ayahuascareality

Az oldal az Amazonas medence sámánvilágával foglalkozik, az ottani spirituális világot, törzsi rituálékat, szokásokat próbálom egy befogadható, olvasható formában bemutatni itt. Ebbe a világba tartozik a természet, az elemek tisztelete, a dohány és a többi szent növény, orvosság, köztük az ayahuasca. Az "ayahuasca" az Amazonasi kecsua kifejezés, aminek számos fordítása létezik, mint a "lélek liánja", a "halottak indája", a "kis halál", a halál kötele", stb. Ez egyike a számos névnek amivel illetik. Mondhatni a legelterjedtebb. Maga az ayahausca egy, az Amazonasi törzsek által kultivált szakrális orvosság, amit vallásos céllal, szertartásos jelleggel vesznek magukhoz a bennszülöttek, egy ehhez tartozó, családonként változó rituálé keretében. Számtalan eltérő részletű szertartás ismeretes, családi titkok, különlegességek, amit a sámánok többnyire bizalmasan kezelnek, mivel ez a munka komoly felelősséget igényel. Dél-Amerikában több úgynevezett szinkretikus egyház is felbukkant, akik (többnyire keresztény)vallási gyakorlataik alapjának tekintik az alkalmankénti teafogyasztást, rituális jelleggel, közösen énekelve. Utóbb nyugati orvosok is elkezdték alkalmazni, például olyan szenvedélybetegségek kezelésére, mint például függőségek, traumák. Az ember a szertartás ideje alatt rituálisan elfogyasztott gyógytea hatására gyakran fizikai rosszullétet tapasztal, gyakori, hogy ki is hányja az elmondások alapján kellemetlen ízű teát. Erről több törzs, jellegzetesen a shipibo azt tartja, hogy az ember gyakran a félelmeit, a hazugságait hányja ki. Emiatt aztán nagy becsben tartják ezt a fajta tisztulást, noha nem feltétele a megtisztulásnak. Ezután mintegy látomás formájában egy szellemi utazáson vesz részt, amit érzelmek, felismerések, képek kísérnek. Különbözőségét abban tartják az első pillanatra hasonlónak tűnő hallucinogén szerekkel szemben, hogy nem egy mesterséges világba kalauzolja a gyógyulni vágyót, hanem önnön belső világába, ahol szembesül örömével, bánatával, boldogságával, és legbelsőbb félelmeivel is. Emiatt azt tartják, az utazás gyakran megviseli az embert pszichikailag. Nem ritka az újjászületés élménye, ami után a szertartáson részt vevő képes valóban megszabadulni a korábbi terheitől, nehézségeitől. Az Amazonas-beli indiánok azt tartják róla, hogy egy csodálatos gyógyszer, aminek a segítségével az ember kapcsolatot teremthet nem csak saját belső létével, hanem a szellemvilággal is, és szembenézve minden terhével, félelmével, megszabadulhat azoktól. Eddig sem pszichikai, sem fizikai függőség nem ismert, továbbá semmilyen mellékhatás nem került dokumentálásra.

Friss topikok

A tudás

2009.10.16. 11:33 - hanaura

Címkék: tudás

Meneruwa írta:

"s akkor tényleg kb itt kell megkérdezni a kedves ős sámánoktól azt, hogyan jöttek rá ezekre? Mert azthiszem ez a legfontosabb kérdés s nemcsak az ayahuasca-val kapcsolatban hanem a többi tudatmódosítóval kapcsolatban is. Mert ugye senki nem hiszi hogy végigpróbálták az összes növényt a Földön s amint ezt elvetettük kell legyen valami ősi tudás is benne (bár kicsit sci-fi-sen hangzik)amit valakik átadtak...."

Ez egy fontos és gyakran felmerülő kérdés, ezért is akarok egy kicsit bővebben foglalkozni vele. A választ én se tudom természetesen, vannak ötleteim, feltételezéseim, de ez minden.

Az egyik amit meg kell jegyezni, az a sámánok zsenije. Mert most tényleg, sok ezer növény, sok ezer állat, évezredekig kisérletezhettek volna ha végig akarják próbálgatni a dolgokat. Talán ilyen is volt a dologban, de csak evvel kétlem, hogy ez a sok csoda megnyilvánult volna.

Állati ezoterikusan hangzana ha azt írnám, hogy a növények csalogatták oda az embert, a növények szóltak először a sámánnak és nem fordítva, de ez sem igazán áll. Persze tény, és ezt azért sebtiben meg is jegyzem, hogy olyan természetes környezetben, olyan természetes életet élve egész biztosan érzékenyebbek, felfogóbbak voltak a világuk dolgaira.

Nem találom az idézetet, keresgéltem, van egy hindu szentírás, és abban van egy ezzel kapcsolatos érdekesség, nagyjából így szól:

Két féle tudás létezik a világon:a felszálló és a leszálló. A felszálló az, amit a mai tudomány próbál sikeressé tenni. Azaz a magunk korlátoltságában megismerni a korlátlant. Ezt ez az írás elég nevetséges próbálkozásank tartja, máshol olvastam ezzel kapcsolatban például az űrutazással kapcsolatos őrületes kamuról. Hogy milyen furcsa, hogy az észlelésünkön, érzékszerveinken túli dolgot próbáljuk megismerni.....az érzékszerveinkkel.

Ez elég őrült dolog, nem?

A mási lehetőség -szerintük- a felülről jövő tudás. Mert az nem téved, hiszen olyan szférából származik ami tévedhetetlen. Nevezi ezt valaki a szellemvilágnak, van aki Istennek, más talán az anyatermészetnek, ebben most nem megyek bele bővebben, de annyi bizonyos, hogy ez legalább is az én észjárásomnak kielégítőbb. Ugyanakkor megijeszt, mert a mai úgynevezett tudomány pedig az előbbivel próbál bakot lőni, utólag rendszeresen szembesülve a totális kudarccal.

Még a józan ész is ezt mondja, gondoljatok bele! Biztos van olyan, aki mindenféle tanítás nélkül kvázi megtanította magát valamire. Szóval ilyen van.

De oktatás nélkül, azaz egy magasabb tudás-szférából érkezett segítség nélkül nagyon sok dolgot nem tudunk elsajátítani. Nem hinném, hogy valaki teszem azt programozó lesz úgy, hogy odaül a gép elé és próbálgatja a gombokat. Lehet, hogy nem iskolában tanul, hanem egy baráttól vagy egy szakkönyvből, de vannak dolgok amiket nem tudunk csak úgy kispekulálni, bárhogy is erőlködünk.

Úgy tűnik a dzsungel titkai is ilyenek...

Ayahuasca egyház

2009.10.16. 01:46 - hanaura

Címkék: egyház

Egy 2004-es cikk, érdekesség képpen gondoltam beteszem ide:

 

 

 

 

 

Az ayahuasca-egyház győzelme a Legfelsőbb Bíróságon

 

Feloldotta az Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága azt a tilalmat, melyet egy új-mexikói székhelyű vallásos közösség szertartásos ayahuasca-fogyasztásának kapcsán állapított meg néhány hete. Az ayahuasca egy az amazóniai őserdőben honos növényekből összeállított, pszichedelikus hatású készítmény, amelyet a felekezet tagjai kultikus céllal használnak.

A konfliktus még 1999-ben vette kezdetét, mikor szövetségi ügynökök rajtaütöttek a közösség santa fé-i birtokán, ahol több mint 100 liter ayahuasca-teát foglaltak le. A folyadék ugyanis tartalmaz egy a kormány által veszélyes drognak minősített vegyületet (DMT). A felekezet szövetségi bírósághoz folyamodott, mivel szerintük a kormány megsértette a szabad vallásgyakorláshoz fűződő alkotmányos jogaikat.

 

Az ügyben egy fellebviteli bíróság korábban úgy határozott, hogy ideiglenesen megtiltja az egyház szertartásainak végzését, amíg döntés nem születik arról, hogy megengedhető-e a halucinogén növények használata a vallásos szertartások során. A Legfelsőbb Bíróság azonban december 8-án megsemmisítette ezt a határozatot, így a santa fé-i központban már a hagyományos módon ülhetik meg az ünnepeket.

 

(A forrás oldalra jellemző, hogy még egy normális képet se tudtak mellékelni....)

Ayahuasca főzés

2009.10.16. 01:38 - hanaura

Címkék: főzés terv ayahuasca

Ma beszélgettem Sycorax-szal és rájöttem, hogy nekem már nagyon nem ártana egy jó főzet ayahuasca. Gyakorlatilag a nyári majd két hónapos külföldi utam előtt volt utoljára alkalom. Vártam, míg hazaérek, aztán meg...hát, valahogy így alakult. De ma esélyes, hogy főzök egy jó fajtát. Vagy ha nem is, de itt lesz a növény. Növények. Azaz a lehetősége a dolgoknak.

Hiányzik már.

Nem úgy, ahogyan azok a dolgok hiányoztak, amikre az évek alatt rákaptam, majd jóféle árat fizetve tovább álltam, ez valami más. Valami nagyon más.

Igen, nekem készítenem kell egy főzetet.

 

Sürgősen.

Valami csoda

2009.10.15. 15:49 - hanaura

Címkék: zene csoda

Nos, ilyet se csináltam még, de a személyes hangvétel idáig fajult!:)

Zene. Sőt nem is zene: egy csoda. Nem feltétlenül a stílusom, de annyira csodálatos, hogy az mellbe vág, akárhányszor is hallom. Remélem Nektek is tetszeni fog!

 

Egy garantált módszer az ayahuasca tea okozta hányás ellen

2009.10.15. 03:43 - hanaura

Címkék: bufo

A google képtalálatai alapjár ez egy Bufo Alvarius béka. Ez az a béka fajta, amelyiknek a teste 5MeO-DMT-t tartalmaz, azaz egy fajta kikristályosított DMT-t ami a Mimosa Hostilis illeve a Psychotria Viridis fő hatóanyaga, mely növények pedig az ayahuasca néven ismert tea egyik fő alkotóelemeként ismeretes.

