ayahuascareality

Az oldal az Amazonas medence sámánvilágával foglalkozik, az ottani spirituális világot, törzsi rituálékat, szokásokat próbálom egy befogadható, olvasható formában bemutatni itt. Ebbe a világba tartozik a természet, az elemek tisztelete, a dohány és a többi szent növény, orvosság, köztük az ayahuasca. Az "ayahuasca" az Amazonasi kecsua kifejezés, aminek számos fordítása létezik, mint a "lélek liánja", a "halottak indája", a "kis halál", a halál kötele", stb. Ez egyike a számos névnek amivel illetik. Mondhatni a legelterjedtebb. Maga az ayahausca egy, az Amazonasi törzsek által kultivált szakrális orvosság, amit vallásos céllal, szertartásos jelleggel vesznek magukhoz a bennszülöttek, egy ehhez tartozó, családonként változó rituálé keretében. Számtalan eltérő részletű szertartás ismeretes, családi titkok, különlegességek, amit a sámánok többnyire bizalmasan kezelnek, mivel ez a munka komoly felelősséget igényel. Dél-Amerikában több úgynevezett szinkretikus egyház is felbukkant, akik (többnyire keresztény)vallási gyakorlataik alapjának tekintik az alkalmankénti teafogyasztást, rituális jelleggel, közösen énekelve. Utóbb nyugati orvosok is elkezdték alkalmazni, például olyan szenvedélybetegségek kezelésére, mint például függőségek, traumák. Az ember a szertartás ideje alatt rituálisan elfogyasztott gyógytea hatására gyakran fizikai rosszullétet tapasztal, gyakori, hogy ki is hányja az elmondások alapján kellemetlen ízű teát. Erről több törzs, jellegzetesen a shipibo azt tartja, hogy az ember gyakran a félelmeit, a hazugságait hányja ki. Emiatt aztán nagy becsben tartják ezt a fajta tisztulást, noha nem feltétele a megtisztulásnak. Ezután mintegy látomás formájában egy szellemi utazáson vesz részt, amit érzelmek, felismerések, képek kísérnek. Különbözőségét abban tartják az első pillanatra hasonlónak tűnő hallucinogén szerekkel szemben, hogy nem egy mesterséges világba kalauzolja a gyógyulni vágyót, hanem önnön belső világába, ahol szembesül örömével, bánatával, boldogságával, és legbelsőbb félelmeivel is. Emiatt azt tartják, az utazás gyakran megviseli az embert pszichikailag. Nem ritka az újjászületés élménye, ami után a szertartáson részt vevő képes valóban megszabadulni a korábbi terheitől, nehézségeitől. Az Amazonas-beli indiánok azt tartják róla, hogy egy csodálatos gyógyszer, aminek a segítségével az ember kapcsolatot teremthet nem csak saját belső létével, hanem a szellemvilággal is, és szembenézve minden terhével, félelmével, megszabadulhat azoktól. Eddig sem pszichikai, sem fizikai függőség nem ismert, továbbá semmilyen mellékhatás nem került dokumentálásra.

Friss topikok

  • Janos78: Üdv mindenkinek!A nevem János.1 éve voltam Iquitosba.2 hetet sikerült a dzsungel mélyén eltöltenem... (2020.04.19. 21:00) 5000 indok
  • Endre Juhász: Sziasztok! Egy megjegyzésem lenne a fenti írással kapcsolatban. Az ayahuasca italt egyértelműen te... (2019.03.09. 22:00) Különböző ayahuasca főzetek
  • : Hol szerezzek sámámt? Egy fuvescigi beszerzesere sem vagyok felkeszulve mert nincsenek ilyen kapcs... (2018.07.09. 17:03) Nem kell a sámán !
  • Péter Kobza: Szia! Ahogy látom már 7 éve ennek a postnak, de azért remélem még jelzi hogy írtak hozzá! Én egy k... (2017.08.21. 15:02) Ayahuasca főzés
  • Zoltán Morta: A videókon a Tensegrity gyakorlatai láthatóak. Mostantól Budapesten a Jurányiban keddenként részt ... (2016.09.08. 03:26) Castaneda fimjei

Vasárnapi ayahuasca kép

2009.09.20. 00:28 - hanaura

Címkék: életérzés ayahuasca

Újabb élménybeszámoló egy barátunktól

2009.09.19. 00:04 - hanaura

Címkék: élmény ayahuasca

Mikor a neten rátaláltam illetve hallottam az Ayahuasca-ról, rögtön tudtam, hogy na ez az amit nekem megkell próbálnom. Találkozni akartam az egómmal,  kíváncsi voltam rá.Itt a blogon található leírásokból nagyon nagyon sok hasznos infót tudtam kiszedeni akár a főzéssel…

