ayahuascareality

Az oldal az Amazonas medence sámánvilágával foglalkozik, az ottani spirituális világot, törzsi rituálékat, szokásokat próbálom egy befogadható, olvasható formában bemutatni itt. Ebbe a világba tartozik a természet, az elemek tisztelete, a dohány és a többi szent növény, orvosság, köztük az ayahuasca. Az "ayahuasca" az Amazonasi kecsua kifejezés, aminek számos fordítása létezik, mint a "lélek liánja", a "halottak indája", a "kis halál", a halál kötele", stb. Ez egyike a számos névnek amivel illetik. Mondhatni a legelterjedtebb. Maga az ayahausca egy, az Amazonasi törzsek által kultivált szakrális orvosság, amit vallásos céllal, szertartásos jelleggel vesznek magukhoz a bennszülöttek, egy ehhez tartozó, családonként változó rituálé keretében. Számtalan eltérő részletű szertartás ismeretes, családi titkok, különlegességek, amit a sámánok többnyire bizalmasan kezelnek, mivel ez a munka komoly felelősséget igényel. Dél-Amerikában több úgynevezett szinkretikus egyház is felbukkant, akik (többnyire keresztény)vallási gyakorlataik alapjának tekintik az alkalmankénti teafogyasztást, rituális jelleggel, közösen énekelve. Utóbb nyugati orvosok is elkezdték alkalmazni, például olyan szenvedélybetegségek kezelésére, mint például függőségek, traumák. Az ember a szertartás ideje alatt rituálisan elfogyasztott gyógytea hatására gyakran fizikai rosszullétet tapasztal, gyakori, hogy ki is hányja az elmondások alapján kellemetlen ízű teát. Erről több törzs, jellegzetesen a shipibo azt tartja, hogy az ember gyakran a félelmeit, a hazugságait hányja ki. Emiatt aztán nagy becsben tartják ezt a fajta tisztulást, noha nem feltétele a megtisztulásnak. Ezután mintegy látomás formájában egy szellemi utazáson vesz részt, amit érzelmek, felismerések, képek kísérnek. Különbözőségét abban tartják az első pillanatra hasonlónak tűnő hallucinogén szerekkel szemben, hogy nem egy mesterséges világba kalauzolja a gyógyulni vágyót, hanem önnön belső világába, ahol szembesül örömével, bánatával, boldogságával, és legbelsőbb félelmeivel is. Emiatt azt tartják, az utazás gyakran megviseli az embert pszichikailag. Nem ritka az újjászületés élménye, ami után a szertartáson részt vevő képes valóban megszabadulni a korábbi terheitől, nehézségeitől. Az Amazonas-beli indiánok azt tartják róla, hogy egy csodálatos gyógyszer, aminek a segítségével az ember kapcsolatot teremthet nem csak saját belső létével, hanem a szellemvilággal is, és szembenézve minden terhével, félelmével, megszabadulhat azoktól. Eddig sem pszichikai, sem fizikai függőség nem ismert, továbbá semmilyen mellékhatás nem került dokumentálásra.

Friss topikok

  • Janos78: Üdv mindenkinek!A nevem János.1 éve voltam Iquitosba.2 hetet sikerült a dzsungel mélyén eltöltenem... (2020.04.19. 21:00) 5000 indok
  • Endre Juhász: Sziasztok! Egy megjegyzésem lenne a fenti írással kapcsolatban. Az ayahuasca italt egyértelműen te... (2019.03.09. 22:00) Különböző ayahuasca főzetek
  • : Hol szerezzek sámámt? Egy fuvescigi beszerzesere sem vagyok felkeszulve mert nincsenek ilyen kapcs... (2018.07.09. 17:03) Nem kell a sámán !
  • Péter Kobza: Szia! Ahogy látom már 7 éve ennek a postnak, de azért remélem még jelzi hogy írtak hozzá! Én egy k... (2017.08.21. 15:02) Ayahuasca főzés
  • Zoltán Morta: A videókon a Tensegrity gyakorlatai láthatóak. Mostantól Budapesten a Jurányiban keddenként részt ... (2016.09.08. 03:26) Castaneda fimjei

Kulturális kiegészítés az ayahuascához

2009.10.28. 00:11 - hanaura

 

 

©  Benedek István, 1976


 Az alábbi írás nem feltétlenül a konkrét "ayahuasca-indiánok"  leírása (tradícionálisan a kecsua indiánokról van szó ugye), mégis, a rendkívül sok hasonlóság miatt nagyon érdekesnek bizonyult ez az írás. 

Ím:

 

 

MEZO-AMERIKAI

MAGAS KULTÚRA

ÉS EGY NAGY TÉVEDÉS

 

 

Sehogy sem értettem – tudniillik középiskolás koromban, földrajzórán – Közép-Amerikát. A térképen oly picinek látszik az északi és déli óriás-földrészek közötti kesze-kusza földnyelv, hogy alig akartam elhinni: ez is valami. Tanárunk megmagyarázta, hogy a Tehuantepeci-öböltől a Panama-csatornáig tart Közép-Amerika, és földtanilag semmi köze két hatalmas szomszédjához, mert azoknak hegységei vetődéssel keletkeztek, az övéi viszont gyűrődéssel; nem is olyan régóta függ össze egymással a három szárazföld: csak valamikor a harmadkorban szűnt meg Közép-Amerika sziget lenni. Hogy jobban megértsük, tenyerével a térképen letakarta Közép-Amerikát, és akkor két hatalmas, független földrésznek látszott Észak- és Dél-Amerika, aztán két tenyerével ezeknek a partvidékét fedte el, mire Közép-Amerika egységes szigetvilággá változott a közelében levő Nagy- és Kis-Antillák szigetvilágával, vagyis Kubával, Jamaicával, Haitivel stb. Ez így valamivel érthetőbbnek tűnt, és tanárunk azt is mondta, hogy bár a térképen kicsinek látszik az összekötő híd a két nagy földrész közt, azért ne becsüljük le a méreteit: a Tehuantepeci-öböltől körülbelül olyan messzi van a Panama-csatorna, mint tőlünk Madrid.

Így egy pillanatra egységnek látszott a közép-amerikai szigetvilág, de amikor a hegy- és vízrajzi térkép helyett a politikaira tértünk át, egyszeriben még jobban összekuszálódott minden. Kiderült, hogy a Tehuantepeci-öböl semmit sem választ el, mert fölötte is, alatta is Mexikó van, ugyanígy Panama csatornája is csak képletes vonal: ez a két ország semmibe sem veszi a földrajzi határokat, átnyúlik egyik földrészről a másikra. És közöttük öt kis ország húzódik meg: Guatemala, Honduras, Salvador, Nicaragua, Costa Rica, amelyek 1821-ig a spanyolok kezében voltak, azóta kivívták önállóságukat, és hol szövetséget kötnek, hol háborúban állnak egymással; és a tarka szigetvilág: egy része önálló, más része francia, holland, angol, dán gyarmat, protektorátus – vagy épp felszabadulóban... Lemondtam arról, hogy megtanuljam a leckét, és talán jól is tettem, mert mire megtanulom, kitör egy forradalom, kötnek vagy megszegnek egy szövetséget, kiűznek egy gyarmatosítót – már nem is érvényes, amit tanultam.

A régészek aztán igazolták iskoláskori aggályaimat: az idő hosszában nem használható a Közép-Amerika elnevezés. Átjáróház volt ez a terület, nagy kultúrák jövés-menésének folyosója, és ezek a kultúrák egyáltalán nem méltányolták a földrajzi határokat. Texastól – amely csak 1835-ben függetlenítette magát Mexikótól, 1845 óta tartozik az USA-hoz – Mexikón és a középamerikai államokon túl messze lenyúlik Dél-Amerikába, Columbiába, Peruba, sőt Chilébe az a terület, amelyen egymást követték az ősi kultúrák, ennek északi felét a régészek jobb híján Mezo-Amerika néven emlegetik.

Egy kivételes tájékozottságú svájci író-utazó, Hans Leuenberger jól áttekinthető összefoglalást közöl az ősi kultúrák fejlődéstörténetéről. Adatai főként Mexikóra szorítkoznak, de ez lévén a központ, könnyen kiegészíthetjük a perifériás eseményekkel.

Mintegy húszezer éve kezdődött a nomád törzsek bevándorlása Ázsiából Észak-Amerikába, további tízezer év során egyre délebbre jutnak, elérik Mexikót is. Időszámításunk előtt ötezer körül vadászó és gyűjtögető életmódot folytatnak, földművelés még nincs, újabb kétezer év múlva faluközösségek alakulnak kezdetleges földműveléssel. Az időszámításunk előtt 1700-tól 100-ig terjedő tizenhat évszázadot preklasszikus kultúrának (mások archaikus korszaknak) nevezik: viszonylag fejlett technikával kultúrnövényeket termesztenek – főként kukoricát –, a kézművesek művészi megmunkálású edényeket és szobrocskákat készítenek, a táncjelenetek és zenészek ábrázolása rituális kultuszra utal, a temetkezés is szertartásosan történik. Megindul a kereskedelem. A politikai vezetés a papság kezében van. A korszak végén kezdetét veszi a nagyméretű templomok és piramisok építése.

Az időszámításunk előtt 150-től i. sz. 850-ig tartó szakaszt klasszikus korszaknak vagy Teotihuacan kultúrának nevezik. Leuenberger szerint Teotihuacan az ókori Görögországéhoz hasonló szerepet játszott Mezo-Amerikában; ezt a nézetét nem osztom, csak közlöm. A nép, amelyik e kultúrát – az őslakossággal együtt – kialakította, az olmekok népe, akik a Mexikói-öböl északkeleti részéből nyomultak dél felé Guatemaláig, északon Mexikóvároson túl. Városokat építenek, és rengeteg piramist. „Monopolista   teokratikus”    államformában    élnek, vagyis az állami apparátus a papság kezében van, a parasztok és kézművesek félig-meddig rabszolgák, a kereskedők szabadabban mozognak, de minden vagyon és hatalom az államé. Isteneiket – tűzisten, esőisten, termékenység isten stb. – nagy táncos ünnepségeken imádták, művészi   szobrokon   ábrázolták.   Halottaikat szertartásosan  temették  vagy   hamvasztották. Szakrális épületeik elhelyezése alapos csillagászati megfigyelésekre vall, ismerték a naptárt – ebből a korszakból származik a híres Nap-kapu –, a hieroglifákat és a számjegyeket, valamint „feltehetően a füvekkel való gyógyítást is”. Falfestményeik és díszes kerámiáik a rituális kultúsz számára készültek. Birodalmuk nagysága majdnem elérte Európa területét.

Tulajdonképpen keveset tudunk erről a kultúráról, amely a 9. században elsorvadt, szinte hangtalanul elenyészett. Annyit tudunk, amennyit a kiásott kövek árultak el vagy sejtetnek; és még sok kiásatlan kő van, tehát a jövő hozhat újabb ismereteket. Az orvostudomány szempontjából be kell érnünk az idézett szerény mondattal a „füvekkel való gyógyításról”, és még egy egészségügyi adatunk van: a koponya deformálásának szokása. Újszülött korban lécek közé szorították a koponyát, miáltal elöl lelapult, hátrafelé csúcsosan kinyúlt.

Más kultúrák is fejlődtek a közelben, így erre az időszakra esik a maya kultúra palenquéi korszaka, de az ő világuk nem hanyatlott még le – róluk később.

Teotihuacan városát is, kultúráját is a toltékok és „barbár” chichimekek vették át, s nem hagyták veszni: beolvasztották saját kultuszaikba, de, bár iparművész készségük magas színvonalú volt, Leuenberger szerint ők is, majd az őket követő aztékok is „nagy elődeik kulturális vívmányait csak úgy magukra aggatták, mint valami díszruhát”. De úgy látszik, beletanultak a díszruha viselésébe, hiszen ők vették át később a maya kultúrát, ők alkották az inkák birodalmának törzsét is.

Egyelőre keresztül-kasul harcoltak egymással, és sorra megsemmisítették a régi vonásokat. Körülbelül akkor, amikor nálunk I. István király a pogány Magyarországot bekapcsolta Európa kereszténységébe, Mexikóban egy legendás főpap-király uralkodott, Kecalkoatl, amíg őt is el nem űzték. És amikor nálunk a tatárjárás pusztított, Mexikóban „a toltékok teokratikus-militarista birodalmát az aztékok hasonló jellegű impériuma váltotta fel”. Papi és arisztokratikus uralom továbbra is, de új istenséggel: az embervéren élő Huicilopocstlival, akinek nevében gyilkolják és dolgoztatják a környékbeli törzseket. Közben ráérnek – ugyancsak a környékbeliek munkaerejével – ismét városokat és óriási piramis-templomokat építeni, nagy művészettel. Egyik városukat Leuenberger egyenesen a mexikóiak Athénjének nevezi, mivel „egy magasrendű szellemi kultúra központjává vált”.

Erről a magasrendű szellemi kultúráról még lesz egy-két szavunk.

Párhuzamosan Guatemala és Honduras területén, majd a Yucatan-félsziget ősrengetegében kifejlődött egy másik magasrendű szellemi kultúra: a maya birodalom. Eredete visszanyúlik az időszámításunk előtti évezred homályába, fénykora és bukása egybeesik a többi mexikói kultúrbirodaloméval. Nem tudni, mióta ismerték a mayák a csillagok járását, a számjegyeket és a hieroglifatikus írásjegyeket, a kőfaragás, szobrászat, iparművészet, falfestészet és építészet valóban magasrendű művészetét, valamint a pontos időszámítást, mindez készen volt a 8. században, és nem sokat változott az alatt a fél évezred alatt, amikor Palenquéból Csicsen Icába helyeződött át a szellemi és hatalmi központ.