Az interneten számos leírás található erről a különleges jószágról, illetve a teste által termelt DMT "megcsapolásáról" egészen eltérő véleményekkel azzal kapcsolatban, hogy vajon a békának ez jó-e. Természetesen ilyen alapon megkérdezhetnénk a Banistreiopsis Caapi liánokat is, hogy esetleg beleugranának e a fazekunkba, de azért én érzek különbséget. Más szóval nem tudom, hogy lenne-e szívem kapargatni szegény békát. Ebben szerepet játszhat, nem éppen objektív módon a béka rajongásom is, ezt elismerem.

A kép találatok között egészen eltérő külsejű békákat találtam, amik a szövegek tanulsága szerint mégis közeli rokonok, de én ezek között a kuzin békák között elég nagy különbséget véltem felfedezni, még így, teljesen amatőr békológus fejjel is. Úgyhogy a kép ábrázolhat akár egy sziámi macskát is..:)))

Talán, ha lehetőség lesz, utána nézek ezeknek az állatoknak, igazából csak egy szép, jól kivehető képet kerestem a fejemben kavargó 3-4 sor szöveg mellé.

Meg kell jegyezzem, hogy az állat iránt tanusított rajongás még kevés a honosításhoz, ne felejtsük el, hogy a Bufo Alvarius nem éppen a mi országunk szülötte, és ha célunk nem a "ne dögöljön meg"  kategória jóindulattal alulról karcolgatása, hanem esetleg az "érezze jól magát, hát mégis csak egy állat, egy élőlény" szféra elérése, akkor ajánlatos kétszer is átgondolni még a tettlegesség előtt ezeket a fajta birtoklási vágyakat. Viszonylag nehezen vásárolható egyébként, amiben szerény magánvéleményem szerint szerepet játszhat az is, hogy aki ilyet vásárol, az nem éppen biológia órára készül, ami lássuk be, egy könnyen kihasználható igény néhány túlságosan éhes kereskedő számára.

Félre értés ne essék, senkit nem akarok lebeszélni vagy megfosztani a vágyaitól, amikor megláttam ezt a képet, bennem is megmozdult, hogy de jó lenne egy ilyen béka az otthonomba, de azért ez nem ilyen egyszerű. (Mellesleg, ha meg is van, nem olvastam tüzetesebben utána, de úgy sejtem nem éppen abból áll az általa termelt DMT tudattágításra való felhasználása, hogy nyalogatja az ember szerencsétlen állatot.)

 

A témáról bővebben a daath2 fórumán olvashattok a www.daath.hu/showTopic.php címen. Mindenképpen ajánlom, mert nagyon sok nálam sokkal több ismerettel rendelkező fórumozó tesz hozzá nem keveset ehhez a kétség kívül izgalmas témához.

Az olvasni való mellé találtam egy ismeretterjesztő, elég vidám hangulatú angol nyelvű videót a Bufo-ról.

Elme, jelenj meg!

2009.10.15. 00:05 - hanaura

Címkék: hangulat

Az ébredés útján

2009.10.15. 00:02 - hanaura

Címkék: video

Üveggolyók

2009.10.15. 00:02 - hanaura

"A piros üveggolyó

A nagy depresszió évei alatt egy dél idahoi falucskában laktam. Reggelenként megálltam Miller úr zöldséges standja előtt, hogy az éppen szezonban levő zöldségből, gyümölcsből vásároljak. Az étel és a pénz igen kevés volt abban az időben, ezért sokszor cseretárgyakat ajánlottak fel a vásárlók az árúért. Egyik nap Miller úr egy zsák krumplit pakolt nekem, amikor észrevettem egy nagyon sovány kisfiút, aki szakadt, de tiszta ruhában epekedve nézte a zöldbabot.
Kifizettem a krumplimat, de közben engem is megragadott a gyönyörű zöld babos kosár látványa. Miközben azon gondolkodtam, hogy vegyek-e belőle, végighallgattam Miller úr és a rongyos ruházatú kisfiú beszélgetését.

- Hello Barry, hogy vagy?
- Hello Miller úr. Jól, köszönöm jól. Csak csodálom a babot... nagyon jól
néz ki.
- Nagyon finom is. Hogy van az anyukád?
- Erősödik, napról-napra erősödik.
- Az jó. Segíthetek valamiben?
- Nem uram. Csak csodálom a babot.
- Szeretnél belőle hazavinni?
- Nem uram. Nincs mivel fizetnem.
- Nos, mid va n, amire elcserélhetném a babot?
- Csak egy üveggolyóm van.
- Tényleg? Hadd nézzem csak.
- Tessék, itt van. Nagyon szép.
- Igen, azt látom. Hmmm, csak egy baj van, ez kék és én a pirosat szeretem. Van esetleg egy piros üveggolyód otthon?
- Nem egészen... de majdnem.
- Mondok én neked valamit. Vidd haza ezt a zsák babot és mikor legközelebb erre jársz, hozd magaddal a piros üveggolyódat, hogy megnézhessem.
- Rendben van. Köszönöm Miller úr.

Miller asszony, aki a közelben állt odajött hozzám, hogy segítsen. Egy mosollyal így szólt:
- Van meg két ilyen fiúcska ebben a faluban, mindhárman nagyon szegényes körülmények között élnek. Jim szeret velük üzletelni babért, almaért, paradicsomért vagy ami éppen van. Amikor visszajönnek a piros üveggolyóikkal, és mindig visszajönnek, Jim úgy dönt, hogy mégsem tetszik neki a piros, és hazaküldi őket egy zsák valamilyen zöldséggel, és azzal, hogy hozzanak valamilyen más színű üveggolyót, narancssárgát például.

Mosolyogva jöttem el az árusbódétól, teljesen meghatódva Miller úr tettén. Nem sokkal később Colorado államba költöztem, de soha nem feledtem ennek a férfinak a ,,csere" üzletét. Aztán eltelt jó néhány év... Nemrégiben látogatóban jártam Idaho államban, és felkerestem néhány barátomat abban a régi kis falucskában. Mikor megérkeztem hallottam, hogy Miller úr meghalt és pont akkor van a temetése. Mivel a barátaim el szerettek volna menni a temetésre, hát én is velük mentem. Mikor megérkeztünk a ravatalozóba, beálltunk a sorba, hogy a halott hozzátartozóival együtt részvétünket kifejezhessük Miller asszonynak.
Előttünk a sorban állt három fiatalember. Egyikőjük katonai egyenruhában volt, a másik kettő pedig fekete öltönyben, igen elegánsan volt felöltözve... Mikor rájuk került a sor Miller asszonyhoz léptek, aki mosolyogva nézet rájuk férje koporsója mellől. Mind három fiatalember megölelte, és megpuszilta az asszonyt, beszéltek vele pár szót, majd a koporsóhoz léptek. Az asszony lágy, könnyes kék szemei követték lépteiket, amint ők egyenként megálltak egy pillanatra a koporsónál, megfogták a halott kezet, majd tovább indultak. Mindhárman szemeiket törölgetve hagyták el a ravatalozót. Mikor ránk került a sor, elmondtam Miller asszonynak, hogy ki is vagyok, és megemlítettem neki azt a régi történetet, amit mesélt nekem három kisfiúról és az üveggolyóikról.

Csillogó szemekkel megfogta kezemet, és odavezetett a koporsóhoz.
- Az a három fiatalember, akik épp ön előtt voltak, az a három kisfiú, akikről akkor meséltem. Épp most mondták el, hogy mennyire értékelték, ahogy Jim bánt velük. És most végre, hogy Jim már nem tudja meggondolni magát a színt vagy a méretet illetően... eljöttek, hogy kifizessek tartozásukat...
Soha nem voltunk gazdagok ezen a földön, de biztos vagyok benne, hogy Jim ebben a pillanatban a leggazdagabb embernek tartaná magát.
Ekkor szerető gyengédséggel felemelte az élettelen újjakat. A férje keze alatt három fényes piros üveggolyó pihent"

A sámánimus madárvávlatból

2009.10.15. 00:01 - hanaura

Címkék: sámánismus

Kató Mária Magdolna – Fülöp Csenge: A sá­mán­iz­mus ma­dár­táv­lat­ból
 

 

A ma­gyar és az in­di­án kul­tú­ra sá­mán­iz­mu­sa ré­gen és ma

 

 

 

Min­ket, ma­gyar di­á­ko­kat több szem­pont­ból is ér­de­kel­het a sá­mán­iz­mus, egy­fé­le pre­hisz­to­ri­kus jel­le­gé­vel és ma­gyar vo­nat­ko­zá­sa­i­val egy­aránt fi­gyel­met ér­de­mel. Feltevődött ben­nünk a kér­dés, hogy mi volt a sá­mán sze­re­pe a ko­ra­be­li tár­sa­da­lom­ban, ho­gyan él to­vább nap­ja­ink ha­gyo­má­nyá­ban, mi volt a kö­zös az ázsi­ai, ke­let-eu­ró­pai és ame­ri­kai tál­to­sok, sá­má­nok te­vé­keny­sé­gé­ben. A 2006 nya­rán meg­ren­de­zett II. ősmagyar Tör­té­ne­ti tá­bor­ban ta­lál­koz­tam egy ún. tál­tos­sal, aki fel­kel­tet­te érdeklődésemet a té­ma iránt. Ez a tál­tos es­tén­ként a csil­la­gok, csil­lag­ké­pek és a ma­gyar tör­té­ne­lem össze­füg­gé­se­it ma­gya­ráz­ta, elő­a­dá­sai annyi­ra szem­lé­le­te­sek vol­tak, hogy sze­mem előtt ki­de­rült a ma­gyar­ság 3000 éve. Jel­leg­ze­tes dob­já­val kí­sér­te sa­ját szer­ze­mé­nyű ver­se­it, ame­lye­ket kán­tál­va adott elő. Ét­ke­zé­sek előtt sa­já­tos szer­tar­tás­sal, kö­zös imá­val ké­szül­tünk fel a táp­lá­lék el­fo­gyasz­tá­sá­ra. Az egy­más ke­zét fo­gó kör­be­állt fi­a­ta­lok­kal pró­bál­ta érez­tet­ni az ener­gia át­adá­sát, ke­rin­gé­sét, és ez­zel a rí­tus­sal szin­te vissza­va­rá­zsolt min­ket az ősidőkbe.

