ayahuascareality

Az oldal az Amazonas medence sámánvilágával foglalkozik, az ottani spirituális világot, törzsi rituálékat, szokásokat próbálom egy befogadható, olvasható formában bemutatni itt. Ebbe a világba tartozik a természet, az elemek tisztelete, a dohány és a többi szent növény, orvosság, köztük az ayahuasca. Az "ayahuasca" az Amazonasi kecsua kifejezés, aminek számos fordítása létezik, mint a "lélek liánja", a "halottak indája", a "kis halál", a halál kötele", stb. Ez egyike a számos névnek amivel illetik. Mondhatni a legelterjedtebb. Maga az ayahausca egy, az Amazonasi törzsek által kultivált szakrális orvosság, amit vallásos céllal, szertartásos jelleggel vesznek magukhoz a bennszülöttek, egy ehhez tartozó, családonként változó rituálé keretében. Számtalan eltérő részletű szertartás ismeretes, családi titkok, különlegességek, amit a sámánok többnyire bizalmasan kezelnek, mivel ez a munka komoly felelősséget igényel. Dél-Amerikában több úgynevezett szinkretikus egyház is felbukkant, akik (többnyire keresztény)vallási gyakorlataik alapjának tekintik az alkalmankénti teafogyasztást, rituális jelleggel, közösen énekelve. Utóbb nyugati orvosok is elkezdték alkalmazni, például olyan szenvedélybetegségek kezelésére, mint például függőségek, traumák. Az ember a szertartás ideje alatt rituálisan elfogyasztott gyógytea hatására gyakran fizikai rosszullétet tapasztal, gyakori, hogy ki is hányja az elmondások alapján kellemetlen ízű teát. Erről több törzs, jellegzetesen a shipibo azt tartja, hogy az ember gyakran a félelmeit, a hazugságait hányja ki. Emiatt aztán nagy becsben tartják ezt a fajta tisztulást, noha nem feltétele a megtisztulásnak. Ezután mintegy látomás formájában egy szellemi utazáson vesz részt, amit érzelmek, felismerések, képek kísérnek. Különbözőségét abban tartják az első pillanatra hasonlónak tűnő hallucinogén szerekkel szemben, hogy nem egy mesterséges világba kalauzolja a gyógyulni vágyót, hanem önnön belső világába, ahol szembesül örömével, bánatával, boldogságával, és legbelsőbb félelmeivel is. Emiatt azt tartják, az utazás gyakran megviseli az embert pszichikailag. Nem ritka az újjászületés élménye, ami után a szertartáson részt vevő képes valóban megszabadulni a korábbi terheitől, nehézségeitől. Az Amazonas-beli indiánok azt tartják róla, hogy egy csodálatos gyógyszer, aminek a segítségével az ember kapcsolatot teremthet nem csak saját belső létével, hanem a szellemvilággal is, és szembenézve minden terhével, félelmével, megszabadulhat azoktól. Eddig sem pszichikai, sem fizikai függőség nem ismert, továbbá semmilyen mellékhatás nem került dokumentálásra.

Friss topikok

  • Janos78: Üdv mindenkinek!A nevem János.1 éve voltam Iquitosba.2 hetet sikerült a dzsungel mélyén eltöltenem... (2020.04.19. 21:00) 5000 indok
  • Endre Juhász: Sziasztok! Egy megjegyzésem lenne a fenti írással kapcsolatban. Az ayahuasca italt egyértelműen te... (2019.03.09. 22:00) Különböző ayahuasca főzetek
  • : Hol szerezzek sámámt? Egy fuvescigi beszerzesere sem vagyok felkeszulve mert nincsenek ilyen kapcs... (2018.07.09. 17:03) Nem kell a sámán !
  • Péter Kobza: Szia! Ahogy látom már 7 éve ennek a postnak, de azért remélem még jelzi hogy írtak hozzá! Én egy k... (2017.08.21. 15:02) Ayahuasca főzés
  • Zoltán Morta: A videókon a Tensegrity gyakorlatai láthatóak. Mostantól Budapesten a Jurányiban keddenként részt ... (2016.09.08. 03:26) Castaneda fimjei