A maya kultúra népszerű ismertetői alig találnak eléggé elragadtatott szavakat műveltségük dicsőítésére. „Felemelkedtek az elvont gondolkozás csúcsára” – olvassuk például, vagy: „Csak csodálhatjuk és dicsérhetjük ennek a nagy civilizációt alkotó népnek bámulatos bölcsességét és hihetetlen racionalizmusát.” Továbbá: „A fennhéjázó Európa még ujjain számolt, amikor az ősi mayák matematikusai bevezették a zéró fogalmát, és végtelenül nagy számokkal operáltak. Hát nem csodálatos ez?...”

Valóban csodálatos, különösen, ha megfeledkezünk arról, hogy a fennhéjázó Európának ekkor Homérosza, Eukleidésze, Arisztotelésze volt, ha a zérót nem ismerte is, továbbá hogy milyen eredményekhez jutottak a mayák matematikai tudásukkal? Naptárt készítettek, ami szép teljesítmény, de ügyes csillagászok Mezopotámiában ezt már jóval korábban is megtették; kiszámították, hogy a világ teremtése időszámításunk előtt 5041 738 évvel történt, továbbá ilyen bölcs megállapításaik voltak:

 

„A mayák például azt tartották, hogy az, aki Imis napján születik, zavaros és bolond; aki Ik' napján, az állhatatlan; aki Ak'bal napján, szegény lesz; aki K'-an napján, az bölcs, és Kimi napján jönnek a világra a gyilkosok...”

 

Valóban csodálatos, hogy egy „nép”, amelyik – mondjuk – kétezer éve szellemi életet él, a szellemiségnek mindössze ilyen magaslatára jut el; a fennhéjázó európaiak kétezer év alatt egy kicsit többre mentek... Joggal lehet az ellenkezőjén is csodálkozni: hogy egy „nép”, amely ennyire primitíven babonás, mégis pontos naptárt tudott készíteni. A nép szót azért tettem idézőjelbe, mert a maya kultúrának semmi köze nincs a néphez; erre még később visszatérek.

A maya birodalmat nem a spanyolok rombolták le, széthullt magától. Belső viszály, dinasztikus küzdelmek, az elnyomott törzsek lázadásai és szökései, a toltékok és aztékok támadásai, pusztító járványok és éhínségek, a sajátos termelési mód, amely a kihasznált kukoricaföldek elhagyásával járt – így a városoktól egyre távolabb került az új termőföld –, az uralkodó osztály és a kizsarolt dolgozók közt egyre mélyülő szakadék: mindez arra vezetett, hogy a benyomuló spanyolok csak szétzilált nyomait találták a hajdani maya birodalomnak, amelynek területén most az aztékok uralkodtak.

Az aztékok „magukra aggatták” előbb a teotihuacani kultúra maradványait, aztán a leigázott és magukba olvasztott toltékok kultúráját, végül a mayák kultúráját, tehát a maguk harcias módján ők is kulturált nép voltak. A leigázott tollékok beolvasztása nem ment egészen simán: titokban még mindig imádták szelíd istenüket, Kecalkoatlt, és visszatérésére vártak; ennek a reménységüknek utóbb nagy szerep jutott Cortez hadjáratában.

Az aztékok a szokásos mexikói recept szerinl nagyszerű városokat és impozáns piramis-templomokat építetlek; ezeken zajlott vérengző istenük kultusza.

 

„Istenségük, Huicilopocstli, a vérengző Napisten, csak akkor világítja meg a földet, ha emberszíveket ehet, és vért ihal. Nem elégedett meg azzal, hogy papjai az oltárok előtt garmadával tépték ki az emberáldozatok szívét, hanem kedves népét szakadatlanul harcra tüzelte, hogy emberszívvel és embervérrel jóllakhassék. Valósággal az isteneiket tápláló emberáldozalokra építették az aztékok egész életrendjüket, amelynek alapvonása a kegyetlenség és a hősiesség volt.”

 

Megjegyzendő, vérengző istenüket és szokásaikat örökölhetlek a mayáktól is: a mayák ugyanis jó élvággyal megették ellenségeiket, sőt ha idejük volt rá, előzetesen fel is hizlalták őket, miként Valdivia kapitánnyal és néhány társával történt, akiket egy hajótörés maya fogságba juttatott. Mégsem kell a hagyományok átvételére gondolnunk: e tekintetben Közép-Amerika törzsei és népei nem különböztek egymástól.

A lerombolt maya városok helyébe az aztékok három káprázatos várost emeltek, köztük Tenocstitlan a legpompásabb: egy tó közepén épült fel. Ebben lakik II. Montezuma, a korlátlan hatalmú uralkodó, vele az arisztokrácia és a papság – a birodalom vezetői. A város cölöpökre épült, akár Velence, a tó partján két másik városban (Tezkukó és Tlakopan) két másik uralkodó székel az udvartartásával, mert hármas szövetség agyaglábán és leigázott, munkára és adófizetésre kötelezett indián törzsek laza halmazán terpeszkedett a birodalom.

A legendás történelem nagy súlyt helyez egy jóslatra, amely réges-régen megjövendölte, hogy időszámításunk szerint 1519-ben szakállas katonái élén visszatér Kecalkoatl isten, letaszítja trónusáról a vérengző Huicilopocstlit, felszabadítja az elnyomott népeket, és eltörli a föld színéről az aztékok harcias birodalmát. Bár felette valószínű, hogy a jóslat utólagos koholmány, annyi bizonyos, hogy az elnyomott toltékok és más törzsek titkon remélték valamiféle megváltó eljövetelét – például Kecalkoatl istenük személyében –, és az aztékok ugyanígy féltek ettől. Az aztékok uralkodója, II. Montezuma király ugyanolyan babonás volt, mint egész népe, és amikor lovaik hátán, mennydörgő fegyvereikkel a tenger felől megjelentek a szakállas spanyol martalócok, nem kellett semmiféle jóslat ahhoz, hogy a király is, népe is azt higgye Cortezről: Kecalkoatl isten személyesen jött el a végső leszámolásra.

Így történt, hogy a konkisztádor átmenetileg isten lett.

Aki sem mint konkisztádort, sem mint istent nem tiszteli, annak is el kell ismernie, hogy kitűnő katona volt Cortez, bátor harcos és okos stratéga, maroknyi züllött csapatával világtörténelmi hadműveletet hajtott végre. Ügyes diplomata is volt, szükség esetén fondorlatos és álnok. Ellenfelei és barátai egyaránt számíthattak kíméletlenségére, hajthatatlan elszántságára, vakmerő csalafintaságára. Alkalmas volt arra, hogy történelmet csináljon.

Nyomban átlátta, milyen hasznot húzhat isteni szerepéből, ki is használta, ameddig lehetett. A leigázott törzsek szemében felszabadító volt, tehát segédcsapatokat szervezett belőlük. Montezuma azonban, minden babonás ijedelme dacára, nagyobb hatalom ura volt, hogysem egy csapásra leszámolhasson vele – tehát barátságot és engedékenységet színlelve közeledett hozzá. Montezuma a Napistennek kijáró tisztelettel, pompás ajándékokkal fogadta.

 

„Montezuma egyik unokaöccse néhány napi járóföldre elébük sietett, és egy félig szárazon, félig vízen épített városban találkozott velük. Drágakövektől ragyogó kerevetét rabszolgák hordozták, kísérő személyzete pedig tisztára söpörte a földet, mielőtt a főúr kiszállott és Cortezt üdvözölte. 1519. november elején a spanyolok Iztapalába, a fővároshoz közeli városba értek, 1519. november 8-án hajnalban pedig útnak indultak Mexikó (Tenocstitlan) felé. Egy töltésen haladtak: ez olyan széles volt, hogy nyolcan lovagolhattak egymás mellett. Szabálytalan közökben hézagok szakították meg a gátat; rajtuk leszerelhető fahidak vezettek át. A város előtt pompás ruhában és aranyos félcipőben Montezuma jött szembe velük. Ragyogó kerevetét 400 meztelen lábú nemes úr követte. Üdvözlés után a spanyolokat az egyik királyi palotába vezették. Amerre csak mentek, az utcákon, a háztetőkön, a vízen sikló kenukból sűrű tömeg csodálta őket.”

 

A bevonulás tehát olyan volt, mint a történelem során minden „felszabadító” ünnepélyes bevonulása.

 

 

„Montezuma palotájának pompája túltett a mesemondó képzelet legragyogóbb játékain is. Lakomáin garmadával hordták fel az ételt, az edényeket pedig a szolgáknak ajándékozták, mert az uralkodó kétszer nem használt egy tányért. Szórakoztatásáról táncosok, akrobaták és bohócok gondoskodtak. A palotához csodálatosan gazdag és változatos növényzetű kert, vadállatgyűjtemény, madárház csatlakozott. Mindezt természetesen rengeteg személyzet gondozta: őrök, hivatalnokok, takarítónők, szakácsnők, kakaókészítőnők, tiszttartók, konyha- és pincemesterek beláthatatlan sokasága. Az ámuló spanyolok számba vették, hogy a kápráztató fény óriási költséget emészthet fel. A lázongó, elkeseredett birodalmon csak az imént vonultak keresztül, és tudták, hogy Montezuma mesepalotájáért kik és milyen árat fizetnek. Az óriási templompiramistól lepillanthattak a városra: lábuk alatt terült el az emberektől nyüzsgő piac, a szárazföldhöz vezető töltések és az egyenes, tiszta utcák tömege, az élelmiszerekkel és mindenféle árukkal megrakott kenuk rajai. De a szentélyben elborzadtak a rettenetes szagtól és az emberáldozatok rémségeitől. Az áldozatot felhajszolták a lépcsőkön, öt pap leszorította az áldozati kőre, a hatodik egy kőkéssel felnyitotta mellét, kitépte szívét és az istenszobor előtt elégette. A szertartás után a lépcsőn letaszították a holttestet, a szolgák az áldozat húsából a papoknak lakomát készítettek, a többit pedig a templomban őrzött ragadozó állatok közt osztották szét.”

 

A pazar látvány a spanyolokban valószínűleg reálisabb képet keltett, mint az utókorban; ők csak a gazdagságot látták – és valójában egyéb nem is érdekelte őket – meg a babonás kultuszt, és látták az uralkodó réteg gazdagságának eredetét is: a nép mérhetetlen kizsákmányolását. Az utókor szemében ellenben az uralkodó réteg fényűzése átalakult „az azték nép magasrendű kultúrájává”. A véres emberáldozat kultusza „rontott ugyan kissé a kép fönségén, erre azonban különféle mentségeket eszeltek ki: egyfelől a konkisztádor-irodalom eltúlozta a szörnyűséget, hogy ezzel saját embertelenségét mentse, másfelől –

 

„a véráldozat mintegy beletartozott egy olyan teokratikus, vagyis papi uralmon alapuló birodalom kulturális képébe, amilyen az aztékok birodalma volt – így nyilatkozott sok archeológus és történész Európában, Észak-Amerikában meg másutt is.”

 

Ezeket a szavakat a svájci Leuenbergertől idézem, aki nagyra tartja ugyan a mexikói kultúrát, de nem esik a romantikus magyarázatok csapdájába. Sőt a szép műemlékek iránt érzett minden lelkesedése dacára nagyon tárgyilagosan ítéli meg az azték kultúrát és kultuszt:

 

„Tenocstitlan azték várossal egy zsarnokuralom süllyedt el a romokban és az iszapban, anélkül azonban, hogy negyedmilliónyi lakossága elnyerte volna a szabadságot. Ahhoz a két évszázadig tartó vérfürdőhöz képest, amelyet az azték birodalom despotái rendeztek részint háborúk, részint emberáldozatok formájában, a történész szemében szinte eltörpülnek a spanyolok véres tettei.

Miközben a külföld, sőt a művelt mexikóiak egy része is díszhelyre állítja az aztékokat a nagy világkultúrák panteonjában, az archeológusok serényen tovább dolgoznak, és kevésbé dicső következtetésekre jutnak. Talán nincs messze az az idő, amikor sok mexikói már nem lesz büszke azték őseire. Egyre világosabbá válik az a felismerés, hogy az aztékok nem egy kultúra megteremtői voltak, hanem szétforgácsolói azoknak a magasrendű kulturális javaknak, amelyeket elődjeik alkottak meg az Anahuac völgyében, ott, ahol Mexikó mai fővárosa fekszik. A tudományos kutatások fényében az aztékok emberáldozatai az emberi méltóságot lábbal tipró terroruralom megnyilvánulásainak látszanak. Az azték államban a gondolkodás szabadsága elképzelhetetlen volt. És ha – mint állítani szokták – a napistenségnek feláldozott véráldozat a legmagasztosabb, a legfenségesebb aktusnak számított, miért áldoztak fel mindig csak rabszolgákat meg hadifoglyokat, miért nem kerültek az áldozatok közé olyanok, akik a felső réteg, a nemesség tagjai voltak? A foglyul ejtett ellenséges harcosok közül miért éppen a legkiválóbbakat áldozták fel? Nem egyszerűen az ellenfelek erejének megtizedelése volt ez? Miért sújtották kegyetlen büntetéssel a meghívott nézőseregből azokat, akik az áldozati oltárhoz vezető lépcsőkön nem mosolyogva lépkedtek, hanem a rémület jeleit mutatták, vagy éppenséggel sírva fakadtak? Korabeli azték krónikások elég sok leírást hagytak hátra ahhoz, hogy helyesbíthessük az azték kultúrvilággal kapcsolatos eddigi elképzeléseket.