 

A tál­tos­ról ha­mar ki­ala­kult ben­nem egy kép, amely­nek fő ele­mei a böl­cses­ség, a nyu­godt­ság, ki­egyen­sú­lyo­zott­ság, az em­ber­fe­let­ti ké­pes­sé­gek szin­té­zi­se. Úgy érez­tem azon­ban, hogy na­gyon sok kér­dés fo­gal­ma­zó­dott meg ben­nem, ame­lyek­re csak egy ko­mo­lyabb ku­ta­tás ad­hat vá­la­szo­kat. A tu­do­má­nyos di­ák­kon­fe­ren­cia és az ál­ta­la nyúj­tott lehetőségek to­váb­bi biz­ta­tást je­len­tet­tek, hogy érdeklődésemet ki­elé­gít­sem. A ku­ta­tá­si mód­sze­rek és a for­rá­sok ki­vá­lasz­tá­sa már ne­he­zebb volt, mint a té­ma ki­vá­lasz­tá­sa. A me­gyei könyv­tár­ban ta­lált köny­vek mel­lett még tu­do­má­nyos fil­me­ket is ke­res­tünk és in­ter­jú­alany­ként szán­tuk azt a tál­tost, akit a tá­bor­ból is­mer­tem meg. Kí­ván­csi­ak vol­tunk ar­ra is, hogy di­ák­tár­sa­ink mit tud­nak a sa­ma­niz­mus­ról, ál­ta­lá­ban a sá­má­nok­ról, és más személyektől is kér­dez­tünk ta­pasz­ta­la­ta­ik­ról.

 

Té­ma­vá­lasz­tás­kor min­den­kép­pen ki akar­tunk tér­ni sa­ját nem­ze­tünk tál­to­sa­i­ra, az ősi val­lás­ra, ér­de­kelt az is, hogy mi­lyen for­má­ban ma­radt fenn ez a ha­gyo­mány, de ki­té­rünk az in­di­á­nok ősi val­lá­sá­ra is, meg­pró­bál­juk ke­res­ni a kö­zös szá­la­kat, ha­son­ló­sá­go­kat és a mérv­adó kü­lönb­sé­ge­ket is, lehetőleg vál­to­za­tos mód­sze­rek­kel.

 

 

 

Ál­ta­lá­nos be­mu­ta­tó

 

A sá­mán szó a man­dzsu-tun­guz saman, haman szó­ból szár­ma­zik, je­len­té­se tu­dó, tu­dós. A bronz­kor­ban ala­kult ki a no­mád élet­mó­dot foly­ta­tó né­pek kö­zött. Kis­sé meg­vál­to­zott for­má­ban, de to­vább élt az állattenyésztő, növénytermelő né­pek­nél.  A sá­mánt egy kö­zös­sé­gen be­lül nagy tisz­te­let öve­zi, mert tud kom­mu­ni­kál­ni a szel­le­mek­kel, gyó­gyí­tó, lélek­ve­ze­tő, tér­ben és időben tá­vo­li dol­go­kat tud lát­ni, ezen kí­vül költő, ének­mon­dó és előadó; mind­ez tár­sa­dal­mi­lag meg­kü­lön­böz­te­ti a többiektől. Hi­va­tá­sá­nak kö­vet­kez­té­ben men­te­sül a va­dá­szat, ha­lá­szat és ter­me­lé­si mun­kák alól, ezért a kö­zös­ség fel­ada­ta, hogy el­lás­sa őt. A sá­má­niz­mus a ter­mé­szet tisz­te­le­tén ala­pu­ló ősi hi­e­de­lem­rend­szer, kap­cso­lat­ban áll az ani­miz­mus­sal, amely min­den élőnek és élet­te­len­nek lel­ket tu­laj­do­nít, és a to­te­miz­mus­sal, mely a nem­zet­ség őseként ál­la­tot tisz­tel. Nem tekinthető kü­lön­ál­ló val­lás­nak, mert nincs fi­lo­zó­fi­ai és mo­rá­lis rend­sze­re.

 

A sámánisztikus vi­lág­kép sze­rint a vi­lág­min­den­ség hár­mas fel­osz­tá­sú: a középső vi­lág­ban él­nek az em­be­rek, itt ered a Vi­lág­fa, Élet­fa is, mely össze­kö­ti a há­rom vi­lá­got. A felső vi­lá­got a fa lomb­ko­ro­ná­ja jel­ké­pe­zi, ál­ta­lá­ban több szin­tű, itt van­nak az is­te­nek, jó lel­kek, a boly­gók és a csil­la­gok. A fa gyö­kér­vi­lá­ga az al­só ré­gió, ez a rossz lel­kek, va­la­mint a középső vi­lág­gal együtt a szel­le­mek lak­he­lye. Ez a vi­lág­kép te­hát függőleges, lé­te­zik azon­ban víz­szin­tes el­kép­ze­lés is, mint pl. a szi­bé­ri­ai evenki né­pek­nél. Itt a felső vi­lá­got reg­ge­li­nek, az al­sót pe­dig éj­sza­ka­i­nak ne­ve­zik. A kettő kö­zött van a középső vi­lág. Mind­ezt egy ha­tal­mas fo­lyó kö­ti össze. A sá­mán be­ava­tá­sa há­rom­fé­le­kép­pen tör­tén­het: öröklődéssel, ta­nu­lás­sal és belső el­hi­va­tott­ság­gal. Öröklődéssel a ha­lott tál­tos lel­ke vagy az úgy­ne­ve­zett tál­tos be­teg­ség öröklődik, va­gyis a sá­mán fog­gal, haj­jal, tíz­nél több uj­jal vagy több csont­tal szü­le­tik. Ta­nu­lás ese­tén az illető ön­ként je­lö­li ma­gát, ilyen­kor a szel­le­mek ta­nít­ják vagy az öreg sá­mán vá­laszt­ja ki utó­dát. Belső el­hí­vás ese­tén ál­má­ban meg­je­le­nik egy szel­lem, és kez­det­ben kedvező aján­la­to­kat tesz a hi­va­tás el­fo­ga­dá­sá­nak ér­de­ké­ben. Ál­ta­lá­nos je­len­ség, hogy a je­lölt nem fo­gad­ja el hi­va­tá­sát, ezért a szel­lem kí­noz­ni kez­di. Ha to­vább­ra sem en­ged, a szel­lem ha­lál­ra is kí­noz­hat­ja. Ha el­fo­gad­ja, ak­kor kö­vet­ke­zik a sá­mán­be­teg­ség, amely alatt a sá­mán több na­pig esz­mé­let­le­nül fek­szik ét­len-szom­jan. Az eksz­ta­ti­kus él­mé­nyek ál­ta­lá­ban a következő szer­tar­tássé­mát kö­ve­tik: szen­ve­dés, ha­lál, fel­tá­ma­dás. A be­ava­tá­si ál­mok a követ­kező té­má­kat tar­tal­maz­zák vagy egyet, töb­bet belőlük: a test fel­da­ra­bo­lá­sa, me­lyet a belső szer­vek és zsi­ge­rel meg­új­ho­dá­sa kö­vet; ég­be­szál­lás és pár­be­széd az is­te­nek­kel vagy szel­le­mek­kel; al­vi­lág­já­rás és be­szél­ge­tés a szel­le­mek­kel és a ha­lott sá­má­nok lel­ké­vel. A be­ava­tás alatt sze­rez­te meg a to­váb­bi te­vé­keny­sé­gét nagy­ban be­fo­lyá­so­ló segítő szel­lem jó­in­du­la­tát (se­gít­sé­gét).

 

A sá­mán szer­tar­tá­sa­i­nak a cél­ja a rossz­aka­rat ki­kü­szö­bö­lé­se vagy a jó in­du­lat, tá­mo­ga­tás el­nye­ré­se a ter­mé­szet­fe­let­ti erőktől. A szer­tar­tá­sok al­kal­má­val el­en­ged­he­tet­len, hogy a sá­mán a ré­vü­let­be, az eksz­tá­zis­ba ke­rül­jön, en­nek két for­má­ja van. A meg­szál­lott eksz­tá­zis (passzív) ese­tén a sá­mán in­ten­zív lel­ki­ál­la­pot­ba ke­rül, mert a sá­mán tes­tét egy szel­lem ve­szi bir­tok­ba. A má­sik for­má­ja pe­dig az uta­zó eksz­tá­zis (ak­tív), ilyen­kor az élet­funk­ci­ói mi­ni­má­lis­ra csök­ken­nek, a sá­mán lel­ke el­hagy­ja a tes­tét. A sá­má­nok az eksz­tá­zis el­éré­sé­hez különböző se­géd­anya­go­kat hasz­nál­nak, pl. dob, pszichedelikus nö­vé­nyek. A dob az egyik leg­fon­to­sabb kel­lé­ke a sá­mán­nak. Ez kör, né­ha el­lip­szis ala­kú, mely­nek külső, belső ré­szét is jel­ké­pek dí­szí­tik. A dob üte­mes ve­ré­se hoz­zá­se­gí­ti a sá­mánt a ré­vü­lés el­éré­sé­hez. Mi­kor a sá­mán lel­ke uta­zik, a dob szim­bo­li­zál­ja az ál­la­tot, a dobverő pe­dig az os­tort, ha ví­zen uta­zik a dob a csó­na­kot, a dobverő pe­dig az evezőt jel­ké­pe­zi.

 

A sá­má­nok a szer­tar­tá­sok al­kal­má­val min­dig ri­tu­á­lis kö­penyt vi­sel­tek, amely a segítő szel­le­met jel­ké­pez­te, ál­ta­lá­ban egy ál­la­tot, ami le­he­tett ma­dár, szar­vas, med­ve stb. A fej­dí­sze is szar­vas­agancs­ból ké­szült, vagy egy olyan sza­lag­ból, ame­lyek­be tol­la­kat tű­zött. Vas szarvaspaták, ma­dár­kar­mok, med­ve­man­csok al­kot­ták a láb­be­lit; ezek is szim­bo­li­kus je­len­té­sű­ek. El­mond­hat­juk, hogy mai fo­gal­mak­kal él­ve a sá­mán pap, fi­lo­zó­fus, se­bész, má­gus, bo­ta­ni­kus és pszi­cho­ló­gus is egy­ben.