Őszinteség

2009.06.21. 22:39 - hanaura

Nehéz ügy.Panaszkodik az ember, hogy mások miért nem őszinték.Én ma azon gondolkodtam, hogy amikor valaki nem őszinte velem, akkor én mit teszek azért, hogy őszinte legyen. Mert ha azt érzi, hogy ha őszinte, akkor abból valami gond lesz, akkor sose lesz őszinte.Erről akkor ki…

Egy meglehetősen tanulságos mese

2009.06.21. 15:37 - hanaura

 A BÉKA  Mély volt a kút, hosszú a kötél, s nehezen forgott a kerék, ha egy-egy teli vödör vizet fölhúz­tak a kútkáváig. Olyan mély volt a kút, hogy a nap se láthatta meg benne fényes arcát, csak sugarai értek le egy darabig a kútgödörbe, s ameddig leértek,…

Feldmár az odafigyelésről és türelemről

2009.06.21. 15:34 - hanaura

"Sok vallásban, amikor az Istenről beszélnek, akkor a "via negativa"-val határozzák meg az Istent. A "via negativa" az, hogy amit az Istenről el tudsz mondani, az nem az Isten. Az Isten mindig más, mint amit el lehet mondani róla. Tehát a nyelv, a logosz túl kicsi…

A Szabadság utáni vágy

2009.06.21. 15:33 - hanaura

Egy különös álom

2009.06.21. 15:32 - hanaura

Reggel öt fele felébredtem életem szerelmével az oldalamon, és rájöttünk, hogy nincs itthon csoki, és ez igazán igazságtalan dolog a sorstól!:)Visszafeküdtünk, és akkor volt egy különös álmom. Nem tudom szerepet játszik-e az álmom milyenségében a beszélgetésem Vele, amikor…

Néhány technikai tipp

2009.06.20. 23:05 - hanaura

Amennyiben ayahuascázni szeretnél praktikus ha találsz valakit, aki képben van. Nem kell, hogy sámánjelmezben legyen, csak ismerjen és bízni tudj benne.Sose főzz küszöbadagot, és készülj fel arra, hogy beengedhess a lelkedbe valami különlegeset.Pihenj utána, hagyj időt feldolgozni,…

Feldmár az LSD-ről

2009.06.20. 22:59 - hanaura

"Az első dolog tehát, amit az embernek az életében tennie kell, az az, hogy lelassul. Aki lassan megy, az nem lesz agresszív. Csak azok agresszívek, akik sietnek. Az LSD lelassítja az embert, olyan szünetet iktat be, amely alatt egy napig, vagy két napig semmit nem kell tenni, sőt nem…

· 1 trackback

Adjátok vissza az életemet!

2009.06.20. 22:57 - hanaura

Majdnem

2009.06.19. 23:02 - hanaura

Ma majdnem hazudtam az én Istennőmnek.De szerencsém volt! Rajtakaptam magamat! :)Aztán egy pillanat alatt korrigáltam. Igazából féltem, ha megmondom az igazat, akkor meg fog engem szégyeníteni. Aztán rájöttem és korrigáltam. És éreztem, hogy egy cseppnyivel több szabadságom van.…

Nehéz

2009.06.19. 21:45 - hanaura

Ma rájöttem arra, hogy az ayahuasca nem feltétlenül segítség az életben. Nem, nem valami rossz élmény.                                                    …

Feldmár a szégyenről

2009.06.19. 00:01 - hanaura

Címkék: feldmar szegyen

"Mi a haszna a szégyennek? Szeintem semmi. Ezen már sokat gondolkodtam. Jó az a pillanat, amikor valaki elér oda, hogy elhatározza, nem engedi meg, hogy bárki megszégyenítse. Szerintem nincs rá szükség. Még akkor sem, ha az illető megölt valakit. Szerintem senkinek sincs joga,…