Micsoda világ volt az! Halállal büntették, ha valaki térden alul érő köntöst merészkedett magára ölteni; ilyen ruhadarabot csak a nemesség tagjai viselhettek. Halállal büntették, ha valaki eltévesztette a lépést a táncban, amelyben gyakran százak vettek részt egyszerre. Halállal büntették a hamisan játszó vagy rossz ritmusban doboló zenészeket. A spanyol hódítók leírása szerint az aztékok áldozati helyei valóságos mészárszékek voltak, falaikra ujjnyi vastagságban tapadt a megalvadt vér. Az áldozati templomok kamráiban a koponyák tízezreit találták. És mindezt – még sok más egyébbel együtt – egy kozmologikus kultúra kifejezésének fogadta el egyszerűen a világ.”

 

Ezzel lényegében kimondta azt, amiért az egész fejezet anyagát összeszedtem: hogy a „kozmologikus kultúra” magasrendűsége romantikus koholmány, óriási tévedés. De tágabbra szabnám a kört: ez a megállapítás nemcsak az aztékokra áll, hanem az egész mezo-amerikai kultúrára, sőt a peruira is, az inkák birodalmára is. Despotikus birodalmak voltak ezek, arisztokratikus felső tízezerrel, amely mérhetetlenül gazdag volt és fejlett ízlésű, de éppoly primitíven babonás, mint a nép, sőt talán még babonásabb, hiszen embertelen kultuszaikat ő eszelte ki és tartotta fenn. Szociológiai megfogalmazásban: monarchikus osztálytársadalom, szélsőséges kizsákmányolással. Politikai megfogalmazásban: imperialista hódító rendszer, a meghódítottak tökéletes leigázásával, részben kiirtásával. Kulturális megfogalmazásban: egyoldalúan fejlett civilizáció, a vezető réteg számára monopolizált – fejlett esztétikai ízlésű – művészet, primitív-vérengző bálványimádási kultusszal, stacioner állapotban.

Az utolsó mondat bővebb kifejtést érdemel: ebből eljuthatunk annak a pontos megfogalmazásához, hogy mikor és mitől magasrendű egy kultúra, mikor és mitől nem az.


 

MITŐL MAGASRENDŰ

A KULTÚRA?

 

 

Tévedés volna azt hinni, pusztán az emberáldozat meg a kannibalizmus rontja le a mezo-amerikai kultúrák értékét. Ha legfejlettebb eredményeik alapján ítéljük meg tevékenységüket, akkor is csak nagyon közepes osztályzatot kaphatnak.

A kultúra komplex fogalom. Magas kultúráról csak ott lehet szó, ahol fejlett a termelési mód, a gazdasági és kereskedelmi élet, az ipar, a lakáskultúra, az egészségügy, a közlekedés, a közbiztonság – egyszóval: a civilizáció; továbbá ahol a művészetek és tudományok számos ágát magas fokon művelik.

Mezo-Amerikában a termelési mód kezdetleges, jóformán kimerül a nép alaptáplálékának, a kukoricának termesztésében. Az ipar szűk körre korlátozott, a kereskedelem fejletlen. Munkaeszközük alig van egyéb, mint a kényszermunkás keze; a legelemibb eszközöket, gépeket, fémeket, technikai segédeszközöket nem ismerik. Hasznos háziállatuk nincs, állattenyésztésük minimális, fegyvereik kőkorszakiak.

Annál meglepőbb, hogy a kezdetleges technikai felkészültséggel milyen hatalmas építkezésekre képesek. Az utak, hidak, talán az öntözőberendezések is, mindenesetre az erődítmények, piramisok, templomok, paloták – évezredes hagyományok alapján – nagy szakértelemmel és bámulatra méltó ízléssel készülnek. Ugyanilyen imponáló a képzőművészetük is: falfestészet, szobrok, domborművek, épületek díszítőelemei, kisplasztika, kerámia, ötvösmunka, szövés – az iparművészet több ága.

Lényegében ez – a magasrendű művészi produkció – a mezo-amerikai kultúra egyetlen olyan megnyilvánulása, amely más kultúrákkal versenyképessé teszi. Nagy dolog, de ahhoz kevés, hogy a kultúrájukat egészében magasrendűvé avassa. Hasonló színvonalú irodalomról, költészetről, filozófiáról, metafizikáról, elmélyült vallási kultuszról, színes mese- és mondavilágról, vagy akár csak kifejező tánckultúráról nincs adatunk; tudományos ismereteik pedig éppenséggel semeddig sem jutottak el. Mert az, hogy számolni tudtak, szép teljesítmény, de nem tudomány. Egyetlen tudományosnak tekinthető működésük a csillagok ismerete, asztrológiai szinten – vagyis valahol a tudomány és babona határán. Az európai kultúrtörténetben az asztrológia idézőjeles „tudomány”-ként szerepel, mert végül asztronómia lett belőle – a mezo-amerikai asztrológiából azonban semmi sem lett, csak egy naptár, amelynek pontossága imponáló, éspedig azért imponál, mert voltaképpen primitív kultúra gyümölcse; magas kultúrában magától értetődő volna.

A mezo-amerikai csillagászok is fölfedeztek az égbolton sajátos csillagképeket, mint a káldeusok, és őket is az segíti eligazodni a csillagok közt, hogy megalkották az „állatövet”, a zodiákust. Zseniális találmány a maga nemében a zodiákus – kos, bika, ikrek, vízöntő stb. –, nem véletlenül maradt fenn évezredek óta: amíg tudományos csillagászat nem volt a világon, addig a zodiákus nélkül senki sem ismerte volna ki magát az égbolton: ez a fikció volt az asztrológus ábécé alapja. Fikció, mert hisz állatöv a valóságban nincs, szellemes koholmány csupán. A világ, a természet meghódításának egyik első lépése, mert amiben egyszer az ember rendszert teremtett, azt elkezdte megismerni.

A mezo-amerikai asztrológiában nem tizenkét, hanem tizenhárom csillagkép alkotja a zodiákust. A különbség nem azért meglepő, mert van, hanem mert ilyen csekély. Minthogy a zodiákus emberi találmány, nem szükségszerű, hogy éppen 12 csillagképből álljon, állhatna ötből vagy 27-ből vagy 53-ból. Hogy ilyen csekély különbség van a mezopotámiai és a mezo-amerikai állatöv közt, ez felébreszti a gyanút: nem közös ősforrásból ered vajon a 12-es és 13-as zodiákus? Eredetét egyiknek sem ismerjük, mind a kettőt kész állapotban tárta fel a kultúrtörténet; könnyen lehet, hogy egyszer még megtudjuk: honnan s milyen úton jutott el ugyanaz az ősbölcsesség ide is, oda is.

Annál is inkább fölmerülhet ez a kérdés, mert van a mezo-amerikai kultúrának egy feltűnő jellegzetessége – amiben az egyiptomival rokon –: hogy stacioner. Fentebb kimondtam már ezt a szót; annyit jelent, hogy a kultúra többé-kevésbé fejlett formában jelenik meg kutató szemünk előtt, és a föltűnését követő évszázadok vagy évezredek során lényegében nem változik, nem fejlődik. Ez a döntő különbség egyfelől a mezopotámiai, egyiptomi és mezo-amerikai, másfelől az európai kultúra közt: a görög kultúrát ismerjük abban az állapotban, amikor emezeknél sokkal kezdetlegesebb volt, ismerjük Thalész, Aszklépiosz, Homérosz korában, amikor emezekkel sok tekintetben azonos szinten volt; ismerjük Periklész korában, a hellenisztikus korszakban, majd átalakulva római, középkori-keresztény, reneszánsz stb. kultúrává: ismerjük fejlődésének egész hosszában, mert volt fejlődése, míg emezeknek nem volt. Márpedig nem lehet magasrendű kultúráról beszélni ott, ahol évszázadokon vagy pláne évezredeken keresztül megmerevedve él ősi állapotában a kultúra – bármilyen érdekes művészi eredményeket produkált is.

A magasrendű kultúra következő kritériuma, ami Mezo-Amerikában ugyancsak hiányzik: az általánosság, az egyetemesség. Azt kell ezen érteni, amit a katolikus szó eredetileg jelentett: hogy minden emberre egyformán érvényes, így sem lesz mindenki egyformán kulturált, ez természetes; egyéni különbségek és körülmények szabta különbségek mindig létrehoznak valamilyenfajta rétegződést a kultúrában, de a magasrendű kultúrára elvben minden ember jogosult, és nemcsak Görögországban, hanem Indiában is példáját látjuk annak, hogy ez a gyakorlatban is megvalósulhat. Gazdasági különbségek, osztálykülönbségek, kasztkülönbségek dacára lényegében a lakosság egésze éli és birtokolja a közös kultúrát – még a rabszolgák is!, lásd Rómában –, ezzel szemben a maya vagy azték birodalomban egy szűk papi-arisztokrata réteg magántulajdona volt az írás is, a számolás is, a képzőművészet is, a jólét is, míg a népnek csak a kőtömbök maradtak, amelyeket cipelhetett vagy faraghatott, parancsszóra. Az arisztokratikus kultúra lehet érdekes, cizellált, kifinomult, túlfinomult, lehet magasröptű is és szárnyaló vagy fantáziadús, de lényegénél fogva retrográd, visszahúzó, fejlődésképtelen, öncélú, nép- és emberellenes, voltaképpen kultúraellenes.

Ezért nevetséges maya vagy azték népi kultúráról beszélni. Ilyen nincs. Kultúrájuk népellenes volt, kannibalizmusuktól függetlenül is embertelen, visszavonhatatlanul ártalmas.

Kultúrtörténészek néha meglepő erőfeszítéseket tesznek arra, hogy bevonják a népet a kultúra haszonélvezői közé:

 

„Rész kellett venniük a kozmikus küzdelemben, s a maguk javára eldönteni. Belevitték tehát életük, testi-lelki erejük teljességét, és olyan apparátusát teremtették meg, hogy romjai előtt is bámulattal állunk. De a cél, az eszme súlyát valójában nem kicsiny vagy nagy arányok, hanem a jelentősége szerint mérték. A húsvét-szigetiek »koncepciójuk« lényegét, magvát egy borsószemnyi fecsketojásban látták; a tiahuanacóiak talán abban a lángocskában, amit a nap sugara lobbantott fel az aranytükörben, s noha nem ismerték Kepler törvényeit, Newton gravitációját, felismerték az életformáló teremtő erőt, amit a fecske költötte parányi csíra és a nap gyújtotta, mécslángnyi tűz rejteget. Ez a felismerés a nép tulajdona volt itt is, ott is (kiemelés tőlem), ez ihlette meg alkotó erejét, és ennek jelentőségéhez szabta munkálkodását.”

 

Nagyon jellegzetes, bizonyos fokig szokványos szöveg, értelemszerűen következik utána az emberáldozatok „humanista” magyarázata. Milyen költői megfogalmazása a kizsákmányolásnak és halálra hajszolásnak: „kozmikus küzdelem”. De ne hagyjuk magunkat félrevezetni, ez a nép semmiféle kozmikus küzdelemben nem vett részt, és semmiféle más felismerés nem volt tulajdona, egyedül az, hogy ha nem építi a piramist, akkor szíjat hasítanak a hátából, vagy kitépik a szívét, és fölfalják a testét. Ha ez „kozmikus küzdelem”, akkor szögezzük le, hogy a kozmikus küzdelem kultúraellenes. De ne feledkezzünk meg arról, hogy ismerünk egy másik kozmikus küzdelmet, amelyiknek egy-egy tiszteletre méltó állomása Kepler és Newton volt, és az ő csírájukat meg lehet találni a görög ókorban, Arisztarkhosz és Arkhimédész személyében, és amit ők alkottak, közös tulajdon volt, általános kultúrkincs.

Emlékeztetem az olvasót egy nemrég idézett mondatra: „Az azték államban a gondolkodás szabadsága elképzelhetetlen volt.” Ez a mondat a magasrendű kultúra cáfolatának következő pontja: az olyan kultúra, amelyben elképzelhetetlen a gondolkodás szabadsága, nem lehet magasrendű.

De miért is „elképzelhetetlen” az azték államban – s a maya vagy az inka birodalomban ugyanígy – a gondolkodás szabadsága? Nem pusztán a hatalom birtokosainak önvédelme miatt, hanem a babonás világkép miatt is, amely a leigázókat és leigázottakat egyformán jellemezte. Ám a magasrendű kultúrának egyik legalapvetőbb követelménye, hogy a dogmatikus gondolkodással szemben a józan ész, a babonával szemben a természet természetes értelmezése, a mágiával szemben a tudományos gondolkodás hódít tért, vagy legalábbis elindul térhódító útjára – miként például a görögöknél történt. Teljesen mindegy, melyikük ismerte előbb a zérót, de az már nem mindegy, hogy Thalész a vízből, Anaximenész a levegőből, Anaximandrosz az ősanyagból próbálta magyarázni a természetet, Hérakleitosz az egymással szembeszegülő természeti erőkből, vagyis nem kötötte őket gúzsba a babona és a mágia, rendelkeztek a gondolkodás szabadságával; az sem mindegy, hogy mindnyájuknak ismerjük a nevét, az életük történetét, és tudjuk róluk, hogy szabadon vitatták nézeteiket, amihez mindenki hozzászólhatott, cáfolhatta és fejleszthette tanaikat, mert a kultúra közügy volt, a közösség tulajdona. Ezért volt a görög kultúra magasrendű már kezdetleges stádiumában is: a józan ész küzdelme volt a varázslat ellen.