Mai ayahuasca hangulat

2009.09.16. 17:41 - hanaura

Címkék: életérzés ayahuasca

Ayahuasca videó

2009.09.12. 21:28 - hanaura

Címkék: video ayahuasca

Ayahuasca hangulat

2009.09.12. 08:45 - hanaura

Címkék: hangulat ayahuasca

Ayahuasca hangulat

2009.09.11. 09:42 - hanaura

Címkék: életérzés ayahuasca

Ayahuasca hangulat

2009.09.10. 10:18 - hanaura

Címkék: életérzés ayahuasca

Ayahuasca hangulat

2009.09.08. 14:51 - hanaura

Címkék: életérzés ayahuasca

Segítő-témakör

2009.09.07. 12:44 - hanaura

Címkék: segítő ayahuasca

Szintén saját tapasztalat, én nem nagyon hiszek ebben a segítő dologban, azt is megmondom miért.Ennek akkor van értelme, ha valami bennsőséges jóbarát tud ott lenni, biztonságérzetet adva az embernek. Ez így működőképes, ebben van valami ráció.Ha technikai szempontból nézzük,…

Ayahuasca festmény

2009.09.07. 09:43 - hanaura

Címkék: hangulat ayahuasca

Azt hiszem ez az a kép, amiről mindenkinek valami más jut az eszébe, ha megnézi elsőre. És aztán később is...)Mindig mond valami mást, valami újat. Az igazán jó könyveket is pontosan ezért szeretem. És ezért szeretem újra. Meg újra.Mindig adnak valami mást....

Megtaláltam!

2009.09.07. 09:40 - hanaura

Címkék: feldmár ayahuasca dmt

Tegnap előtt fejtegettem a különbséget az ayahuasca  és a DMT kristály fogyasztás között. Nem sikerült akkor megtaláljam, de emlékeztem, hogy van ebben a témában egy nagyon találó Feldmár András idézetem. Szoktam elrakosgatni, amikor találok jó dolgokat, "később jó…

Egy érdekes kérdés

2009.09.06. 01:22 - hanaura

Címkék: ayahuasca

A minap azon gondolkodtam, hogy a nyilvánvalóan szerepet játszó egyéb hatásai mellett is a MAO gátló tulajdonképpen arra szolgál az ayahuasca tea fogyasztásában, hogy orálisan aktivizálhatóvá váljék a DMT, ami máskülönben semmilyen értkelhető hatást nem vált ki. A MAO…

Caapi

2009.09.06. 00:59 - hanaura

Címkék: ayahuasca

Egy jóbarát kedves felajánásának köszönhetően lehetőségem nyílik kicsit többet kísérletezni az ayahuasca Caapi/Psychotria féle változattal. Ezt általában nem szoktam javasolni, főleg kezdőknek, elsősorban a valamivel komplikáltabb és könnyebben elrontható elkészítés…

Feldmár az Ayahuascáról

2009.09.04. 10:18 - hanaura

Címkék: feldmár ayahuasca

"Talán még egy dolgot mondok, ami nekem most nagyon érdekes. Voltam egy konferencián, ahol terapeuták gyűltek össze a világ minden részéből, akik ilyen dolgokat használnak a terápiában, és egy brazíliai pszichológus nagyon érdekesen figyelmemre hozott valamit, hogy például…

Ayahuasca életérzés

2009.09.04. 09:59 - hanaura

Címkék: életérzés ayahuasca

A MAO-gátlásról

2009.09.04. 08:53 - hanaura

Címkék: mao ayahuasca

Reagálva Messalina kommentjére, ami egy nagyon jó ötlet/téma, igyekeztem összeszedegetni néhány információt, tapasztalati leírást a témáról, ami valóban egy fontos téma.           Köszi az ötletet!:) A MAO…

Összejövetel

2009.09.02. 08:32 - hanaura

Címkék: ayahuasca

Tervezzük Sycorax-szal, és Mernyauval a közeljövőre vonatkozólag egy közös teázást. Nagyon várom már, aztán majd látjuk hogy sikerül megszervezni a dolgokat. Sajnos a nyáron nem igazán sikerült összejövetelt szervezni, pedig sokat beszéltünk erről Gomoával, de jött a…

Ayahuasca életérzés...

2009.09.02. 07:56 - hanaura

Címkék: életérzés ayahuasca

Ayahuasca életérzés...

2009.08.30. 14:06 - hanaura

Címkék: életérzés ayahuasca

Ayahuasca hangulat...

2009.08.28. 09:32 - hanaura

Címkék: életérzés ayahuasca

Ayahuasca életérzés....

2009.08.27. 08:34 - hanaura

Címkék: életérzés sámán ayahuasca

Ayahuasca-a lélek liánja

2009.08.26. 08:44 - hanaura

Címkék: életérzés ayahuasca

Ayahuasca életérzés

2009.08.25. 10:08 - hanaura

Címkék: életérzés ayahuasca

Ayahuasca érzés....

2009.08.24. 22:57 - hanaura

Címkék: életérzés ayahuasca

Ayahuasca hangulat

2009.08.22. 11:06 - hanaura

Címkék: életérzés ayahuasca



süti beállítások módosítása