Jó sors

2009.06.18. 23:50 - hanaura

Azt hiszem azért egy igazán jó sorsom van, csak hogy valamit írjak személyesen magamról. Aztán persze minden írásom nagyon személyes itt, csak legfeljebb másképpen az. Ami itt úgymond a fő téma, az egy olyan tevékenység, amivel az ember meztelenre vetkőzteti a lelkét, és mi…

Gyönyörű Istennő, kérlek add vissza az igazi Életemet

2009.06.18. 23:33 - hanaura

Egyik első

2009.06.18. 23:31 - hanaura

...meghatározó ayahuasca élményemről mesélek egy kicsit, ami arról fog szólni mit érdemes elhinni elsőre és mit nem.A válasz nem lesz túl nehéz! :)Kb. 30 gr mimosa és 10 gr harmala elfogyasztása után elkezdett izzani a szoba, megelevenedett egy tárgy és elkezdett beszélni,…

A lélek liánja

2009.06.17. 20:02 - hanaura

Kérés azokhoz, akik ide tévednek

2009.06.17. 19:59 - hanaura

Lényeges dolog, ezzel kellett volna kezdjem:Ha bárki aki olvas, és kérdése vala, akkor írhat privátban és itt is bekapcsolódhat valamelyik témába. Nem vagyok egy mindent tudó ember, a cél nem a megmondóskodás vagy valami álintellektuális okoskodás, de vannak tapasztalataim és…

Válasz

2009.06.17. 19:53 - hanaura

Egy nagyon kedves hölgy feltett néhány kérdést, amire amellett, hogy természetesen személyesen neki is válaszolni igyekszem, a publikus részét itt is leírom.Sokszor leírtam, és még sokszor fogom: nem vagyok kémia tanár, se botanikus, se sámán-izé, szóval nem fogok semmi ilyesmit…

Egy nehéz nap éjszakája

2009.06.17. 17:14 - hanaura

Tegnap volt életem egyik legszarabb napja. Akaratlanul sikerült olyan valakit megbántsak, akit talán a világon legjobban szeretek. Annyira szégyelltem magam, hogy még meghalni se volt kedvem. Ezzel párhuzamosan beszélgettem vele az ayahuascáról (ő a keves kedvesem), és még mindig van…

Első meghatárzó ayahuasca élményem leírása

2009.06.16. 18:18 - hanaura

Tegnap este megfőztem, ittam egy negyedet, és nagyon kellemes tripem volt, beszélt hozzám a szoba egy szeglte, figyelmeztetve, hogy hiába akarom később látomásnak gondolni, nem fogom a tárgyak mögött találni ezt a hangot.Lehet, hogy csak az elmém volt, vagy mégiscsak egy egyszerű…

Készítési útmutató - hamarosan

2009.06.16. 18:16 - hanaura

Ha ma eljutok odáig, akkor megpróbálok összerántani egy kisebb anyagot az elkészítésről és a használatról, ill annak hasznáról.Semmilyen vegyészmérnöki dolog nem várható, nem lesznek grafikonok, se forrásmegjelölés (amik amúgy jók, szóval nem azért), csak simán leírom,…

Várakozás

2009.06.16. 11:06 - hanaura

A múltkorról megmaradt 50 gr mimosa-hoz a napokban szerzek még ötvenet, és szívem hölgyével nekivágunk egy mély, nehéz önismereti utazásnak. Várom már, na, pedig hát, sok-sok alkalom után se lett könnyebb egyik alkalom se, csak talán tudatosabb vagyok arról, hogy ez milyen sokat…

Feldmár a szeretetről és a szaros emberekről

2009.06.15. 23:19 - hanaura

"Amíg valakit szeretek, addig egészben elfogadom, addig örömöt lelek benne úgy, ahogy ő van. Abban a pillanatban, amikor valakit kritizálok, már nem szeretem azt az embert. Ha kritizálok valakit, miért így, miért úgy csinál valamit, az már bánt, akkor már faragom őt. Csak…

Vissza az Igaziba

2009.06.15. 23:17 - hanaura

Daily conclusion

2009.06.15. 23:16 - hanaura

Mai napi tanulságom: élni jó.És nehéz.



süti beállítások módosítása