Mezo-Amerikát ezzel szemben a babona éltette, annak is legembertelenebb formája: a halállal kötött szövetség. Természetesen mindig a mások halálára köttetett ez a szövetség, mert mesebeszéd, hogy „a vallásos emberevő a maga testét is az értékskála ugyanazon fokára helyezte, és vonakodás nélkül feláldozta, ha úgy hitte, hogy az istenek akarata és a közösség érdeke megkívánja”. Nagyon elfogultnak kell lenni ahhoz, hogy ezt elhiggyük, és pláne magasabb szellemi értéket tulajdonítsunk az emberevésnek, mint nem egy művelődéstörténész teszi:

 

„A kezdetkori leletek... a régészek egybehangzó véleménye szerint mindig kultikus jellegűek, a mai természeti népek emberevése szintén. (?)

Végelemzésben, művelődéstörténeti szemszögből nézve, a kultikus emberevés nem jelent állati vadságot, még kulturálatlanságot sem, sőt inkább olyan szemléletről, értékelésről tanúskodik, mely a testet kevesebbre becsüli a benne lakozó szellemi »erőknél«, kvalitásoknál.”

 

Ilyen megható védelemben részesül a mayák, aztékok és peruiak szenvedélyes emberáldozása. Szinte-szinte felsőbbrendűség jele... Nem osztom ezt a divatos nézetet, és ha ismerjük is az emberáldozás különféle kultikus magyarázatát, pszichológiai és egyéb indokolását, ez mind nem teszi megengedhetővé, hogy magasrendűnek tiszteljük azt a kultúrát, amelynek legfőbb kultusza a vergődő szív kilépése a még eleven mellkasból és az áldozat felfalása.

Egy elfajzott szekta a görögöknél is ismerte a kannibalizmusnak ezt a szakrális fajtáját, amely „a dionüszoszi misztériumokban orgiasztikussá vált”. Semmiféle mentséget nem találok rá, éppoly kultúraellenes, mint az amerikaiak szakrális orgiái. Csakhogy míg Közép-Amerikában ez volt és maradt a kultúra csúcspontja, addig a görögöknél éppen azzal kezdődött a kultúra, hogy szakítottak a barbár kultusszal.


 

A MEZO-AMERIKAI GYÓGYÍTÁS

IRODALMI FORRÁSAI

 

 

Ha az előző fejezet látszólag távol esik témánktól, az orvosi gondolkodás történetétől, mentségül szolgáljon, hogy az orvosi gondolkodás alapvetően része a kultúrának, és talán egyetlen terület sem annyira alkalmas az ősi, a klasszikus és a népi gyógymódok megbízhatatlan értékelésére, mint éppen Mexikó. Két csapda is fenyeget, mindkettőbe könnyű beleesni. Egyik a túlértékelés, másik az alábecsülés csapdája; előbbit az egész maya–azték kultúra szokásos istenítése teszi érthetővé, míg az utóbbit a későbbi népi kuruzslás alacsony színvonala. Az előző fejezet arra szolgált, hogy előkészítse a talajt: ne várjunk csodát, de túlságosan kevéssel se érjük be, hiszen az évszázados-évezredes kultúra, amely technikátlanságában technikai bravúrokra volt képes, aligha lehetett meg egészségügyi civilizáció nélkül.

Valóban, ha orvosi tudomány nem is, de gyógyító kultusz nagyon is volt Mexikóban. Pontos felmérésben nemigen reménykedhetünk, hiszen a toltékok elpusztították a teotihuacani kultúrát, az aztékok elpusztították a tolték és maya kultúrát, a spanyolok elpusztították a maya, azték, inka kultúrát – mi marad hát? Mégis, az „elpusztítás” szó sem pontos, mindegyik pusztító át is vett sok mindent a leigázottól, még a spanyol is; és a régészet is sok egészségügyi érdekességet tárt fel.

Legizgalmasabb az évezredes maya kultúra orvosi tevékenységének megismerése volna; erről egyelőre le kell mondanunk, túlságosan elnyelte a történelem és a természet őserdeje. Ami fennmaradt belőle, azt az azték kultúrába olvadva találjuk meg. Pedig a mayák tudtak írni; bonyolult módon, de szívesen és sokat írtak, és egyáltalában nem lehetetlen, hogy akár az egyiptomiaknak, nekik is voltak orvosi irataik, egészségügyi előírásaik. Csakhogy röviddel a spanyol hódítás után borzasztó dolog történt: Diego de Landa ferencrendi barát, akire a meghódított terület lakosainak keresztény hitre térítése hárult, oktalan túlbuzgalmában összegyűjtött minden elérhető kéziratot, egy hatalmas máglyán megsemmisítette az egész maya írásbeli kultúrát.

 

„Ezek az emberek – írta később jelentésében Diego de Landa – meghatározott jeleket vagy betűket is használtak, amelyekkel könyveikben leírták régi dolgaikat és tudományukat. Ezekből a figurákból és a figurákban levő egyes jelekből megismerték, közölték és megtanították dolgaikat. Rengeteg könyvet találtunk náluk (ilyen betűkkel írva), és mivel semmi olyan nem volt bennük, ami ne lett volna babona vagy a démon hazugsága, mind elégettük: ez meglepő módon elkeserítette őket, és szenvedést okozott nekik.”

 

Az érvelés átlátszóan hamis, hiszen de Landa aligha olvashatta el a maya kéziratokat; bár később észbe kapott, és kezdte följegyezni a maya írásjeleket, az ősi írás megfejtése még négy évszázadig váratott magára: Jurij Knorozov szovjet kutató 1952-ben jött rá a nyitjára. De a könyvek máglyáját mindössze három kézirat kerülte el (legalábbis eddig csak ez a három került elő, Drezdában őrzik az egyiket, Madridban a másikat, Párizsban a harmadikat), s ezek bármily fontos adatokat tartalmaznak az ország történetéből, a gyógyítás kultuszáról nem adnak felvilágosítást.

A képírás nemcsak kéziratokban szerepelt, hanem épületek falán is és domborműveken, amelyeket nem lehetett máglyára vetni, de ezek az emlékek is, miként a festmények vagy falba vésett jelenetek és kerámiák, csupán távoli utalásokat tartalmaznak az orvosi működésre: varázsló betűjele, varázs-maszk, múmia, vérvétel, és persze a véres áldozat több változata; a prés, amellyel koponyájukat csúcsossá torzították, az orrsövény rituális átfúrása stb.

A mayák azonban nem pusztultak el mind egy szálig a spanyol hódításkor. Akik életben maradtak, fokozatosan átvették – színleg vagy valóban – a keresztény hitet, többségük megtanulta a hódítók nyelvét is, aztán éltek gyarmati sorban évszázadokon át. Egy részük keveredett más indiókkal vagy fehérekkel, más részük Yucatan őserdejének mélyén megőrizte ősi nyelvét, szokásaiknak sok-sok csökevényét – még ma is él Mexikóban egy-két millió maya, elég nyomorúságos körülmények közt. Mondavilágukban bizonyára ma is szerepel a dicső múlt; közvetlenül a hódítás után mindenesetre még szerepelt, és akadtak olyan mayák, akik le is írták – maya nyelven, de nem a bonyolult, nehézkes és a térítők által üldözött maya ábécével, hanem a hódítóktól eltanult latin betűkkel. Pogány szövegük miatt lappangó írásművek voltak ezek, az évszázadok során hol itt, hol ott került elő egy-egy – gyűjtőnéven Csilam Balam-kódex-nek vagy Balam jóskönyvének nevezik ezeket az írásokat, amelyeket részben már megfejtettek, részben ezután fognak megfejteni vagy megtalálni. Szövegük már nem a szemtanú vallomása, hanem legendás visszaemlékezés, helyenként azték vagy keresztény elemek hozzákeveredésével, mégis értékes segítség a titokzatos múlt feltárásában. Lehetne bennük utalás az orvosi viszonyokra is; ám eddig ilyet nem találtak. Talán majd a jövőben.

Be kell érnünk azzal, amihez azték közvetítéssel hozzájuthatunk.

Az aztékok nem voltak sem olyan kulturáltak, mint a mayák, sem olyan civilizáltak, mint az inkák, de amit az olmék, tolték, teotihuacani és maya műveltségből magukra szedtek, kiemelte őket a nomád katonanépek egyszerű sorából; és ahol pompa meg csillogás van, ott tehetséges kézműveseknek is kell lenni; ahol babonákban gazdag vallási kultusz van, ott varázslásnak és gyógyításnak is kell lenni. Sajnos a kutatókat alig érdekli más, mint a műemlék, a vallási rítus megfejtése és a társadalmi rétegeződés a hozzá tartozó népszokásokkal. George Vaillant közkedvelt kézikönyve minden fontosat elmond az aztékokról, de sem a szövegében, sem a 25 oldalt kitevő gazdag bibliográfiájában még csak utalás sincs orvosi működésre, gyógyító varázslatra, egészségügyre – mindössze a képanyagában szerepel egy ábra Doctor aláírással: előrehajló nő hátára háromlevelű növényt tesz egy törökülésben ülő alak. Nem sok, és ez az ábra sem az ősi időből maradt ránk, hanem egy spanyol barát könyvéből a 16. századból. És mégis döntő segítség: ennek a spanyol szerzetesnek sokkal többet köszönhetünk ennél az apró ábránál.

Mint annyiszor, most is a Ciba-gyár orvostörténeti sorozata húzott ki a pácból. A Ciba Zeitschrift 1937. februári száma az azték gyógyításról szól. Szerzője Hans Dietschy, a bázeli néprajzi múzeum munkatársa. Néprajzos lévén, a tulajdonképpeni gyógyítás iránt nem mutat igazi érdeklődést, sok helyütt jut a szokásos könnyed következtetésre, amely mögül hiányzik a tartalmi bizonyság (vagyis az orvosi külsőségeket összetéveszti a gyógyítással) – de így is fölbecsülhetetlenül értékes anyagot szedett össze. Mielőtt azonban ezt ismertetném, megnézzük, honnan vette adatait, és milyen más források állnak még rendelkezésre.

1565-ben (vagy 74-ben?) Nicolas Monardes spanyol orvos tollából kis könyv jelent meg Sevillában a nemrég felfedezett „India” – vagyis Közép-Amerika, amit ők akkor így neveztek: Nueva Espagna, Új-Spanyolország – növényvilágáról. Carolus Clusius neves botanikus hamarosan latin fordításban is kiadta; ez volt az első tudományos beszámoló Mezo-Amerika gyógynövényeiről. Maga Monardes nem járt a helyszínen, mások közléséből gyűjtötte anyagát, de orvos lévén, értékelni is tudta.

Egyik híressé vált gyógynövény – bár nálunk is ismeretes volt már –, a Sarsaparilla, aztékul mecapatli, magyarul szárcsagyökér: különféle Smilax-fajták gyökere. A mexikóiak kedvenc gyógynövénye, főzetét lázas betegség esetén reggel-este isszák, izzasztó fürdővel és koplalással egybekötve.

Monardes megjegyzi, hogy a mexikóiak, úgy látszik, nagyobb gyógyító hatást is tulajdonítanak a Sarsaparillának, mint az európaiak, később azonban Európában is nagyon megnőtt a szárcsagyökér ázsiója: az ugyancsak Dél-Amerikában őshonos guajakkal együtt a vérbaj legdivatosabb orvossága lett. Monardes még megérhette diadalútjának elejét; a 17. században már olyan mennyiségben szállították Mexikóból a Sarsaparillát, hogy a Fugger-bankház érdemesnek tartotta monopolizálni a behozatalát. 1795-ben Zittmann drezdai katona- és udvari orvos főzetet készített, amelynek egyik legfontosabb alkatrésze a Sarsaparilla; hasmenést és erős izzadást okoz. Egészen a salvarsan fölfedezéséig a Decoctum Zittmanni közkedvelt gyógyszer volt világszerte, különösen a vérbaj gyógyításában. Hatásáról megoszlottak a vélemények: az orvosok többsége csak jobb híján rendelte, és tulajdonképpen kuruzslószernek tartotta, de még századunk elején is jelent meg mértékadó vélemény arról, hogy a szifiliszes és nem szifiliszes eredetű torpid fekélyeket, üszkösödési hajlamot igenis kedvezően befolyásolja; mások kétségbe vonták ezt, minthogy a szaponinok a bélből egyáltalán nem szívódnak fel.

Mindenesetre tömegesen exportálták Hondurasból a Sarsaparillát, és nemcsak vérbaj ellen, hanem reuma, bőrbajok, húgyúti megbetegedések ellen is szívesen rendelték. Szarszaszaponint, szmilaszaponint, fitoszterineket, zsírt, gyantát, cukrot és nyomokban illóolajat tartalmaz; a szarszaszaponin lebomlási termékéből cortisont lehet előállítani. A cortison – mint köztudott – a legutóbbi időben vált nagyon keresett gyógyszerré, különösen Selye János kutatásai óta, mint a legkülönfélébb gyulladások ellenszere. Erre gondolva Issekutz feltételezi, hogy a rendszeres kúra során a bélflóra hatására a Sapogeninből cortisonhoz hasonló vegyület keletkezhetik, és talán ez magyarázza a kedvező hatást, amellett a szaponinok elősegítik a felszívódást, roborálóan hatnak, a hasmenés és az izzadás révén ingerterápiát érvényesítenek.