 

 

 

Az ősmagyar sá­mán­iz­mus

 

A ma­gya­rok hon­fog­la­lá­sa előtti időkről nin­cse­nek hi­te­les­nek tekinthető ada­ta­ink, konk­rét in­for­má­ci­ó­ink a szár­ma­zá­sun­kat illetően. Köz­tu­dott, hogy a hon­fog­la­lás ko­ri időkben a ma­gya­rok po­gá­nyok vol­tak, a val­lá­si vezető sze­rep­kör­ét a tál­tos lát­ta el, ami a sá­mán ma­gyar megfelelője.

 

Az ősmagyar sá­mán­iz­mus­ra jellemzők vol­tak a fen­tebb le­írt tu­laj­don­sá­gok. Va­ló­ban kap­cso­lat­ban állt az ani­miz­mus­sal, hi­szen em­be­rek­nek, ál­la­tok­nak, tűz­nek, li­ge­tek­nek stb. mind lel­ket tu­laj­do­ní­tot­tak a ma­gya­rok. A to­te­miz­mus ugyan­csak jellemző volt a ma­gyar vi­lág­kép­re: a ma­gya­rok egy ősma­dár­tól, a tu­rul­ma­dár­tól szár­maz­tat­ták ma­gu­kat – ezt bi­zo­nyít­ja az Eme­se ál­ma cí­mű mon­da is. Dió­sze­gi Vil­mos ku­ta­tá­sai sze­rint a ma­gyar sá­má­nok gyó­gyí­tók, jó­sok, lélekvezetők stb. vol­tak, mint ezt lát­ni is fog­juk len­nebb. A ma­gyar tál­tos be­ava­tá­sa két­fé­le­kép­pen tör­tén­het: öröklődés vagy belső hí­vás út­ján. A leendő tál­tos szü­let­he­tett fö­lös­le­ges csont­tal, fog­gal, több uj­jal vagy bu­rok­ban. Már kis­gyer­mek­ko­rá­ban érezhető volt kü­lön­le­ges tu­laj­don­sá­ga: csen­des, vissza­hú­zó­dó gye­rek volt, ko­rá­hoz ké­pest erős és lá­to­má­sok gyö­tör­ték. Ha hét éves ko­rá­ig a szel­le­mek el­lop­ták a fo­gát vagy a fö­lös­le­ges csont­ját, ak­kor nem le­he­tett sá­mán, ellenkező eset­ben a töb­bi tál­tos el­vit­te ta­nul­ni. Né­hol vizs­gát is kel­lett ten­nie, meg kel­lett mássza a vi­lág­fát, ame­lyet egy fa vagy egy lét­ra jel­ké­pe­zett.

 

Belső el­hí­vás ese­tén a fen­tebb már em­lí­tett sá­mán­­be­teg­ség kezd­te kí­noz­ni (a tál­tos el­rej­te­zett). Hoppál Mi­hály ku­ta­tá­sai sze­rint ál­má­ban a szel­le­mek fel­da­ra­bol­ták, hogy meg­szá­mol­ják fö­lös csont­ja­it, és ki­pró­bál­ják, hogy lel­ke a testétől va­ló­ban el tud-e vál­ni. A szi­bé­ri­ai né­pek­nél meg­halt a sá­mán­je­lölt, ha nem volt fö­lös­le­ges csont­ja – vagy meg­vált­hat­ta em­ber­éle­tek­kel. Egy ja­kut sá­mán­nak pél­dá­ul öt csont­ja hi­ány­zott, ez azt je­len­tet­te vol­na, hogy öt csa­lád­tag­ja kel­lett vol­na meg­hal­jon. De a sá­mán in­kább le­mon­dott és meg­va­kult. A betegségtől kezd­ve a tál­tos im­már rend­kí­vü­li ké­pes­sé­gek bir­to­ko­sa lett. Az „em­ber anya­gi lé­te az ál­lat anya­gi lététől függ, a ter­mé­szet­fö­löt­ti erőket megszemélyesítő szel­le­mek is jó­részt ál­lat ala­kú­ak. Ép­pen ezért a sá­mán min­den te­vé­keny­sé­ge hang­sú­lyoz­za az ál­la­ti ere­de­tet” – ír­ja Dió­sze­gi Vil­mos. Öl­tö­zé­ke a tál­tos segítőszellemét jel­ké­pez­te: leg­több­ször ma­da­rat, rit­káb­ban szar­vast.

 

A tál­tos dob­já­nak Y-típusú fo­gó­ja volt, mely Tej­utat jel­ké­pez­te. A bőrt 12 he­lyen erősítették hoz­zá a ke­ret­hez, ez a 12 csil­lag­ké­pet szim­bo­li­zál­ta. A do­bot különböző szim­bo­li­kus áb­rák­kal dí­szí­tet­ték.  Nap­ja­ink em­lé­ke­ze­té­ben is élén­ken él még a sá­mán­dob em­lé­ke és sok­szor a szi­tá­val pá­ro­sul, ami a gyer­mek­ver­sek­ben is előfordul: Ad­jon Is­ten las­sú esőt, / Mos­sa össze mind a kettőt; / Szi­ta-szi­ta pén­tek, / Sze­re­lem csü­tör­tök, / Dob szer­da.

 

A szer­tar­tá­sok al­kal­má­val el­en­ged­he­tet­len, hogy a sá­mán eksz­tá­zis­ba ke­rül­jön, amit a ma­gya­rok ré­vü­lés­nek hív­nak. A szer­tar­tá­so­kon a családfők vet­tek részt, akik a tál­tos jur­tá­já­nak fa­la men­tén he­lyez­ked­tek el. Ilyen­kor sá­mán min­dig ri­tu­á­lis öl­tö­zék­ben je­lent meg, dob­já­val és il­la­tos nö­vé­nyek füst­jé­vel ér­te el az ön­kí­vü­le­ti ál­la­po­tot. Az eksz­tá­zis so­rán egy fa tör­zsé­be vá­gott lépcsőfokok meg­má­szá­sa jel­ké­pez­te égi út­ját. A szer­tar­tá­sok cél­ja a gyó­gyí­tás, jós­lás, ál­dás­ké­rés volt.

 

A ma­gyar tál­to­sok kö­zött is lé­tez­tek jók és rosszak is (fe­hé­rek és fe­ke­ték), ezek gyak­ran vi­as­kod­tak egy­más­sal bi­ka alak­já­ban, de előfordult, hogy ke­re­kek, lán­gok vagy csődörök alak­já­ban. Minden­nek cél­ja az időjárás jó­ra vagy rossz­ra for­dí­tá­sa volt. Min­dig tud­ták előre, hogy hol, mi­kor, mi­lyen alak­ban és ki­vel fog­nak vi­as­kod­ni.

 

 

 

Az in­di­án sá­mán­iz­mus

 

A sa­ma­niz­mus ural­ja a val­lá­si éle­tet, vagy a leg­fon­to­sabb ré­sze an­nak. Mi­vel ál­ta­lá­ban min­den fi­a­tal fér­fi alá­vet­te ma­gát a látomáskereső rí­tus­nak, va­gyis egy sa­ját segítő szel­lem ke­re­sé­sé­re in­dult, ezért mond­hat­nánk min­den in­di­án sámánizált egy ki­csit. De nem min­den­ki váll­ha­tott sá­mán­ná, mert csak a sá­mán volt ké­pes a szel­le­mek se­gít­sé­gé­vel a ter­mé­szet­fe­let­ti erők köz­vet­len meg­ta­pasz­ta­lá­sá­ra.

 

Mint ál­ta­lá­ban min­den kul­tú­rá­ban, úgy az in­di­á­nok­nál is a sá­mán fő fel­ada­ta a gyó­gyí­tás, ezért or­vos­sá­gos em­ber­nek is hív­ják, de emel­lett ő szel­le­mi ve­zér, jós, költő, ének­mon­dó, előadó, a va­dász­szer­tar­tá­sok vezetője, va­gyis az ő fel­ada­ta, hogy fenn­tart­sa a vi­lág­ré­te­gek köz­ti har­mó­ni­át. A har­mó­nia alap­elv, mely min­den in­di­án tár­sa­da­lom gyó­gyí­tá­si mód­já­ban visszatükröződik, ám kul­tú­rán­ként eltérő meg­fo­gal­ma­zás­ban. A pimák és a navahók sze­rint ha he­lye­sen él az em­ber, be­tart min­den előírást, tud­ja, hogy mit le­het ten­ni és mit nem és en­nek meg­fe­le­lően cse­lek­szik, ak­kor jó egész­ség­nek fog ör­ven­de­ni. A be­ava­tás tör­tén­het spon­tán mó­don vagy szán­dé­kos ke­re­sés­sel. Spon­ta­ne­i­tás­ról be­szél­he­tünk, ak­kor, ha egy ha­lott sá­mán lel­ke vagy az ún. sá­mán­be­teg­ség öröklődik, ilyen­kor a gye­rek fog­gal, haj­jal vagy tíz­nél több uj­jal szü­le­tik (fö­lös csont­tal), vagy ak­kor, ha a je­lölt­nek ál­má­ban meg­je­le­nik egy szel­lem, és kez­det­ben kedvező aján­la­to­kat tesz a hi­va­tás el­fo­ga­dá­sá­nak ér­de­ké­ben. Ta­nu­lás ese­tén az illető ön­ként je­lö­li ma­gát, ilyen­kor a szel­le­mek ta­nít­ják vagy az öreg sá­mán vá­laszt­ja ki utó­dát, ezt ne­vez­zük szán­dé­kos ke­re­sés­nek. A suszvap in­di­á­nok­nál a sá­mánt ál­la­tok avat­ják be, akik majd a védőszellemei lesz­nek. A még szűz serdülő fi­ú­nak iz­zasz­tó­kuny­hót kell épí­te­nie, éj­sza­ka a gőzben tisz­tul, tán­col, éne­kel, ad­dig, amíg a védőszellem meg nem je­le­nik, és se­gít­sé­gét fel nem ajánl­ja. Később az ál­lat meg­ta­nít­ja sa­ját nyel­vé­re is. A paviotszo in­di­á­nok­nál a ha­lott sá­mán je­le­nik meg az illető ál­má­ban és ta­nít­ja.

