ayahuascareality

Az oldal az Amazonas medence sámánvilágával foglalkozik, az ottani spirituális világot, törzsi rituálékat, szokásokat próbálom egy befogadható, olvasható formában bemutatni itt. Ebbe a világba tartozik a természet, az elemek tisztelete, a dohány és a többi szent növény, orvosság, köztük az ayahuasca. Az "ayahuasca" az Amazonasi kecsua kifejezés, aminek számos fordítása létezik, mint a "lélek liánja", a "halottak indája", a "kis halál", a halál kötele", stb. Ez egyike a számos névnek amivel illetik. Mondhatni a legelterjedtebb. Maga az ayahausca egy, az Amazonasi törzsek által kultivált szakrális orvosság, amit vallásos céllal, szertartásos jelleggel vesznek magukhoz a bennszülöttek, egy ehhez tartozó, családonként változó rituálé keretében. Számtalan eltérő részletű szertartás ismeretes, családi titkok, különlegességek, amit a sámánok többnyire bizalmasan kezelnek, mivel ez a munka komoly felelősséget igényel. Dél-Amerikában több úgynevezett szinkretikus egyház is felbukkant, akik (többnyire keresztény)vallási gyakorlataik alapjának tekintik az alkalmankénti teafogyasztást, rituális jelleggel, közösen énekelve. Utóbb nyugati orvosok is elkezdték alkalmazni, például olyan szenvedélybetegségek kezelésére, mint például függőségek, traumák. Az ember a szertartás ideje alatt rituálisan elfogyasztott gyógytea hatására gyakran fizikai rosszullétet tapasztal, gyakori, hogy ki is hányja az elmondások alapján kellemetlen ízű teát. Erről több törzs, jellegzetesen a shipibo azt tartja, hogy az ember gyakran a félelmeit, a hazugságait hányja ki. Emiatt aztán nagy becsben tartják ezt a fajta tisztulást, noha nem feltétele a megtisztulásnak. Ezután mintegy látomás formájában egy szellemi utazáson vesz részt, amit érzelmek, felismerések, képek kísérnek. Különbözőségét abban tartják az első pillanatra hasonlónak tűnő hallucinogén szerekkel szemben, hogy nem egy mesterséges világba kalauzolja a gyógyulni vágyót, hanem önnön belső világába, ahol szembesül örömével, bánatával, boldogságával, és legbelsőbb félelmeivel is. Emiatt azt tartják, az utazás gyakran megviseli az embert pszichikailag. Nem ritka az újjászületés élménye, ami után a szertartáson részt vevő képes valóban megszabadulni a korábbi terheitől, nehézségeitől. Az Amazonas-beli indiánok azt tartják róla, hogy egy csodálatos gyógyszer, aminek a segítségével az ember kapcsolatot teremthet nem csak saját belső létével, hanem a szellemvilággal is, és szembenézve minden terhével, félelmével, megszabadulhat azoktól. Eddig sem pszichikai, sem fizikai függőség nem ismert, továbbá semmilyen mellékhatás nem került dokumentálásra.

Friss topikok

  • Janos78: Üdv mindenkinek!A nevem János.1 éve voltam Iquitosba.2 hetet sikerült a dzsungel mélyén eltöltenem... (2020.04.19. 21:00) 5000 indok
  • Endre Juhász: Sziasztok! Egy megjegyzésem lenne a fenti írással kapcsolatban. Az ayahuasca italt egyértelműen te... (2019.03.09. 22:00) Különböző ayahuasca főzetek
  • : Hol szerezzek sámámt? Egy fuvescigi beszerzesere sem vagyok felkeszulve mert nincsenek ilyen kapcs... (2018.07.09. 17:03) Nem kell a sámán !
  • Péter Kobza: Szia! Ahogy látom már 7 éve ennek a postnak, de azért remélem még jelzi hogy írtak hozzá! Én egy k... (2017.08.21. 15:02) Ayahuasca főzés
  • Zoltán Morta: A videókon a Tensegrity gyakorlatai láthatóak. Mostantól Budapesten a Jurányiban keddenként részt ... (2016.09.08. 03:26) Castaneda fimjei

Megváltozott tudatállapotok

2013.10.06. 13:39 - hanaura

A bejegyzés trackback címe:

https://ayahuascareality.blog.hu/api/trackback/id/tr15553782

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

novamind 2014.03.20. 18:23:37

Valaki... akiben még van emberség, hogy az információt megossza, kifogások nélkül... Hogy, hogyan, merről honnan hogyan hogy tudnék hozzájutni a kellékekhez/hozzávalókhoz, hogy én is ihassak ilyen teát?
Minden mást megoldok, minden mást. Megoldok.
Ha ott is van az internet egy távoli mély eldugott zugában az információ, a 8 éves mindennapi böngésző skillemen kifogott, nem találom. Egyszer az életben legyen már valaki, aki mellébeszéd nélkül, ideb4sz egy linket, hogy nesze itt vannak, hogy neked is jó legyen, vagy legalább úgy rúg belém, hogy arra felé landoljak, ahol rálelek. Magyar oldal, külföldi oldal, személyes találka lehetőségek, vagy beleugorjak valahol egy vécébe, mint márió és hátha ott termek, akármi....
maniacc@vipmail.hu
örülnék neki de nem szeret az ember kedves dolgokat írni, amíg őt közbe lesz4rják

Thom2222 2014.04.26. 09:03:48

Sziasztok!

sgforum.hu/forum.php3?azonosito=ayahuasca
ezen az oldalon van admin? Mert reggeltem és azt monjda hogy elfogadásra vár. már egy hónapja reegisztráltam és még semmi visszajelzés.

LadyBear 2014.08.11. 20:46:46

@novamind: szia! ha kaptál olyan választ, amilyet vártál, továbbítanád nekem, kérlek?
lagnes86@gmail.com
köszi!
ó, és ha már túl vagy a dolgon, és megosztanád egy idegennel is amit tapasztaltál, szívesen elolvasnám, ha megírod! :-)

hanaura 2015.11.26. 11:36:15

@Thom2222:
Jó ideje nem megy a fórum, ma már mindenki facebook-ozik, ahova viszont nem minden való, szóval nem nagyon várható fórumos változás. Anno amikor az első ilyet megcsináltuk az oldalhoz kapcsolódóan, egy külön , szép oldalon, nagyon lelkesek voltunk, és mindenki más is, de hát megváltozott a világ, az emberek nemigen pörögnek a fórumokon, legalább is ha nem Orbánról, Gyurcsányról, az Iszlám Államról, vagy valami amerikai faszágról szól. Sajna.

hanaura 2015.12.02. 13:38:19

Egyáltalán nem foglalkozunk ilyesmivel, az oldal bemutató jellegű.
Másrészről, a recepttel sámánt is fogsz főzni? ;)
Csak mert ezt velük szokták csinálni.

Péterfia Áron 2015.12.02. 14:07:31

Oke. Kell saman. Hol talalunk jo, oszinte nem lehuzos samant? Esetleg kiserleti csportot egy terapeutaval?
Aron

hanaura 2015.12.06. 18:10:22

Leginkább dél Amerikában, Európában a Santo Daime egyháznak van szabad vallásgyakorlási lehetősége Hollandiában. Én nem tudok ebben segíteni, az oldal informatív jellegű, a téma pedig hazánkban finoman szólva sem támogatott.


süti beállítások módosítása