Egy másik mexikói szer, amelyet Monardes úgy említ, mint Európában mindenhatóvá vált csodaszert: a tacamahaca-gyanta. Ezt már meg sem lehet találni a modern gyógyszerkönyvekben, de Schroff még megemlékezik róla 1853-ban: keserű ízű, kellemetlen szagú gyanta, sok fajtája ismeretes, gyógyító hatásáról azonban nem szól.

A gyógynövényeken kívül Monardes említi a gyógyító, illetve megelőző amuletteket, például vesekő vagy vérzés ellen. Ezt az adatot egy Spanyolországban élő mexikói nemestől nyerte, aki nem nyilatkozott kedvezően az amulettek hatásáról: a vesekő ellen használt amulett „túl erős” volt, a vérkő pedig hatástalan. A spanyolok ellenben – akik legalább annyira babonásak voltak, mint az aztékok – valósággal beleszerettek a vérkő-amulettbe, vagyis a jáspisba; nem is Mexikóban, hanem az anyaországban hirtelen a legdivatosabb gyógyszerek közé emelkedett. Monardes csodálkozását fejezte ki emiatt, mert a maga részéről a jáspisnak semmiféle vérzéscsillapító hatását nem észlelte.

Nicolás Monardes (1508–1588) sevillai orvosról említsük még meg, hogy korának egyik legnevesebb gyógynövény gyűjtője volt, az első drog-múzeum létrehozója, akit különösen érdekeltek az egzotikumok. Nemcsak a szarszaparillát és tacamahaca-gyantát írta le, hanem a perubalzsamot és tolubalzsamot is, továbbá a sabadillát, amit Mexikóban tetűk ellen alkalmaztak, s eleinte Európában is parazitaellenes hatásáért terjedt el, később azonban felismerték vérnyomáscsökkentő és szívritmusszabályozó hatását: fontos szerephez jutott a Veratrin előállításában. A paprika és a dohány ugyancsak szerepel Monardes gyógynövényei közt, és 1569-ben könyvet írt a vérbaj „escelentisimas” gyógyszereiről.

E korai korszakban egy másik spanyol orvos, Francisco Hernández (1517–1587) is írt egy bőséges beszámolót a mexikói állat- és növényvilágról, amelynek anyagát a helyszínen gyűjtötte; ennek rövidített változatát orvosi használatra kiadta a nevezetes római Accademia dei Lincei 1628-ban Rerum medicarum Novae Hispaniae thesaurus címmel. Nem kevesebb, mint 400 gyógynövény leírását tartalmazza, rajzukkal és farmakológiai hatásuk elemzésével együtt. Sajnos, becsületszóra kell elhinnünk, hogy e sok növény csakugyan hasznos gyógyszer volt. A perui gyógynövényekről Bernabé Cobo jezsuita atya írt hasonló beszámolót 1653-ban. Ha a mezo-amerikai orvoslás értékét nem mérhetjük is le ezeken a könyveken, azt bizton megállapíthatjuk, hogy a gyógynövények használata nagyon elterjedt volt.

Hogy a spanyol megszállás derékba törte a mezo-amerikai kultúra fejlődését, ezt eléggé tudjuk, kevésbé közismert azonban a kolonizálásnak az a törekvése, amelyre most Hans Dietschy felhívja a figyelmet:

 

„A spanyol erőszakoskodás bőségesen ismert dokumentumai mellett azonban megtalálhatók a helyes kolonizáló magatartásjegyei is. Egyszerű katonák és tisztviselők nyitott szemmel írták meg híradásaikat, de ezenkívül Mexikó északnyugati városrészében, Tlatelolcóban az alkirály patronátusa alatt már a foglalás első éveitől működött egy valódi gyarmati intézet: a Santa Cruz Kollégium. Itt a spanyolok megszerezhették az ómexikói ismereteket, az előkelő indián ifjak pedig nemcsak spanyol és latin nyelvet és írást, teológiát és etikát tanulhattak, hanem orvostudományt is. Egyáltalán, a spanyol gyarmati törvényhozás példamutató volt, csak többnyire ellentmondásba került a gyakorlattal.”

 

A gyar

Néhány, a sámánok által az alapfőzethez használt növényi kiegészítő

2009.10.28. 00:07 - hanaura

Címkék: kiegészítők

Bufo küldte a fórumra, gondoltam beteszem ide is. Ezeknek a növényeknek a nagy részét nem ismerem. Használni pedig a 0%-át tudom. Sajnos ezekről a kiegészítő növényekről nagyon kevés információnk van, mivel általában ezt csak a sámánok használták/használják, hozzánk pedig már egy modernebb vonulat jut el, ahol ezekről a kiegészítőkről nem sok mindent tudni. Mondom, csak érdekesség gyanánt:

 

ACANTHACEAE
Teliostachya lanceolata
AMARANTHACEAE
Alternanthera lehmannii
Iresine sp.
APOCYNACEAE
Himatanthus sucuuba
Malouetia tamaquarina
Mandevilla scabra
Tabernaemontana sp.
AQUIFOLIACEAE
Ilex guayusa
ARACEAE
Montrichardia arborescens
BIGNONIACEAE
Mansoa alliacea
Tabebuia heteropoda
Tabebuia incana
Tabebuia sp.
Tynnanthus panurensis
BOMBACACEAE
Cavanillesia hylogeiton
Cavanillesia umbellata
Ceiba pentandra
Chorisia insignis
Chorisia speciosa
Quararibea "ishpinango"
BORAGINACEAE
Tournefortia angustifolia
CACTACEAE
Epiphyllum sp.
Opuntia sp.
CARYOCARACEAE
Anthodiscus pilosus
CELASTRACEAE
Maytenus ebenifola
CYCLANTHACEAE
Carludovica divergens
DRYOPTERIDACEAE
Lomariopsis japurensis
ERYTHROXYLACEAE
Erythroxylum coca
EUPHORBIACEAE
Alchornea castaneifolia
Hura crepitans
GNETACEAE
Gnetum nodiflorum
GUTTIFERAE
Clusia sp.
Tovomita sp.
LABIATAE
Ocimum micranthum
LECYTHIDACEAE
Couroupita guianensis
LEGUMINOSAE
Bauhinia guianensis
Caesalpinia echinata
liandra angustifolia
Campsiandra laurifolia
Cedrelinga castaneiformis
Erythrina glauca
Erythrina poeppigiana
Pithecellobium laetum
Sclerobium setiferum
Vouacapoua americana
LORANTHACEAE
Phrygilanthus eugenioides     LORANTHACEAE
Phtirusa pyrifolia
MALPIGHIACEAE
Diplopterys cabrerana
Diplopterys involuta (=Mezia includens)
Mascagnia psilophylla var. antifebrilis
(= Cabi paraensis; Callaeum antifebrile)
Stigmaphyllon fulgens
Uncaria guianensis
Uncaria tomentosa
MARANTACEAE
Calathea veitchiana
MENISPERMACEAE
Abuta grandifolia
MORACEAE
Coussapa tessmannii
Ficus insipida
Ficus ruiziana
Ficus sp.
MYRISTICACEAE
Virola sp.
Virola theiodora
Virola surinamensis
NYMPHIACEAE
Caboma aquatica
PHYTOLACCACEAE
Petiveria alliaceae
PIPERACEAE
Piper sp.
POLYGONACEAE
Triplaris surinamensis
Triplaris surinamensis var. chamissoana
PONTEDERIACEAE
Pontederia cordata
RUBIACEAE
Calycophyllum spruceanum
Capirona decoriticans
Guettarda ferox
Psychotria carthaginensis
Psychotria psychotriaefolia
Psychotria "batsikawa"
Psychotria "nai kawa"
Psychotria "pishikawa"
Psychotria viridis
Rudgea retifolia
Sabicea amazonensis
SAPINDACEAE
Paullinia yoco
SCHIZAEACEAE
Lygodium venustum
SCROPHULARIACEAE
Scoparia dulcis
SOLANACEAE
Brugmansia insignis
Brugmansia suaveolens
Brunfelsia chiricaspi
Brunfelsia grandiflora
Brunfelsia grandiflora ssp. schultesii
Capsicum sp.
Iochroma fuchsioides
Juanulloa ochracea
Nicotiana rustica
Nicotiana tabacum
VERBENACEAE
Cornutia odorata
Vitex triflora
VIOLACEAE
Rinorea viridiflora

A kígyó meg én (francia nyelvtudás előny:))

2009.10.28. 00:03 - hanaura

A dzsungel istennője

2009.10.27. 19:02 - hanaura

Címkék: kép

Érdekessége a képnek, és amiről kiderül, hogy nem teljesen autentikus, az istennő felett látható "élet virága" motívum. Ez ezoterikus körökben egy jól ismert motívum, talán az én istennőm, Mernyau ír róla valamit, nem egy megveszekedett fanatikus, de ismeri a témát.

Az igazság az, hogy elég sok kép van a beillesztettek között, ami nem autentikus ayahuasca festmény. Egyrészt, ki tudja ezeknek a forrását ellenőrizni?

Másrészt pedig: ki akarja?:)))

Én hangulati szempontból válogatom ezeket a képeket, festményeket, rajzokat a blogomra, olyasféle műveket, amiknek hangulati szempontból van valami közük az ayahuascához.

Ez a kép egy nagyon erős kifejeződése azoknak a dolgoknak amikről itt szó esik...

Indián gyógymódok

2009.10.27. 10:09 - hanaura

Indián gyógymódok Nyomtatás E-mail

 A bennszülött indiánok tudásának csak egy kis töredékét ismerjük, pedig számos betegségre ott a megoldás!

.

Amazónia őserdejének 16,5%-át már sikerült kiirtani 2004-re, de növényvilágának még csak 1%-át hasznosítja az orvostudomány.  

Hosszan sorolhatnánk az indiánoktól kapott olyan értékes ismereteket, melyeket napjainkban is hasznosítunk. A kinint a jívaro indiánoknak köszönhetjük, amivel legyőzhettük a maláriát. Az ayahuascat gyógynövényként csak 1995-ben ismerte meg a világ, de már fontos gyógyszer alapanyag, akárcsak a maca, az „Andok ginzengje”. Az ayahuasca nevű hallucinogén (pszichoaktív) itallal elsősorban a purguerok gyógyítanak béltisztító hatása miatt.

A gyógyító embereket a szerint nevezik el, amivel fő gyógyító tevékenységüket végzik. A tabaquerok dohánnyal, a camalonguerok az Andok eddig azonosítatlan camalonga nevű növényének magját fogyasztva kezelik betegeiket. Az ayahuasquerok a beteg belső megtisztítása után szigorú diétát írnak elő neki, hogy a növény gyógyító hatása maradéktalanul kiteljesedjen. A pasuchaca vércukorszint csökkentő hatása miatt nagy karrier előtt áll.

A kokalevélből, az Andok lakóinak ősidők óta szent növényéből kivont kokain a gyógyászat ma már nélkülözhetetlen alkotóeleme. Az inkák fontos gyógynövényével a gyomorfekélytől a hegyibetegségig számos bajt kezeltek. Ismerték helyi érzéstelenítő hatását, ezért műtéteknél is használták. Ma is népszerű: fejfájás csillapítására a leveleit a halántékukra teszik, orrvérzés esetén a megpárolt magvakat az orrlyukakba dörzsölik, csonttörések gyógyításakor tojásfehérjével és sóval kevert kokalevelekkel borítják be a sérült felületet.

„A gyógynövények csak akkor hatásosak, ha a lelket már meggyógyítottuk.” (mapuche gyógyító, Chile) „A növényeknek lelkük van, ha arra használjuk, amire kell, nekünk adják azt, amijük van. Ezért tisztelnünk kell őket.” (bolíviai indiánok). Az indiánok úgy gondolják, hogy a lélek és a természet egyensúlyának visszaállításával megszűnik a betegség. Peruban, a paraguayi határhoz közel, a Banados de Isoso vidék kórházában két gyógyító dolgozik egymás mellett. A helyi guaraní indiánok sámánja és egy képzett orvos. Attól függően tevékenykednek, hogy a beteg állapota mit kíván meg. A sámán elsősorban a lelki eredetű betegségeket gyógyítja.

Bolívia amazóniai régiójában a lepkeszúnyog fekélyeket okozó parazitákat terjeszt. A chimán indiánok ezeket az evanta nevű növény levelével borogatva gyógyítják. Találmányukat ma már a modern világ is hasznosítja. A szúnyog által terjesztett betegség évi 350 millió embert érint az egész világon, ezért is volt a közelmúlt egyik legfontosabb felfedezése 1987-ben.

macskakarom a perui Andok bennszülött növénye. A trópusi őserdő fás liánjának belső háncskérgéből készülő gyógyhatású készítményt 1994-ben ismerték el gyógynövényként, mivel a 80-as évek óta folyó klinikai vizsgálatok igazolták különleges hatását. Jelentőségét a malária elleni küzdelemben rendkívül fontos kininhez hasonlítják. Növeli a fehérvérsejt számot, javítja a vérképző szervek működését, alkalmas a kemoterápiás kezelések mellékhatásának csökkentésére, de daganatos, ízületi- és szívbetegségek kezelésére is használják. A német származású Artur Brell fedezte fel, hogy a macskakarmot fogyasztó ashaninkák között ismeretlen a rák. Peru legnépesebb amazóniai törzse évszázadok óta fogyasztja a növény minden részét. Ma már tabletta (gyomor- és bélbetegségek, fekélyek, nőgyógyászati panaszok, légzőszervi bántalmak, ízületi- és csontfájdalmak kezelésére ill. megelőzésére), gél (sebek, bőrgyulladások, gombás fertőzések, herpeszek, övsömör, aranyér esetén) és tea formájában nálunk is kapható. Citosztatikus hatásánál fogva képes elfojtani a tumoros sejtek szaporodását és a fagocitózist (sejtfalás) serkentő hatása miatt pedig erős immun-stimuláns.