 

 A be­ava­tá­si ál­mok meg­ha­tá­ro­zó él­mé­nye a tes­ti fel­da­ra­bolt­ság át­élé­se volt, va­la­mint ég­be­szál­lás és pár­be­széd az is­te­nek­kel vagy szel­le­mek­kel; al­vi­lág­já­rás és be­szél­ge­tés a szel­le­mek­kel és a ha­lott sá­má­nok­kal. A szer­tar­tá­sok­nak min­dig van egy jól meg­ha­tá­ro­zott okuk, ilyen­kor el­en­ged­he­tet­len, hogy a sá­mán ré­vü­let­be, eksz­tá­zis­ba ke­rül­jön, me­lyet bi­zo­nyos esz­kö­zök hasz­ná­la­tá­nak se­gít­sé­gé­vel ér el. Nö­vé­nyek ki­vo­na­ta­it, füst­jét is hasz­nál­ták a tu­dat­ál­la­pot mó­do­sí­tá­sá­hoz. Carlos Castaneda Don Juan ta­ní­tá­sai (A tu­dás meg­szer­zé­sé­nek ja­ki mód­ja) cí­mű köny­vé­ben is ol­vas­ha­tunk ezekről a pszichedelikus növényekről: „Don Juan, egy­más­tól füg­get­le­nül és különböző al­kal­mak­kor, há­rom­fé­le hal­lu­ci­no­gén nö­vényt hasz­nált: peyote-ot (Laphophora williamsii), csat­ta­nó masz­la­got (Datura inoxia, il­let­ve D. me­te­lo­i­des) és egy gom­bát (ta­lán Psilocybe mexicana). Az ame­ri­kai in­di­á­nok már az eu­ró­pa­i­ak­kal va­ló ta­lál­ko­zá­suk előtt is­mer­ték e há­rom nö­vény hal­lu­ci­no­gén tu­laj­don­sá­gát. Ha­tá­suk mi­att eze­ket a nö­vé­nye­ket szé­les kör­ben hasz­nál­ták öröm­szer­zés, gyó­gyí­tás, va­rázs­lás és egy­faj­ta eksz­tá­zis el­éré­se cél­já­ból.” Ugyan­ak­kor a dob üte­mes ve­ré­se is hoz­zá­se­gí­tet­te a sá­má­no­kat az ön­kí­vü­le­ti ál­la­pot­hoz. A dob ál­ta­lá­ban to­jás­dad for­má­jú, bőre rén­szar­vas-, já­vor­szar­vas- vagy lóbőr. A fel­szí­nét raj­zok dí­szí­tik, ame­lyek ál­ta­lá­ban a vi­lág­min­den­sé­get áb­rá­zol­ják. Le­het­nek: ter­mé­sze­ti ké­pek, Nap, Hold, Csil­la­gok, ál­la­tok, nö­vé­nyek, em­be­rek, esz­kö­zök vagy vo­na­las, su­ga­ras, geo­met­ri­kus alak­za­tok is.

 

Az észak-ame­ri­kai sá­má­nok­nak in­kább jel­ké­pes szer­tar­tás öl­tö­ze­tük van: sas- vagy más­fé­le ma­dár­tol­lak, egy­faj­ta csörgő vagy egy kis dob, zacs­kók he­gyi­kris­tály­ok­kal, kö­vek­kel és más va­rázs­tár­gyak­kal. Rit­káb­ban, de van­nak szer­tar­tá­si öl­tö­zé­kek is, az apa­csok­nál pél­dá­ul a sá­má­nok­nak van egy rom­bu­sza, egy va­rázs­kö­te­le és egy szer­tar­tá­si ka­lap­ja is. A sá­mánt, ami­kor be­teg­hez hív­ták, gyó­gyí­tá­sát a be­teg­ség oka­i­nak ki­de­rí­té­sé­vel kezd­te. A be­teg­ség oka le­he­tett egy tárgy, amely be­ke­rült a test­be, vagy a lé­lek el­vesz­té­se. Az első eset­ben el kell tá­vo­lí­ta­ni a har­mó­ni­át meg­bon­tó, a bajt oko­zó tár­gyat. A má­so­dik­ban meg kell ta­lál­ni a be­teg szö­ke­vény lel­két, és vissza kell hoz­ni. A gyó­gyí­tás so­rán el­en­ged­he­tet­len az eksz­ta­ti­kus ké­pes­sé­gek al­kal­ma­zá­sa; a szer­tar­tás szük­ség­kép­pen ma­gá­ba fog­lal­ja a szel­le­mek meg­idé­zé­sét. Az ár­tal­mas tár­gyak le­het­nek ka­vi­csok, pi­ri­nyó ál­la­tok, bo­ga­rak, ame­lye­ket a go­nosz szel­lem vagy bo­szor­kány a gon­do­lat ere­jé­vel he­lye­zi be a test­be. A lé­lek el­vesz­té­sé­nek okai le­het­nek ál­mok, ame­lyek a lé­lek szö­ké­sét idé­zik elő, hol­tak, akik nem tud­ják itt hagy­ni a föl­di éle­tet; vagy ma­ga a be­teg lel­ke, amely túl messze csa­va­rog a testétől.

 

A szer­tar­tá­sok­ra ál­ta­lá­ban éj­sza­ka, a be­teg há­zá­nál ke­rül sor. A paviotszó in­di­á­nok­nál a sá­mán egy tol­mács kí­sé­re­té­ben vagy egy táncosnővel ér­ke­zik meg a szer­tar­tás hely­szí­né­re. A szer­tar­tás kö­zös pi­pá­zás­ból, éneklésből áll, majd a di­ag­nó­zis fel­ál­lí­tá­sa után (ese­ten­ként ez eksz­ta­ti­kus ké­pes­sé­gek al­kal­ma­zá­sát igény­li) kö­zös tánc kö­vet­ke­zik a tűz kö­rül. De oly­kor a sá­mán me­di­tá­ci­ó­ba mé­lyed­ve ke­re­si a baj okát, pl. az acsumavi in­di­á­nok­nál. Az észak-ame­ri­kai in­di­án sá­má­nok szer­tar­tá­sai nagy vo­na­lak­ban ha­son­lí­ta­nak. Ez­zel szem­ben rit­káb­bak a lát­nok- és időjárás-varázsló szer­tar­tá­sok.

 

 

 

Zár­szó

 

Nem vé­let­len, hogy ép­pen az An­dok­ban és Me­xi­kó­ban, az egy­ko­ri in­di­án ál­la­mok te­rü­le­tén ta­lál­ha­tó ma­nap­ság is a leg­több in­di­án, igaz, ma­gu­kon vi­se­lik az ibé­ri­ai ke­resz­tény ci­vi­li­zá­ció ha­tá­sát. A fél­vér­ré vá­lás el­le­né­re a mai új mű­velt­ség­ben is ki­mu­tat­ha­tó­ak a ha­gyo­má­nyos in­di­án kul­tú­rák lé­nye­ges vo­ná­sai. A vá­ro­si sá­mán­iz­mus vagy neosámánizmus az egy­ko­ri sá­mán gyó­gyí­tó tevékenységéből ala­kult ki. A ki­ta­lá­lók­nak elsősorban pénz­ke­re­sé­si lehetőség az egy-két na­pos sá­mán-tan­fo­lyam­ok mű­köd­te­té­se, va­la­mint a si­ker­köny­vek, ame­lyek a sá­mán­iz­mus­ról, az eg­zo­ti­kus or­szá­gok sá­mán­ja­i­ról, va­la­mint sa­ját be­ava­tá­si él­mé­nye­ket tar­tal­maz­nak.

 

Mind­két kul­tú­rá­ban a sá­má­nok vol­tak a val­lá­si élet meg­ha­tá­ro­zó sze­mé­lyi­sé­gei, nagy tisz­te­let övez­te őket, hi­szen kom­mu­ni­kál­tak a szel­le­mek­kel, gyó­gyí­tot­tak, ezen­kí­vül költők, ének­mon­dók és előadók is vol­tak egy­ben. Az első kü­lönb­sé­get a be­ava­tá­si mód­sze­rek­nél ta­lál­tuk. Az in­di­á­nok­nál mind­há­rom for­ma je­len volt, a je­löl­tek öröklődés, ta­nu­lás vagy belső el­hí­vás út­ján vál­hat­tak sá­mán­ná, míg az ősmagyaroknál a ta­nu­lás mód­sze­re hi­ány­zott. Vi­szont mind­két eset­ben a be­ava­tá­si ál­mok­ra jellemző volt a test fel­da­ra­bo­lá­sá­nak át­élé­se, amit a belső szer­vek és zsi­ge­rek meg­új­ho­dá­sa kö­vet. A szer­tar­tá­sok­nak kö­zös cél­ja­ik vol­tak: gyó­gyí­tás, jós­lás, rossz­aka­rat ki­kü­szö­bö­lé­se vagy a tá­mo­ga­tás el­nye­ré­se a ter­mé­szet­fe­let­ti erőktől. A sá­mán te­vé­keny­sé­gei kö­zül kü­lön ki kell emel­nünk az eksz­tá­zist, mely nél­kü­löz­he­tet­len volt a szer­tar­tá­sok alatt.

 

Ke­let-Eu­ró­pá­ban is újjáéledőben van a sá­mán­iz­mus, a mo­dern sá­mán elsősorban bölcs és ter­mé­szet­gyógy­ász. Ér­de­kes kép él a di­á­kok sze­mé­ben is, kérdőíves fel­mé­ré­sünk sze­rint van, aki szek­ta­ve­zért, va­rázs­lót vagy ter­mé­szet­gyógy­ászt lát ben­nük. Ér­de­kes azon­ban, hogy a sá­mán­iz­mus tör­té­ne­ti hát­te­rét, a sá­mán ko­rai sze­re­pét szin­te sen­ki nem is­me­ri. Meg­pró­bál­ják re­konst­ru­ál­ni a szer­tar­tá­so­kat, gyó­gyí­tá­so­kat, éne­ke­ket stb., de va­la­hogy már nem iga­zán il­le­nek be­le a mo­dern vi­lág­kép­be. Még­is he­lyük van, ti­tok­za­tos­sá­guk­kal vonz­zák a fi­gyel­met és érdeklődést. Ko­vács And­rás, ma­gyar­or­szá­gi tál­tos a következő meg­ha­tá­ro­zás­sal szol­gál:  akik a fénnyel szem­be néz­tek, és akik fénnyé vál­tak! Nap­ja­ink tál­to­sai a múlt fe­le for­du­ló ro­man­ti­ka alak­jai, akik meg­szó­lít­ják a Na­pot és Jé­zus Krisz­tust, a teremtő ős­e­rő­ket és a Szűz­anyát. Ta­nít­vá­nya­i­kat egy­fé­le öku­me­ni­kus böl­cses­ség­gel és sze­líd­ség­gel iga­zít­ják az ér­té­kek út­já­ra, anél­kül, hogy meg­ta­gad­nák az út mel­lett fu­tó ös­vé­nye­ket.

 

(forrás: művelődés folyóirat)

Valami fontos

2009.10.14. 13:55 - hanaura

Ismét egy fontos oldal, és ég a pofám, hogy csak most írok róla. A téma iránt érdeklődők természetesen jól ismerhetik, akik pedig nem, azok számára talán még hasznos is lehet a mulasztásom.

biktop.saman.org.hu

Ajánlom az egyébként minden ízében kiváló oldal számomra legfontosabb részét: hihetetlen volumenű növényi ismertetőt találhat az odalátogató, de tényleg, döbbenetetsen sok dologról írnak. A múltkori iboga cikk is( www.ayahuascareality.blog.hu/2009/09/26/iboga_ismerteto) az ő engedélyükkel került átemelésre az előbb említett igen vaskos, és egyébként abszolút érdekes, olvasmányos de mégis rendszerezett, áttekinthető oldalról.

Mit mondhatok még?

 

Olvasásra fel!

Diószegi Vilmos: Sámánok nyomában szibéria földjén

2009.10.14. 13:38 - hanaura

 

Diószegi Vilmos
SÁMÁNOK NYOMÁBAN SZIBÉRIA FÖLDJÉN

Terebess Kiadó, Budapest, 1998

 

A Teljes könyv PDF   formátumban.


Kedvcsináló a könyvből:

Milyen lehetett a "pogány" magyarok "vallása", milyen a gondolkodásukat, szemléletüket, életüket jócskán meghatározó hitvilág, amelyről "kő, írás nem beszél"?
Ez a kérdés már gyermekkorom óta izgat.
Mintha ma történt volna! Apám, jó harminc éve, nevem napján elvitt az akkori Angolparkba. Megtekintettük Feszty Árpád körképét is, a honfoglaló magyarok bevonulását. Mint afféle naiv, rajongó kisfiút, ez a teátrális, a nemzeti hiúságnak hízelgő, tárgyi tévedésektől hemzsegő festmény hallatlanul elbűvölt. Odahaza anyám meglepve hallotta: nem a sárkányvasút, nem is a hajóhinta, hanem a körkép fehér lovat áldozó táltosa tetszett a legjobban. (Pedig az inkább elcsúszna gesztikuláló középkori szerzetesnek, vagy egyházatyának, mint ősi magyar táltosnak.)
Második emlékem az elemiből való.
Körmöst kaptam a tanító bácsitól… Mert kockás füzetemben számtanpélda helyett döcögő versikét talált a pogány magyarok táltosáról.
Mint kis gimnazista meg reggelenként hat órakor fel-felkeltem - latin szavakat magolni. Apámnak szemet szúrt a nagy buzgalom, s egyszer kivette kezemből a szószedetet.
Némi dadogás után töredelmesen bevallottam: török szavakat tanulok. És hiába magyaráztam: a jakut sámánénekeket másképpen nem tudom majd lefordítani - apám könyörtelenül elkobozta szótáramat.
Az iskolai könyvtárral is meggyűlt a bajom: be kellett köttetnem egy magyar kutató, Róheim Géza Magyar néphit és népszokások című könyvét, mert amíg néphitünk keleti gyökereit ismergettem belőle, lapjaira mállott.
Érettségi vizsgán történelemtételként a "tatárjárást" húztam ki a cédulák közül, vagyis a mongolok Magyarországon viselt hadjáratát kellett volna elmondanom.
De felelés közben nem jutottam el a harci eseményekig, előbb a mongolok nyelvéről, kultúrájáról, vallásáról beszéltem. Az érettségibiztos, az egyetem Kelet-Európai Történeti Tanszékének a professzora, a vizsga után azt tanácsolta: az egyetem C-épületében keressem fel a Belső-Ázsiai, valamint a Török Filológiai és Magyar Őstörténeti Intézetet.
Szüleim hiába igyekeztek elrémíteni azzal: ha nem iratkozom be a tanárképzőbe, az egyetem befejeztével nem kapok állást - kitartottam a török, mongol és a finnugor nyelvek meg a magyar őstörténet mellett.
Nem maradtam kenyér nélkül: a Néprajzi Múzeum ázsiai gyűjteményében kaptam munkát. Most már kedvemre bogarászhattam a magyar és a szibériai "sámánhit" adataiban.
Végül 1957. június 18-án valóra vált a gyermekkori álom: elindulhattam a sámánok nyomába.
Mert a "pogány" magyarok hitvilágának megismeréséhez
a sámánizmus tanulmányozásán át vezet az út.
A magyar nép történetében rejlik ennek az oka.
A magyarság, ahogy ezt nyelvészeink és őstörténet-kutatóink már régen bebizonyították, finnugor eredetű. Legközelebbi rokonaink a Szibériában lévő vogulok és osztjákok. Korai történetünk folyamán pedig bizonyos török népekkel kötöttük össze a sorsunkat. Mind a finnugor, mind a török népek eredetileg sámánhitűek voltak, ebből nyilvánvalóan következik, hogy a magyar nép a kereszténység felvétele előtt ugyancsak sámánhitű lehetett. A mi sámánjainkat táltosoknak, tátosoknak hívták. (A szibériai népek is bő vagy kám néven emlegetik sámánjaikat, - aszerint, hogy a mongolsághoz, vagy a törökséghez tartoznak-e; sámánnak csak a távol-keleti mandzsu-tunguzok mondják, a tudomány azonban ezt az elnevezést kapta föl, így ez vált közismertté.)
Sámánhiten vallásformát értünk: a lélekkultusz egy meghatározott fokát.
A természeti népek úgy hiszik, hogy mindennek van lelke: embernek, állatnak, növénynek, tárgynak egyaránt. Ezeken kívül léteznek szellemek is, mint az elhunytak szellemei vagy a különböző "gazdaszellemek". Szelleme van például a folyónak, a hegynek, az állatoknak. A lelkek és a szellemek mindent tudnak, mivel - testetlenek lévén - bárhová eljuthatnak. A sámánizmus fokán élő népek azt hiszik, hogy ezekkel a földöntúli lényekkel bizonyos személyek, a sámánok, kapcsolatot teremthetnek, és minden tudásukat átvehetik.
Segítségük révén időben és térben közeli vagy távoli dolgokról egyaránt tudnak - legalábbis a bennük hívők szerint. Ismerik a múltat és a jövőt, tehát jövendölnek, de megmondják azt is, hol az elvesztett tárgy, az elveszett állat, vagy hogy milyen betegség gyötri a beteget, mivel lehet gyógyítani.
Hogy mi módon "érintkeznek" a sámánok a szellemekkel? Hát ez egy egész szertartás. Rendszerint este vagy éjjel végzik. A sámán szokatlan, feltűnő fejrevalót, köntöst, lábbelit ölt magára, kezében egyfenekű dob, azt veri ütemesen, és közben énekel: magához hívja a szellemeket. Az ének egyre hevesebb, dobverés is, a sámán pedig mozog, rángatózik hozzá: sámántáncot jár.
Mindinkább nekiszilajodik, mind féktelenebbül tombol, egyszer csak az eksztázis nem fokozható tovább, akkor eszméletlenül rogy össze: vagy a szellem száll belé, ilyenkor ez beszél a sámán szájával, vagy a sámán lelke megy a túl világra, a megidézett szellem kíséretében. (A régi magyarok azt mondták erre az állapotra: rejtezik vagy révül.) Amint felocsúdott, közli a jelenlevőkkel a szellemek óhaját vagy a tőlük szerzett értesülést.
Szertatásaikon gyakran megmagyarázhatatlannak tűnő dolgokat visznek véghez. A leírások szerint képesek mezítláb tűzön táncolni, parazsat nyelni. Késsel döfik át magukat, s a szúrásnak nyoma sem marad, sőt másokon is ejthetnek ilyen sebeket. Tudunk más csodálatos mutatványaikról is. Egy csukcs sámánasszony övig levetkőzött, néhányat ráütött a sámándobra, majd egy kerek követ fogott a kezébe. Szorítani, morzsolni, tördelni kezdte. Apró, sima kavicsok hullottak alá, egész rakásra való. A nagy kő azonban továbbra is ép maradt az asszony kezében.
A sámánok egyik fő tevékenysége a gyógyítás. Ők a közösség orvosai. Bizonyos tapasztalati tudásról nyilván beszélhetünk. Talán hipnotikus módszerekkel is gyógyíthattak. Ma már azonban semmi köszönet nincs működésükben. Nem csak fölöslegesen kontárkodnak bele az orvosok munkájába, hanem kárt, bajt okoznak.
Megtörtént a szojotoknál a következő eset:
Az egyik szálláshelyen többen megbetegedtek. Hiába fordultak sámánjukhoz, nem tudott segíteni. Hívtak hát egy másik falubelit. El is jött, verte a dobját, bűvölt-bájolt, a betegek mégse gyógyultak meg. Szégyenszemre hazakotródott. Hamarosan saját falujának lakóit is sorra lepte meg a betegség.
A sámán ekkor is csődöt mondott, a szomszédos telepek sámánjai úgyszintén. Ellenben a járványos betegség az egész környéken elharapódzott: szertehurcolták a "gyógyító" sámánok.
A gyógyítást senki sem kívánhatta ingyen. Egy altaji török közmondás szerint: "Megbetegszik a jószág - zsírosodnak a kutyák, megbetegszik az ember - zsírosodik a sámán. Akadt beteg, akinek családja két év leforgása alatt tizenkét szarvasmarhát, huszonöt kád sört és harminc pud gabonát mutatott be engesztelő áldozatul - a szellemeknek.
A polgárháború éveiben a sámánok - akárcsak a különböző egyházak papjai - a szovjet hatalom ellen izgattak. Már csak emiatt is erős rendszabályokra volt szükség ellenük; sokukat internálták is. Olyan azonban szintén kerülközött, aki hűséget fogadott az új hatalomnak, s ünnepélyesen megígérte, hogy fölhagy eddigi tevékenységével.
A sámánizmust ugyanis, sajátos jellege - a papi és a kuruzsló tevékenység összefonódása - következtében a szovjet államnak másként kellett tekintenie, mint a többi vallásokat. Nem várhatta, míg lassacskán, békében elsorvad, míg magától megszűnik.
A sámánizmus ma már a múlté. A tudomány térfoglalása folytán el kellett pusztulnia. De éppen a tudomány érdekében nem tűnhetett el nyomtalanul: a vallástörténet, az összehasonlító etnológia, az etnogenetikai kutatások hasznára múlhatatlanul fontos e letűnt világ emlékeinek hiteles és részletes összegyűjtése.
Éppen ez volt a feladatom.
Néhány távoli zugban, nagy utánjárással, a kutató még rá-rábukkan egy-egy öregre, aki valamikor sámánkodott. S a kivénhedt vadászok, elaggott pásztorok között máig is jócskán akadnak, akik halálukig megmaradnak most már apáik hitében, akik egészen sohasem szabadulhatnak az öröklött hiedelmektől. Ezeket a "régi öregeket" kerestem meg Szibériát járva, 1957 koraőszén és 1958 nyarán.
A burjátok hatszögletű gerendaházaiban, a szojotok rácsosfalú nemezjurtáinak mélyén, a karagaszok kúp alakú kéregsátraiban, a medvebőrökön, örökösen csak a sámánok viselt dolgaira tereltem a szót. Csekély időmből alig-alig jutott másra. Azt, hogy miképp élnek ma Szibéria népei, úgy-ahogy én is megláttam, de a kutatómunka szüntelen hajszája nem kedvezett bizony annak, hogy mindenütt tüzetesen körülnézzek.
Utam célja magyarázza azt is, hogy mindig a legeldugottabb, a világtól leginkább elzárt helyekre, az őserdők mélyén lapuló szállásokra, településekre igyekeztem.
Az a kép tehát, amelyet ez a könyv mutathat, szükségképpen egyoldalú, s legfeljebb csak részben jellemző a mai, a természet erőit szolgálatába hajtó Szibériára. E földrész régi, eltűnő vagy már el is tűnt életének vagyok jobbára a krónikása. Gondolom, így sem lesz érdektelen az olvasónak, amit erről a rendkívüli útról elmondok.
S hogy ez az út úgy sikerült, ahogy sikerült, javarészt a szovjet emberek lépten-nyomon megnyilatkozó segítségének, támogatásának, jóindulatának köszönhetem. Nem csupán
a munkámat szívükön viselő, néprajzi szakemberekre gondolok, hanem repülőtéri, vasúti alkalmazottakra, orvosokra, tanítókra, hatósági személyekre, gépkocsivezetőkre, kolhozelnökökre, egyszerű dolgozókra, oroszokra, nem oroszokra egyaránt. Róluk is szakadatlanul esik szó e könyv lapjain. Igen nagy hálával tartozom nekik.