Bár sok mindent ellestünk már az indiánoktól, mégis keveset tanultunk. Míg ők a betegségek megelőzésére ismernek hatékony módszereket, mi csak akkor kezdünk élni ismereteikkel, amikor már baj van. Ha tehetjük, addig válasszunk, amíg nem késő.

Hét éves gyöngyszem

2009.10.27. 10:08 - hanaura

Ugyancsak amerikai szabadalom született annak a bejelentésnek az alapján, amelyben az amazóniai quicha nép szent növényét, az ayahuasca nevű venyigét (Banisterioptis caapi) alapul vevő fajtára igényeltek oltalmat. A növényt az amazóniai bennszülött nép hagyománya szerint rituális és gyógyító célra használják (nevének jelentése: "a szellemek venyigéje"). A szabadalmat 1986-ban adták meg egy amerikai tudósnak, aki az ecuadori helyszínen folytatott kutatásokat. Miután az Amazonas-medence Bennszülött Szervezeteinek Koordinációs Testülete, az Amazóniai Népekért és Környezetükért Szövetség és a Nemzetközi Környezetvédelmi Jogi Központ (CIEL) egyesült erőkkel megtámadták a szabadalmat, azt 1999 novemberében újdonság hiányára tekintettel megsemmisítették. Az amerikai hivatal döntését a Banisterioptis caapit leíró, a szabadalmi bejelentés benyújtásánál korábbi, "ismert és bárki számára hozzáférhető" publikációkra alapította.

 

forrás:

MSZH - Szemle - 2002. 10. - Biodiverzitás, genetikai források ...

A piros és a kék tabletta

2009.10.26. 18:05 - hanaura

Címkék: történet

Ezt a történetet ma kaptam Sycoraxtól, asszem valami körlevél féleség. Rühellem a körlevél féleségeket. Többnyire semmi értelműk nincs és a viccesnek szánatk abszolút nem nevettetnek meg. Egyszóval aki szeret engem, azt kérem, ha századiknak eszébe jutok, valami világmegváltó körlevéllel, akkor inkább ne...:)

Na de ez!

Szóval úgy fest vannak kivételek, ez egy nagyon tanulságos történet arról, hogy van választás, mint a piros és a kék tabletta esetében is.

Van választás.

Ím:

 

Istennel beszélget egy szent ember.

Mondja neki:

- Uram, szeretném megtudni, hogy milyen a Paradicsom és milyen a Pokol.

Isten odavezeti a szent férfit két ajtóhoz. Kinyitja az egyiket és megengedi a szent embernek, hogy betekintsen…...

A szoba közepén egy hatalmas kerek asztal volt és az asztal közepén egy nagy fazék, benne ízletes raguval.

A szentnek elkezdett csorogni a nyála.

Az emberek, akik az asztal körül ültek csont soványak és halálsápadtak voltak. Az összes éhezett.

Mindegyiknek egy hosszú nyelű kanál volt a kezében, odakötözve a kezéhez. Mindegyikük elérte a ragus tálat és vett egy kanállal.

De mivel a kanál nyele hosszabb volt, mint a karjuk, nem tudták a kanalat a szájukhoz emelni.

A szent ember megborzongott nyomorúságukat, szenvedésüket látva.

Isten ekkor azt mondta:

- Amit most láttál az a Pokol volt.

Majd mindketten a második ajtóhoz léptek.

Isten kitárta azt és a látvány, ami a szent elé tárult, ugyanaz volt, mint az előző szobában.

Ott volt egy nagy kerek asztal, egy fazék finom raguval, amitől ismét elkezdett folyni a szent ember nyála.

Az emberek az asztal körül ugyanúgy hosszú nyelű kanalat tartottak a kezükben.

De ez alkalommal az emberek jól tápláltak, mosolygósak voltak és nevetve beszélgettek egymással.

A szent ember ekkor azt mondja Istennek:

- Én ezt nem értem!

- ó, pedig ez egyszerű – válaszolja Isten – ez igazából csak ‚képesség’ kérdése. Ők megtanulták egymást etetni, míg a falánk és önző emberek csak magukra gondolnak.

‚A Pokol gyakran itt van a Földön.’

A lélek indája

2009.10.26. 00:27 - hanaura

Címkék: a lélek indája

A www.saman.org.hu/2009/10/a-lelek-indaja/ címen, a Sámán oldalán találtok egy nagyon jó kis ayahuascával foglalkozó cikket. Nézzétek meg, nagyon érdekes! Fenn van néhány napja, azóta kacérkodok a gondolattal, hogy eltitkoljam, de nem ment!:))

Arccal a fény felé

2009.10.25. 20:05 - hanaura

Címkék: kép

Megérkezés

2009.10.25. 18:18 - hanaura

Címkék: megérkezés

Ez is sikerült.

Volt három napom kipihenni magamat és feldolgozni a csütörtök éjszakai élményeket. Erről hamarosan fogok írni, azt hiszem nem keveset. Élménybeszámoló lesz a fórumon is, hogy érdemes legyen oda is benézni, nem ugyanazt fogim átmásolni. Nagyon részletgazdag, és komoly tanításokat magába foglaló kis túra volt ez, elég sokat fogok róla beszélni itt is, ott is. Holnap el is kezdem összeszedni.

A hosszú hétvégéről visszatérve (már aki elment) mindenkit sok szeretettel üdvözlök az ayahuascareality-n!

 

Az út még csak most kedődik el!

Élet a fórumon

2009.10.25. 00:51 - hanaura

Címkék: fórum

Először azt hittem pontosan azok fognak fórumozni, akik olvasnak is, most már nem vagyok biztos benne. Ami valószínű, hogy aki csak az egyiket szereti, vagy az egyiket inkább, az már megtalálhatja a számítását. Egy korábbi bejegyzésemet másoltam  ide, utólag elolvasva nem is annyira fórum-hangulata van, mint blog-hangulata, azzal együtt is, hogy a fórummal foglalkozik. Gondoltam megosztom mindenkivel, íme:

 

Alakulgat a topic-arzenál!
Én azt terveztem, hogy csak 1-2 lesz, mert úgy osztottam-szoroztam, hogy akkor azok annyival aktívabbak lesznek, látogatottabbak.
Utólag örülök, hogy rábeszéltek!
A dolog poénja, hogy éppen készültem megcsinálni 2-3 topicot, amikor láttam, hogy pár perce csinálta őket Bufo!
Ezek kurvára meglepődtem!
Először is én is pont akkor, és pont ezt teveztem!
A másik: belső titok:
Nem voltam benne biztos, hogy lehet-e ezt vagy nem, és még gondoltam arra is hogy megkérek valakit, hogy próbálja meg.
Nálam megjelent nyilván az ikon, ami most már tudom, hogy mindenkinél ott van, de ezt a főadmin pozícióm evidenciájának tekintettem!
Hát nem az volt!

Egyébként ami kérdés volt, az az, hogy lehessen-e témát létrehozni, de akkor legyen egy moderátor, vagy hagyjuk, nem kell moderátor, mert csak rossz hangulatot teremt a jelenléte, de akkor ne lehessen csak úgy témát létrehozni.

Asszem Kicsi vetette fel ezt a moderátor témát, én őszintén megmondom: annyira sajnáltam, hogy rosszul jött ki, rosszul esett neki, hogy azonnal ki akartam törölni.
Ahogy valamikor írtam is: ezt pont értetek csináltam és nem ellenetek.
Ha olyan szépen gyarapodik a regisztráltak száma, és tényleg bekapcsolódik a többség, akkor elkerülhetetlen, hogy jőjjenek olyanok is, aki esetleg bántanak másokat, és én ezt nem akartam.
Olyan megtiszteltetésnek veszek minden egyes regisztrációt, hogy azt Ti nem is gondolnátok! Nekem ez itt tényleg ünnep.
Nyilván van egy hagyományos életem, amikor teszem a magam dolgát és a fontossága mellett az ayahuascareality nyilvá csak egy szelete az egésznek, de amikor ezzel a szelettel foglalkozom, és küld a gép egy automatikus e-mailt egy újabb emberről, az nekem ünnep.
Szeretem az embereket boldoggá tenni, és azon gondolkodom ilyenkor, hogy csak örülnek egy kicsit ennek az egésznek ha egyszer regisztrálnak.
Oké, lehet, hogy valaki 10000000000oldalra regisztrált előtte, de akkor is.
És én ezeknek az embereknek szeretnék valamit adni, valami jó dolgot.
A lehetőség új témára az egy ilyen dolog.
Én a moderatort is egy ilyen dolognak szántam, kiszűrve az esetleges problémákat.
Ez sajnos nem így sült el, tényleg sajnálom!
Mindenesetre figyelem az eseményeket, amik folyamatosan alakulnak, remélhetőleg minél többek örömére!

Kincsesbánya

2009.10.24. 00:08 - hanaura

Címkék: orichalcum

Néha sok rossz dolgot hallani a netről (hja meg tapasztalni..:), de azért meg vannak a határozott előnyei. Azt nem ecsetelem, hogy ha nem lenne net akkor ez a szééép oldal se lenne, mert ez evidens!:)

Viszont aminek nagyon örülök, hogy nagyon klassz dolgokra bukkanok folyamatosan. Ezek vagy echte ayahuasca témák, vagy annak a háttérországa, vagy csak eggyszerűen jó dolgok, amiket mivel kaptam a sorstól ezt a talpalattnyi földet itt:igyekszem bemutatni. Szerencsére egyre többen ajánlotok oldalakat, vagy kötök ismeretségeket, barátságokat másokkal az oldalam kapcsán és közben derül ki, milyen jó dolgokat is csinálnak a maguk kis földjén. Az alábbi oldal is egy ilyen melegen ajánlott hely, amit én jó szívvel ajánlok mindenkinek!

orichalcum workshop

 

www.ows.eoldal.hu/

 

 

 

Felmerülve..

2009.10.23. 07:16 - hanaura

Fantasztikusan sikerült az ayahuascázásom. Nem volt könnyű, ahogyan sose az, de megint kicsit okosabb vagyok!:) De tényleg, a folyamat örök, aki nem leli kedvét a bütykölgetésben, az ne vegyen a boltban életet, ez ilyen egyszerű, sajnos vagy szerencsére amivel mi bevásároltunk, abba örökké plusz energiát kell fektetni. De megéri és ez mindig látszik is..

A részletes élménybeszámoló természetesen alakul!:)

Felszínre érve

2009.10.23. 03:52 - hanaura

Fantasztikusan sikerült az ayahuascázásom. Nem volt könnyű, ahogyan sose az, de megint kicsit okosabb vagyok!:) De tényleg, a folyamat örök, aki nem leli kedvét a bütykölgetésben, az ne vegyen a boltban életet, ez ilyen egyszerű, sajnos vagy szerencsére amivel mi bevásároltunk, abba örökké plusz energiát kell fektetni. De megéri és ez mindig látszik is..

A részletes élménybeszámoló természetesen alakul!:)

Újabb lehetőség az élettől...

2009.10.23. 03:47 - hanaura

Címkék: kép

Újabb rendkívül frappáns cím: Idézet valakitől:)

2009.10.23. 02:56 - hanaura

Címkék: idézet

"Bár az elmúlt fél évben erkölcsileg, lelkileg, és ténylegesen szellemileg is egy alacsonyabb fokra zuhantam vissza, még így is lehetségesnek tartom, hogy képes leszek adni. Ezért hát a lehetőséget nem dobom el, legfeljebb időközben kiderül majd, hogy amit adni tudok, már nem érték. Majd meglátjuk."

 

 

Újabb sámánizmussal kapcsolatos olvasói cikk

2009.10.23. 00:43 - hanaura

Címkék: táltos sámánizmus

Szándékosan írtam a címben sámánizmust. Egy másik bejegyzés kommentárjaiban nagyon jól elbeszélgettünk erről a témáról, mi szerint a magyar sámánkultúrában a sámán és a táltos nem feltétlenül ugyanaz a személy, nem is annyira a tudása, érdeklődése, mint inkább a társadalomban betöltött szepepe alapján. BetulaPendula írt erről egy nagyon jó cikket a saját blogján (www.betulapendulafa.blogspot.com) amit az engedélyével a téma további árnyalásához átvettem ide is. Érdemes egyébként megnézni a honlapját, nagyon érdekes dolgokat találni! Nem túl régi a blog, de nagyon jó, én magam elég alaposan átrágtam magam rajta. Ha szereted a sámánizmus témát, de nem feltétlenül "direktben", és hozzá kapcsolódóan egyéni gondoloatokat, akkor katt! Máskülönben.....azt nem tudom!:)))))

Íme az írás:

 

 

 

A magyar őseink vallási kultúrájáról, sokan megpróbálnak bizonyos nyelvi emlékek alapján behatóbb kutatást végezni, sokan csak találgatnak, és sajnos sokan vannak olyanok is, akik megpróbálják teljes mértékben a saját nézőpontjuk szerint, átformálni és megmagyarázni ezt az ősi hagyományt. Én nem vagyok kutató, vagy vallástörténész, csupán egy érdeklődő aki megpróbálja röviden, de objektíven összeszedni az eddig ismeretes anyagot őseink hitéről, és ezen belül, főképpen az engem leginkább érdeklő témáról, a táltosokról és sámánokról.

A szakértő tudósok, legelőször is egyfajta összehasonlító kutatást végeztek a témával kapcsolatban. Először összehasonlították a magyar néprajzi elemeket a környező népek hasonló kultúrjelenségeivel, és miután megállapították, hogy a környező népekkel semmiféle egyezés nem tapasztalható, ezek után a rokonnépeink sámánhitével vetették egybe. Ezek alapján a vizsgálatok alapján megállapították, hogy a sámánisztikus világkép alkothatta az ősi pogány magyarság hitét.
Mivel a kereszténység előtti ősmagyar hitvilágról, ránk maradt emlékeink általában mese vagy monda alakban maradtak fent, ezen kívül bizonyos régészeti leletek néhány idevágó adata, ezért a további kutatást ezen a nyomon folytatták tovább, és vetették komplex vizsgálat alá, amiből "hellyel-közel" sikerült rekonstruálni az egykori magyar hitvilágot.
Persze a hellyel-közelbe egyesek belekötnének, de tény, hogy manapság sem világos teljesen a helyzet e témával kapcsolatban.



Ezen írásban leginkább a táltos alakjára fektetem a hangsúlyt, aki ebből a hitvilágból külön kiemelkedik rejtélyességével, és azzal a tudásával ami megkülönbözteti őt embertársaitól.

A táltos legjellemzőbb, és legismertebb vonása, hogy már születésekor megkülönböztető jegyeket visel magán. Általában a fölös számú csont, vagy a csillag alakú anyajegy az ami már csecsemőkorban kiemeli a többi gyermek közül. Ezen a ponton a népi hagyomány bizonyos szellemek beavatkozásáról beszél, akik kiválasztották maguknak őt, hogy később táltossá váljék. Ez a fajta kiválasztás tökéletesen megegyezik a legtöbb sámáni jellegzetességgel, miszerint nem ő választja meg a saját segítő szellemeit, hanem azok tartanak rá igényt.
A kiválasztottnak már gyermekkorában eltért a viselkedése a hasonló korú társaiétól. Sok esetben hét éves korukig szoptak. Csendes, nyugodt magaviseletű, félrevonuló, sokszor búskomor gyermekek voltak, de korukhoz képest igen erősek. Hamar megtanultak beszélni, és bölcsességük is igen korán megmutatkozott.
Az első jelentős esemény hét éves korukban történt, amikor is vagy ellopták a fogát, és akkor már nem lehetett táltos, vagy egyszer csak eltűnt a szülői házból, mert elvitték a táltosok, és őt is táltosságra tanították.
Szintén nagy jelentősége volt, ha egy családban hetedikként született a gyermek. A legtöbbször ő is táltossá lett. Ezekből láthatjuk, hogy a hetes számnak igen nagy jelentősége volt a táltos életében.
Sajátos volt a tápláléka is, ami elsősorban tej, másodsorban tojás volt.
Szintén rá jellemző a huzamosabb ideig való alvás.
Ahhoz, hogy mindezek után tudóvá váljék, próbát kellett tennie, ami a legtöbbször azt jelentette, hogy bika vagy csődör alakban meg kellet vívnia a szintén átváltozott vén táltosokkal. Itt persze a természet rendje és módja szerint a fiatal győzött.
Ha kiállta a próbát akkor vált igazi táltossá. Ezek után lett tudó ember, aki jövendölt, megmondta, hogy hol van a kincs a földben, és viharokat gerjesztett, vagy szüntetett meg. Ezek között is a legjellemzőbb tevékenysége a viaskodás volt, amit vagy fehér vagy fekete bika alakjában műveltek. A fehér a jó, míg a fekete szín a gonosz táltosra volt jellemző.
Természetesen a gyógyításhoz is értett, ahogy azt az egykori boszorkány peri jegyzőkönyvek is tanúsítják:
-"Kitől tanulta az orvoslást, mikor és hol, könnyen-e?
-Az orvoslást tanulta bátyjától, Balási Páltól, s maga is táltos, Ersók leánya is, úgy született is két foggal az ínye között.
- Tanított-e másokat reá, kiket és mi módon?
- A táltosságra nem tanított senkit, mert azt az Isten anyja méhiben úgy formálja..." mondja 1725-ben Bartha Andrásné
Ám míg a gyógyító tudomány a táltosokra és a sámánokra is egyaránt jellemző, mégis ezen a ponton van az egyik legszembetűnőbb különbség a táltos és a sámán között.
Míg a sámán a társadalom megbecsült tagja volt, mint gyógyító, aki azért dolgozott, hogy megteremtse a jólétet, és az egészséget a közösségnek, addig a táltos nem végzett ilyesfajta munkát.
"A magyar táltos szabályosan menekül a társadalom elől. Nem tudok egy olyan feljegyzésről sem, ami arról szólna vagy arra utalna, hogy a táltos közösségi "munkát" végez. Sőt a társadalom maga is kitaszítja. Csak a településtől távol - tanyán - élő vagy vándorló táltosokról hallunk."
A táltos alakja pontosan ettől válik ennyire rejtélyessé, már-már "fétissé", akit igen kevés embernek sikerült közvetlenül megismerni.

A biblia is említést tesz a táltosi, és sámáni tevékenységről: "Ne találtassék teközötted aki az ő fiát vagy lányát átvigye a tűzön, se jövendőmondó, se igéző, se jegymagyarázó, se varázsló; se bűbájos, se ördöngőstől tudakozó, se titokfejtő, se halottidéző." (5móz. 18:10-11.) Ennek elemzésekor a kutatók a következő eredményre jutottak: A táltosi tevékenységek a totemmágiához kapcsolódnak, mint például tűzugrálás, jövendőmondás, és a jegymagyarázás, ami a kincs helyére utal a földben (csillagjóslás). Míg a sámáni tevékenységek leginkább az animista mágiához állnak közelebb: igéző, bűbájos, ördöngös, titokfejtő, és halottidéző. "Talán ez az egyik oka annak, hogy a kutatók közös nevezőre hozták a táltos és a sámán fogalmát. A néphagyomány azonban tudja, hogy különböznek egymástól."

A táltos egyik legnagyobb tudománya közé tartozott még, a rejtezés is. Ezt általában akkor csinálták, ha bizonyos kérdésekre kerestek választ, vagy mások, vagy maguk számára. Ez a tevékenység lényegében abból állt, hogy elaludtak huzamosabb időre, "mint kik meghaltak", és álmukban meglátták a válaszokat a keresett kérdésekre. Itt részben párhuzam vonható a tudatos alvás és a rejtezés között, bár ezen állapotok sokszínűsége miatt, nem feltétlenül ugyanarról az állapotról beszélünk. Természetesen ez a fajta elrejtezés rokonítható a sámánok révülésével, vagy extázisával, de mégsem ugyanarról van szó. "A táltos álma nem eksztázis (önkívületi állapot), mint a sámáné, hanem totemisteni földönkívüli tartózkodás" írja Makra Sándor. Többek közt ebben az állapotban látták meg azt is, hogy hol és kivel kell megküzdeniük bika vagy csődör alakban. Erről az állapotról azt tartották, hogy ilyenkor a táltos "esze nincs e világon, hanem a túlvilágon van".

Természetesen ez csak egy kis rövid összefoglaló a témával kapcsolatban, de mindezen kutatások alapján teljesen egyértelművé válik, hogy a sámán és a táltos nem ugyanaz. Bár az utóbbi időben egyfajta dogmatikus nézetek szerint a táltost a magyar sámán megfelelőjeként jellemezték. Persze a kutatások nem értek véget ebben a témában, és mindig lesz aki újabbnál újabb nézőpontból közelíti meg, és vizsgálja a magyar hitvilágnak ezen részét.

Zárszóként leírnám saját véleményemet a témával kapcsolatban, miszerint a táltosokat manapság próbálják összekötni egyfajta keresztény nézettel, ami természetesen részben igaz is, mivel a táltosoknak is hasonló önfegyelmet kellett tanúsítaniuk, mint amit egyes keresztény tanítások előírnak, de mivel a táltosság eredete valószínűleg sokkal ősibb mint maga a keresztény vallás, ezért inkább ebben a szellemben kellene megőriznünk, és nem mindenféle egyéni nézőpontok szerint összekötnünk a kettőt, még ha az-az utóbbi 600-700 évben esetleg ténylegesen össze is fonódott.
Majd úgy érzem mivel közvetetten engem is érint egy bizonyos ide kapcsolódó téma, muszáj megemlítenem egyes embereket akik ma táltosoknak hívják magukat, majd saját érdekeiket tartva szem előtt egyházat alapítanak, vallássá formálva azt ami nem az, és ezek után kiköveztetnek bizonyos erdei szent helyeket, figyelmen kívül hagyva azt a tényt, hogy ezután e szent helyek környéke tele lesz, eldobált szeméthalmokkal (persze ez utóbbi már csak az én vesszőfutásom).
Természetesen nem tisztem megítélni senkit, és jó látnom nekem is ha több az egészséges ember, ezen gyógyítok jóvoltából, de nem az ősi hitünk e rejtélyes személyével kellene mindezt reklámozni, mert ezzel azoknak az aszkéta életű embereknek a hagyományát hamisítja meg akiknek a tudományára méltán lehetnénk büszkék.

 

 

 

Meditáció/gyógyulás/terápia

2009.10.22. 23:22 - hanaura

Címkék: meditáció gyógyulás terápia

Beszélgettem ma Gomoával, ez adta a cím ötletét. Egyszer Mernyau, az én drága Mernyaum döbbentett rá, hogy időnként annyira fájdalmasan unalmasak a címek, hogy ezt orvosolni kell. Na, azóta kb a cím kitalálása okozza a legnagyobb gondot!:)))

Szóval Gomoa mondta, hogy jah, engem is egy speciális kapcsolat köt össze az ayahuascával, és ezeknek a szálaknak a neve: meditáció, gyógyulás és terápia.

És valóban, ezen aspektusai izgatnak ennek az egésznek. Majd egyszer elmesélem hogy a francba keveredtem ide, de röviden annyit, hogy se kémikus, se botanikus nem vagyok, ezek nagyon érdekelnek, de akinek kimondottan EZ a vonala, annál látom, hogy mennyiel többet tud. Vagy a sámánizmus téma....gyakorlatilag Meneruwa, Sámándob, BetulaPendula és néhány másik ismerős/barát tanítgat erre a témára! Nagyon keveset tudok...

Ellenben a gyógyulás/gyógyítás része hangsúlyosan érdekel az ayahuasca témában. Hát, ahogy mondtam, igazából EZ érdekel. 

Nagyon sok dologt elmondtam már Nektek az ayahuascáról, ahogyan én látom, de több hónapja nem ittam. Most igen, szóval megint fogok sokat mesélni, sok-sok csodáról. Ha sose innék többet, akkor is egy életre megtöltött ez a dolog témával, de azért hitelesebb valami olyasvalamiről beszélni, amihez az embert valami élő kapcsolat fűzi. Most ezt fogom feleleveníteni. Nagyon vágytam már erre. És amire még inkább, hogy az itt kapott csodák, ahogy eddig is: follyanak bele az életembe, ne csak arról a pár óráról szóljon a dolog!

Legyen egy jó élet!

Gyógyulás-gyógyítás

2009.10.22. 11:19 - hanaura

Címkék: gyógyulás gyógyítás

A minap egy nagyon klassz oldalon(www.gyogynovenyek.blogspot.com ) jártam, mondhatni zöld erdőben, és tényleg.:) Mint hogy aféle természet gyógyász család szülőtte és a táma rajongója vagyok, gyorsan a szívembe zártam ezt az oldalt, és gondoltam megmutatom Nektek is, ha esetleg nem ismeriktek.

Természetesen, ahogy a blogomat olvasók azt már megszokhatták, minden olyan dolog, ami itt megjelenik, az összefüggésben van az ayahuascával. Nem vagyok megszállott, de hát ez az oldal témája. Minden egyes tanulságos történet, minden idézet Pál Feri Atyától, Feldmártól, mind-mind azért vannak itt mert valamilyen módon köthetőek az általam felvállalt ügyhöz. A gyógynövényekről is ez ugrott be, a blog inspirációjául szolgáló gyógynövény(kombináció), ami tényleg gyógyító erejű, sőt olyannyira, hogy még a nem megfelelő motivációkon is segít!:)

Gyakran írok arról, hogy elég sokan megkeresnek. És előfordul, nem is annyira ritkán, hogy aki szeretne ayahuascát főzni, az nem annyira komoly hozzáállású ember. Mondhatnátok azt, hogy egyfajta "bunyós" bencés papként ki kellene osztani, aztán kiszögelni a falra, ahol 20forint adományért bárki megköpködheti a hulláját!

De nem! És nem! És nem!

Tényleg csodaszer az ayahuasca? Tényleg képes emberéleteket megváltoztatni? Ahogy tette azt velem, és másokkal is?

Nagyon komoly dolgokat, elrendeznivalókat segített és segít megoldani, olyan dolgokat, amikhez annyira mélyre kell nyúlni az elme masszájának a kútjába, ahol nem csak, hogy nem járt az ember, de azt se tudta hogy létezik...

..és akkor ezt pedig nem tudja megoldani?

Na nee.

Mesélek egy srácról. Többről is mesélhetnék, mert van jópár ilyen sztorim. Megkeresett, főzni akar. Hozzáállásában kicsit ilyen party-drogos volt, de viszont becsülettel megcsinált mindent amit kértem, hogy tegyen meg, nagyon komolyan vette amiket mondtam neki, és végül sierült is az első ayahuasca próbálkozása. A hatás leírhatatlan.