Ayahuasca

2009.10.14. 13:35 - hanaura

Címkék: ayahuasca

Kis világ a nagy világban vagy nagy világ a kis világban.

Ayahuasca.

Olyan sok dolgot írtam már róla, technikai jellegűeket, filozofikusabbakat, pszichológiai hátteret ahogyan én látom ezt a dolgot, illetve az egész életet, képeket, videókat, interjúkat, ismeretterjesztő jellegűeket...a rövid idő ellenére kicsit vissaztekintés hangulatom van.

Nem volt a háttérben zajló nagyszerű dolgok intézése miatt túl sok időm mostanában új anyagok után kutatni, meg úgy általában. Mivel ilyen ön-manager életem van, ezért az anyagi hátterem is ingadozik néha. Tisztességes helyen élek, a legjobb kajákat eszem, tudok könyveket venni, szóval nem haldoklom, de nem minig megy ugyanolyan könnyen. Na mindegy, most ez is szerveződik, szóval sok-sok dolog egyszerre, emellett pedig nem csak hogy életben akarom tartani az oldalt, hanem fejleszteni, szépíteni, gazdagítani, és ez a többi nem kevés elfoglaltságom miatt nem annyira szimpla ügy néha.

Pedig még így is, néha panaszkodik az én Menyaum, hogy kevés időt töltök más dolgokkal és az ayahuascarality pedig annyi időmet elveszi. Pedig látjátok, nem történt olyan nagyon látványos dologból túl sok. Fog, persze, de ami látható az alapján nem gondolni mennyi dolog van mögötte.

Ezzel együtt, hogy a lúd kövér legyen, útjára bocsájtok egy ayurvédával, azaz a trdicionális indiai orvoslással és öngyógyítással kapcsolatos blogot is, amit szándékozom később szintén egy kisebb birodalommá hízlalni, egy amolyan faluvá, ahol sok mindenki otthon érzi magát.

A másik amin folyamatosan gondolkodom, hogy hogyan/merre tovább. Azt is megmondom miért: eltelt elég sok idő, nem kevés ember lelte hasznát az itt közzé tett információknak, tudta megfőzni az első ayahuasca teáját, netán azóta többet is. És vannak az igazi rutinos, gyakorlott arcok, akiknek még nehezebb úgymond újat nyújtani. Ezzel együtt egyre több a frissen idelátogató olvasó, akik viszon szeretnének a visszajelzések alapján a kezdetektől egy képet kapni. Visszaolvasás nélkül...:))))

Más szóval nem, szeretnék unalmassá válni a rutinos ayahuasca fogyasztók tényleg szűk táborának, a még ezután tesztelők de már már sok információval rendelkezők és a frissen érkezett mindenre kiváncsi érdeklődők számára sem.

Azért nem olyan nagy a trauma, túlélem!:)

Csak kinőtte magát kicsit az én underground álmom, és nem árt tudatosnak lenni a dolgokról!:)

 

Mire való a csönd?

2009.10.14. 13:09 - hanaura

Címkék: a történet csendről

A magányosan élő szerzetes remetéhez egyszer emberek jöttek. Megkérdezték tőle:
- Mire való, hogy életed nagy részét itt töltöd el csöndben és magányban?
A remete éppen azzal foglalatoskodott, hogy vizet mert egy ciszternából, az esővíz összegyűjtésére szolgáló mély kútból. Fölfigyelt a kérdésre, s munka közben odaszólt a látogatóknak:
- Nézzetek bele a ciszternába! Mit láttok?
Az emberek kíváncsian körülvették a szerzetest, és próbáltak beletekinteni a mély kútba:
Nem látunk semmit - mondták kisvártatva.
A remete abbahagyta a vízmerítést, pár pillanatnyi csöndet tartott. A látogatók feszülten figyeltek rá, mozdulni sem mertek:
- Most nézzetek bele a kútba egyenként, csöndesen. Mit láttok?
A látogatók érdeklődéssel hajoltak egyenként a kút fölé, s felkiáltottak:
- Saját arcunkat látjuk a kútban!
- Bizony, amíg zavartam a vizet - mondta a remete -, nem láttatok semmit. De a csöndben és a nyugalomban megismeritek önmagatokat.
A látogatók megértették a remete tanítását.

/Erhart Kaestner: Mire való a csönd?/

Interjú

2009.10.13. 22:00 - hanaura

Címkék: interjú

Interview With Ayahuasca Shaman Artidoro

Minden nap új esély

2009.10.13. 21:14 - hanaura

Címkék: kép

Tudás tárház

2009.10.13. 19:13 - hanaura

Címkék: könyvtár

Jó hír a mai napra: szintén béta verzióban, de üzemel a könyvtárunk. Még nem döntöttünk véglegesen, de azt szeretném, hogy bizonyos keretek között bárki feltölthessen és elérhetővé tegyen anyagokat a közösség többi tagja számára, így sokkal több jó anyagunk lehet.

Ami még nem készült el, de esélyes mára az a külön alkönyvtárak. Egyenlőre ami biztos, hogy négy fő részre szeretném különíteni a dologat, azaz: Könyvek, videók, egyéb dokumentumok és zene. Ezek belül sok dolog lehetséges. Lehet, hogy ömlesztve lesznek a cuccok, de talán külön helyen lesz az ayahuasca téma és külön az egyebek. Elválik, ezen még rágódom egy keveset.

Természetesen az anyagok java nincs fenn, tényleg csak kísérleti jelleggel indítottuk el, hogy látható legyen mások számára is.

 

Gomoa barátom, mint fő könyvtáros már elkezdte szortírozni a cuccait, nagyon sok dolog fenn lesz, erről mindenkit biztosíthatok!

 

Jó nézelődést, és figyeljétek az eseményeket, innentől érdemes napi szinten benézni a könyvtárba, mivel folyamatosan toljuk fel a cuccokat.

 

Perui Ayahuasca ceremeónia sorozat celebekkel

2009.10.12. 23:40 - mernyau

Címkék: celeb peru szertartás ayahuasca

Egyelőre csak angolul tudóknak, sorry. A végén a szőke hölgy egy pár mondatát beidézném: 

"Jobban vagyok. Jobban vagyok. Melyik gyógyszer képes erre? Úgy gondolom, hogy mindenkinek el kellene jönni és csinálnia ezt és a világ nagyszerű lenne."