És amellett, hogy nagyon komoly, mély dolgokat tett helyre az életében, azokban a körökben, amiket sok-sok éve futott, amellett még a saját elmondása szerint rájött, hogy mennyire komolytalan volt, mennyire komolytalanul kezdte ezt az egészet. Ehhez nagyon nagy bátorság kellett! Ezt, így leírni! De leírta! Beismerte önmagának. És ez nagyon jó, általában itt csúszik el a banánhéj: felismerés, beismerés.

És a következő alkalommal már nagyon komolyan vett mindent, nagyon lelkiismeretesen. És azóta is volt néhány jól sikeredett próbálkozása, amikor új és új dolgok kerültek a helyére az életében.

És mondanom sem kell, nagyon hálás.

Ezt részben azért írtam le, mert pont ezen gondolkodtam a fórum kapcsán. (www.tonergyar2.extra.hu/aya/index.php/forum)

Most egy nagyon komoly csapat alkotja. Kis réteg aktív, de ez fokozatosan alakul. A komolyat nem úgy kell elképzelni, hogy komolykodó. Ott is mennek a poénok, miért is ne mennének? Szeretünk nevetni, viccelődni. Az ayahuascával nem viccelünk. Komolyan vesszük, tiszteljük. És nem kérdés, hogy fognak érkezni olyanok akik ezt nem teljesen így látják. Velük kapcsolatban jutott az eszembe a dolgoknak ezen aspektusa.

És ismét: mennyire tökéletes az ayahuasca. Megtisztítja a környezetét.

Vagy komollyá válik az ayahuascával próbálkozó, vagy más uat keres.

Pont.

 

 

"Ha sokáig farkasok között éltél, és nem halsz bele, akkor vagy Te is farkassá lettél, vagy elmentél közülök."

 

 

Ismét Frecskó Ede

2009.10.21. 14:59 - hanaura

Címkék: frecskó

Meneruwa küldte el a linket (utólag is köszi!), az oldalon több Frecskó előadás megtalálható. Sajnos ayahuasca témában csak az az egy van ami nekem is meg van, ezek között konkrétan nincsen ayahuascás téma, de nagyon melegen ajánlott! Volt amibe belehallgattam, hogy mégis tudjam miről van szó (sajnos a tűzetesebb áthallgatás még várat magára egy kicsit), és azok alapján újabb kincsre bukkantam!

www.integralvilag.hu/tudastar/eloadasok-iras-hang-video-letoltesek/ip-szak-masod-ev/harmadik-hetvege-spiritualitas-pszichopatologia-differencial-diagnozis/

Hosszú várakozás eredménye, avagy közeleg a lélek győzelme

2009.10.21. 01:44 - hanaura

Címkék: ayahuasca fogyasztás

Igen régóta tervezgetett ayahuascázásom előtt úgy fest elgördült minden akadály. Tegnap beszéltem kicsit Sycorax-szal, ő még úgy tudja tegnap meg is történt a dolog (az volt a terv), így a számára is lesz meglepi! És lőn! Nem!:))))

Szóval nagyon késő volt amikorra elkészültem a főzettel, tényleg irreálisan késő, ezen kívül a fogyasztáshoz szükséges böjt se sikeredett nagyon fényesre, konkrétan majd megdöglöttem, olyan éhes voltam, amikor végül faltam is valamit!:)

Ez alapvetően nem lett volna egy nagy dolog, mindenkit annak ellenére bíztatok a böjt szigorú betartására, hogy én magam is elhajlok néha...:) Más szóval ne azért hallgassatok rám, mert én ezt mondom, és én mondom, hanem azért mert ez jó Nektek, minden szempontból.

Ami a kedvező az egészben, hogy ma, azaz szerdán (amikor ezt írtam, és időzítőbe tettem még tegnap volt...:)) már bármilyen időpontban lehetséges bekapnom amit megfőztem!

Ennek amúgy marhára örülök, mert ritka, hogy úgy végezzek a főzéssel, hogy este nyolc fele már ihassam is. És akkor esély van rá, hogy ne reggel essek össze aludni. (Vagy ami még rosszabb: átalszom az egészet)

Minden készen áll.

 

 

 

 

 

 

 

 

Az igazság az, talán hülyeség, hogy kicsit vértelennek is éreztem néha az írásaimat emiatt a nagy idő szakadék miatt, ami elválaszt az utolsó ayahuasca élményemtől. Félre ne értsetek, a szívem-lelkem benne van az írásaimban, reményeim szerint ez Nektek is nyilvánvaló, de más amikor az ember egy lélegző, élő dologhoz kapcsolódik, és megint más, amikor mesél valamiről, ami valaha tán igaz volt. Na már most, én rohadtul így éreztem magam egy jó ideje.

Nagy szükség van már erre, mondjuk ki.

Annyi szép dolog virágzott ki az életemben ennek a különös kertésznek a segítségével....és a jót meg lehet szokni.

 

 

Bár megszoknám!

Egy újabb törekvés eredménye

2009.10.21. 01:31 - hanaura

Címkék: sámánizmus

Kedves barátom, Sámándob a kérésemre írt egy néhány oldalas közérthető cikket a sámánizmusról, jórészt a hazai vonatkozásaival. Voltak már egyéb talán elsőre hasonlónak tűnő írások, azt hiszem ha visszaforgathatnám az időt, amit úgy fest nem tudok, akkor ez az írás lenne az első amit leközölnék sámánizmussal kapcsolatban. Hogy miért? Az ok egyszerű. Rangsorolni nem tudom az eddigieket, nincs is értelme. A fő diferencia, hogy többnyire, persze lehet, hogy tévedek, többnyire ezek a cikkek, írások afféle szakosodott cuccok, legalább valamilyen szinten. Na most ezt Sámándob úgy írta meg, hogy egy általános, jól megfogható képet kaphasson a témáról az, aki nem annyira ismeri azt. A többieknek pedig egy újabb szemlélettel, szempontból készült érdekes olvasmány lehet a kezükben. A sámánizmus témája szorosan összefügg az ayahuascával, ahogyan Bufo írta nemrég  ( tonergyar2.extra.hu/aya/index.php/forum ) az egyik fórumos bejegyzésében, nem igazán tárgyalható egyik téma a másik nélkül.  Amennyire ennek a világnak a még csak felületesen ismerőjeként megértem, a különböző korok, kultúrák sámánjai inkább technikai szempontból különböztek, mint sem alapvető dolgokban. Ezért is merek bátrabban nyúlni a saját ősi kutúránk ilyen formájú hagyományaihoz. Természetesen konkrétan a dél Amerikai sámánizmus részletes bemutatása sincs elfelejtve, de komolyabb angol tudás híján ez kicsit lassabb lesz! (Majd nyúzom vele az én ismennő Mernyau-mat!:))

Ami késik nem múlik!

 

 

ayahuascareality.blog.hu/media/file/sámánizmus.pdf

Istennő

2009.10.21. 00:26 - hanaura

Címkék: istennő

Mit is akarok?

2009.10.21. 00:24 - hanaura

Címkék: irányvonal

Sokat gondolkodtam egyébként ezen az egészen.
Valami pozitívat, hogy mást ne mondjak szépet szerettem volna létrehozni, és szeretnék most is! Ez semmit nem változott.
Ami igen az az, hogy csúnya szóval élve hiánycikk gyanánt fokozott érdeklődés mutatkozott és mutatkozik a téma iránt.
És ahogyan a célok nem, úgy változnak az eszközök.
Eleinte nem is gondoltam komolyan a fórumra, mert azt gondoltam, a bloggal előtte megpróbálok építgetni egy csapatot. Aztán ahogy nőtt a nézettsége a blogomnak, jött az igénye ennek a dolognak, és egyre erősebben.
Elkezdtek regisztrálni, egy kisebb kör.
Most se nagy.
De nagyobbodik és ez egy jó jel nekem.
Ami még biztosan fejlődik, hogy még többen jönnek olvasni, remélem írni is, valahogy összekapcsolódni.
Nekem fontos, hogy mi az amin keresztül összekapcsolódunk.
Én ha közhelyesen akarnék fogalmazni: az életen keresztül akarok.
Mi köze ennek az ayahuascához?
Nem sok.
És nagyon sok, egyszerre.
Sokat hozzátett az életemhez, és sokat azokéhoz akikkel valamilyen kapcsolatban vagyok.
Nem titok, hogy előtte elég vastagon éltem, sok dolog érdekelt, és nem volt túl sok korlát, hogy úgy mondjam!
Volt, ami volt, na.
Volt ami örömet okozott, elég sok "segítő", de valahogy minden tudott jól is meg rosszul is működni. Ahogyan írtam az ayahuascáról a blogban.

Ami különbség volt, hogy az ayahuasca CSAK értéket, szépet, jót adott, és én ezt szeretném tovább adni másoknak is, amennyire tudom. Nehéz, mert sok lakó van ebben a családban, és néha nehéz a családfőre koncentrálni, mindent a heylén tartani, de ahogy nézem, valahogy csak működik...

Sorok önmagamról

2009.10.20. 05:03 - hanaura

Annyi furcsa dolog történt az életemben. Sosem volt igazán rossz életem. Jó se, de ettől sokkal nagyobb púppal a hátukon is tudnak egyszerűen csak örülni az életnek azok, akiknek a tarisznyájába a kelleténél egy kevéssel többet mért az Isten, mint kellett volna. Néha amikor rossz kedvem van, mint most is, azon a sok dolgon tűnődök, amik elmentek mellettem az életben. Talán nekem nem volt erőm beléjök kapaszkodni, honnan tudnám ilyen távolságból? Csak az érzés marad, amikor az embert valahol, egy riasztó, idegen helyen, ahol mindenki több életnyivel magasabb, valahol ott felejtik, és nem az az első gondolatja, hogy milyen jól járt.

Most nagyon jót tenne egy nagy mennyiségű ayahuasca főzet. Nem készítem el. Nem bánat űzésre van az. A segítő az nem megoldó. Annyira haszontalannak érzem magamat, mint ritkán. Ahogy egy vesztes mellett megy el az élete, és érzi, hogy valahol, nem tudja hol, de valahol eltört valami. Talán a törés hamarabb is volt mint a korsó, ki tudja ezt megmondani? Néha előbb törik, mint születik, aztán csak beteljesíti a sorsát amikor megreped. Félúton valahol kiesett a zsebemből a ragasztó, most meg csak állok, és nem értek semmit. Túl jó ahhoz, hogy rossznak lehessen mondani, és túl keserű, hogy jónak. Franc se érti. Talán csak ez az élet. Néha az édes részíből mérik, néha meg a keserűből. Hazudik aki azt mondja, hogy az övé kesere. Talán akkor, és ott kesere. De hogy úgy általában az legyen? Nem, ezt nem hinném.

Csak, néha kapaszkodunk dolgokba. Jó dolgokba. Meg rosszakba is, de nekem most a jó jut az eszembe. Aztán elenged a kötél és már nem is az újabb zuhanás ijeszt, hanem az árulás, hogy megint kicsúszott, megint elhagyott, és olykor nagyon nehéz nem hibaáztatni másokat azért aminek egyszerűen csak úgy kell lennie. Nem tanított meg az Isten mosolyogni, igazán mosolyogni, de nem lehet, hogy egyszerűen ez volt a rendje? Van amikor csak az a dolgok rendje, ami. És kész. Nincs előtte szép vagy csúf jelző, csak a meztelenül didergő, oly sokszor senkinek se kellő meztelen tény, hogy senki nem rontotta el, tán csak így kellett esnie a dolognak. És tudom ezt, megérzem, amikor ez van. És haragszom mert az egyik felem tudja ezt, de a másik mégis hibáztat azér ami volt, aminek csak úgy kellett lennie, és ami se nem szép, se nem ronda, csak van. Aztán szép lassan elkezdi az ember elfelejteni önmagát, azt  a csupasz valakit, aki se nem ilyen se nem olyan, tán csak az a bűne, hogy van. Senki nem hívta, jött az csak, de már mindegy is. Itt van.

Én egy nagyon könnyen megnyíló ember vagyok, szeretek ismerkedni, beszélgetni, érdekel a másik, és közben figyelem magamat is. Hogy mennyire lapul ott a lényeg emögött a dolog mögött, bújik mint aki rosszat tett. Rosszat is tett: bezárta magát.

 

Mondjak még valamit magamról? Amik nem a gondolataim, nem a szavaim, a lelkesedésem, a terveim, hanem csak egyszerűen én vagyok? Akiknek ez a sok dolog van. Szomorű ember vagyok.

Nagyon régóta nem nevettem olyan igazán felszabadultan, pedig gyakran nevetek. Nem nevezném magamat boldogtalannak, pedig, ha boldog lennék biztos tudnám. Vannak dolgok, emberek az életemben, akik boldoggá tesznek engem, egy csodálatos párt adott az Isten, csak épp engem felejtett el megtanítani, hogy mi módon tudnám én, magamat boldoggá tenni. Felejteni kellene, vagy emlékezni? vagy csak másként értékelni?

Fogalmam sincs.

 

Engem egy pozitív embernek ismernek, és ez igaz is. Egy szomorű, pozitív ember, aki gyakran nézte a vonatot ami elment mellette, és azon gondolkodott, hogy valaki aki elrendezte a vonat sorsát nem gondolt rá. Nem gondolt rá, amikor pedig neki nem volt ereje kapaszkodni.



süti beállítások módosítása