És ez egy platina szőke, durván nyugati, celeb hölgyemény. Megjegyezném azért, hogy ezek nem azok a mínusz kategóriás emberek szerintem, mint akiket mondjuk nálunk mutogatnak a tv-ben, de mégis csak nagyon-nagyon "civilizált" emberek, és szerintem szép tőlük, hogy egy két hetes, három vagy négy (?) (még csak egyszer néztem meg a videót, bocsánat) alkalmas ayahuasca túrát csinálnak.

A barna hajú hölgy (valaki mondja meg melyik filmben játszott!!!) a térdre borulós, segítség, segítség, meghalok, meghalok, haldoklom! trip után azt mondta: ez nem egy rossz trip volt, ijesztő volt, de nagyon-nagyon csodálatos.... Olyanokat mondanak még, hogy ez olyan, mint haza menni. A szemüveges úr találkozott a családtagjaival, stb. A háttérzajok néhol hangosak, és most éjszaka is van és fáradt is vagyok, de majd a napokban lehet lefordítom nektek.

Tehát:

Ayahuasca túra celebekkel Peruban

 

 

 

A messze elérő lélek liánja

2009.10.12. 23:08 - hanaura

Címkék: google

Ma esti szösszenet

2009.10.12. 22:54 - hanaura

Címkék: fórum fejlődés napimivan

Hogy valami személyeset írjak, a visszajelzések alapján ezt szoktátok szeretni, nagyon hosszú napom volt, ezért sem tudtam eddig írni semmit. Holnap pótolok, ezer dolog van a fejemben!

Röviden néhány dolog:

 

-Az új blogon ugye most fórum és blog rész van. No, az érdeklődésre való tekintettel lesz egy főzés rovat, ahová minden fontosat beteszek, amit egy kattintással el lehet majd érni.

-Gomoa elkezdte szortírozni az anyagokat a könyvtárhoz, lesznek könyvek, külön dokumentumok, külön video könyvtár is, nagyon sok anyaggal.

-Az előbbihez kapcsolódik egy forradalmi dolog: angol feliratos dolgokat tervezek magyarra feliratozva. Mondanom se kell mennyi anyag jut így el az angolul nem beszélők táborához, ahová én is tartozom.

-Levelezésben állunk egy ecuadori ayahuascero-val, erről majd később.

-A fórumon több új rovat is lesz, mint pl kérdezz-felelek, bárki írhat ide, ha kíváncsi valamire, ahogy tegnap említettem lesz ayahuasca és egyéb növények rész is, mert jócskán akarnak más értékes növények amik érdekelhetik a közösséget

-Érdekesség: egyre gyakrabban

Idő kerék

2009.10.11. 23:07 - hanaura

Címkék: összefoglaló

Az elmúlt jó fél évben nagyon sok dologról szó esett, és szerencsére egyre többen csatlakoznak azok közül, akiket érdekelnek ezek a dolgok, és tetszik nekik az oldal (remélhetőleg legalább is:)). Felmerült valaminek az igénye, sokan megkeresnek levélben akik nem olyan régen hallottak a blogról és talán már van ayahuascához valójuk is és "nem tudják hogy kezdjenek neki".

Átrágni magukat azon a nagyon sok bejegyzésen pedig nem olyan egyszerű. Persze, mondhatnánk, aki ayahuascázni akar, az szánja rá az időt, kutasson utána, stb. Magam is ezt tartom az ideálisnak, de én olyan vagyok, hogy szeretem valaminek a lényegét megfogni, amivel ismerkedek, és aztán a részleteit sorra. Na már most így egyben elég nehéz megfogni a lényeget, ezért készíteni fogok egy bejegyzést ami tele lesz linkekkel a korábbi bejegyzésekhez, és így 1-2 oldalon összefoglalom mindazt, ami a lényege ennek az egésznek, és egy átlátható formában lehetőséget tudok adni átnézni a főbb háttéranyagokat azok számára, akik közben kapcsolódtak be, és egy világos képet szeretnének alkotni erről az egészről  100 ezer oldal olvasása nélkül.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Azt hiszem holnap neki is esek!

Külön utakon járva egyfelé

2009.10.11. 22:50 - hanaura

Címkék: fórum növények más

Ismét fórum téma, ahogy az mostanság nem olyan ritka, hogy nőies lágysággal fogalmazzak!:)

Tehát:

Adva van egy regisztráció nélkül is megtekinthető rész, kevesebb hozzászólással. Aztán ott a regisztráció után látható belső szoba. Úgy gondolom ez lesz továbbra is aktívabb, számtalan okból kifolyólag. 

Ide tervezek némi változást.

Sokat gondolkodtam rajta, és ma Gomoa barátommal is beszélgettünk erről, hogy miként is legyenek a dolgok. A fő csapásirány adott. Ez az ayahuascareality, bloggal, fórummal, nem sokára web oldallal, szintén hamarosan jelentkező nagyon komoly könyvtárral és még egy rakás remélhetőleg sokak számára izgalmas dolgokkal. Ezt kiegészítendő azonban más entheogéneket is érintünk, nyilván nem olyan hangsúlyosan, ahogy azt néhány bejegyzésemből láthattátok is. Nem vetünk el jó dolgokat, ez egyértelmű.

Ma szóba került a belső oldalon a yupo nevű szintén tradicionális sámán gyógyszer, elég sok dolog kiderült a párbeszédekből. Többek között az is, hogy ez nem tartozik szorosan az ayahuasca témájához. Azzal együtt is, hogy ennek a szernek is a DMT a fő katalizátora.

Így hát arra gondoltunk Gomoával, hogy a belső szobában lesz egy ayahuasca rész és egy egyéb anyagok rész.

A többiekkel még nem beszéltem meg a technikai részét, habár nem tűnik túl nagy megfejtésnek, nekem még ez is fényévekre van, mint lehetőség... na ja, lassan megtanulok számítógépül....:))))

 

No, hát az újításokról mára ennyi. Így hát ha valakinek gondolata van egyéb növényekkel, akkor annak is lesz helye.

Reméljük sokak elégedettségére.

Újabb hullám

2009.10.11. 16:48 - hanaura

Címkék: fórum

Ismét regisztráltak néhányan a fórumra, lassan tényleg komoly kis csapat alakul ki. Egyenlőre a beszélgetésekbe, témákba még nem túl sokan kapcsolódnak be, de gondolom (és hát látom is...), hogy ez fokozatosan alakul.

 

Ami lényeges:

A belső szobába regisztráció útján juthat mindenki. A "sima" másik fórumon kicsit kevesebb dolog történik, de aki rgisztrál, az láthatja, alakíthatja a belső szoba hangulatát, világát is.

 

Te már regisztráltál?

A tegnapi kísérlet

2009.10.11. 10:17 - hanaura

Címkék: trip sikertelen ayahuasca

..sajnos nem teljesen jött össze. Ahogy már korábban írtam, kaptam ajándékba ledarált caapit (megbízható forrásból), és Mernyau kérésére, és a talált kb 40gm mimosa segítségével (amit a műhelyem polcának vallatása közben leltünk meg) *már hogy lelte meg Mernya, mert ő rakott rendet... főzni kezdtem az ayahuascát. Vagy hat órán át, szóval volt benne munkám nem kevés. 

(A képen természetesen nem én vagyok, csak illusztráció.)

Közben gondolkodtam, és ahogy Gomoa barátommal beszélgettem ő is ezt jelezte: lehet, hogy kevés lesz a caapim ami van. Persze, utólag okos az ember, lehetett volna kevesebb mimosával,és egyetlen poharat csinálni, talán legközelebb az lesz.

Ami történt:

Mernyau több alkalomra tudta meginni a teát, most nem sűrítettem be annyira, ezért egy pohár másfél deci folyadék lett. Tanultam ebből is, sokkal kisebbre le kell főzni, mert ha az embr megérzi azt a rettenetes ízt, főleg ha amúgy se tud lehúzni ilyesmit egyben, akkor nagyon nehéz a fogyasztás. Én legalább is "húzóra" szoktam inni, másként nem menne.

A benn tartási idő nem kevés volt, legutóbb neki kb 20perc ment, most ez majdnem fél óra volt, a kényelem kedvéért a "tisztulás" a szobában volt egy erre kiszemelt veder szíves  közre működésével. Jobb is így, talán legközelebb is így csináljuk, mind a ketten. Így egy kényelmes, otthonos helyen tudhatja le az ember a kétség kívül legnehezebb részét a dolgoknak, legalább is ami a fizikai részét illeti.

Aztán semmi, csodálkoztam is.

Mernyau utólagos elmondása alapján volt egy fuvallat, amikor PONT olyan érzése volt, mint amikor jön az ayahuasca, de aztán mégsem. Hát, van ilyen. A hozzám fordulók majd 100%-a legalább néhány sikertelen főzésen vannak már túl, és tudjátok mit? Nem biztos, hogy MINDIG valami úgymond amatőr dolog történik. Annál jobban nem igazán tarthatóak az ilyenkor szükséges dologk, amint azt tettem vala, aztán mégse. Természetesen benne van a pakliban, hogy szarul főztem, a caapit nehezebb is, ezért szoktam én mindenképpen a harmala/mimosa párost ajánlani, és még azt is könnyű elrontani!

Szóval a mennyiséggel lehetett a gond, azt hiszem. Majd legközelebb.

 

Természetesen a kíváncsiságomnak és a melléje társuló makacsságomnak köszönhetően nem adom fel, vannak még más fajta caapi-k amiket szeretnék kipróbálni.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Úgyhogy folyt. köv!:)

* szerk.megj. ;)

 

Varázsmacska

2009.10.10. 11:50 - hanaura

Címkék: varázsmacska

Mernyau image-et váltott, annyira megtetszett neki a varázsmacskás kép, ahogyan ő nevezte, hogy lecserélte az eredetire. A tartalom azonban a régi.

Olvassátok!

hanahuascareality.blogspot.com

Egy másik világ kapujában

2009.10.10. 11:43 - hanaura

Címkék: kép kapu