Egy barátommal beszélgettem, és feltett egy nagyon fontos kérdést. Akik olvassák rendszeresen az oldalt , tudják, hogy jó ideje ritkán írok, erről azt gondoltam mást is érdekelhet.
Elment egy nagyszerű inipi (indián izzasztókunyhó) szertartásra és érdekelte, hogy az ezen az úton járóknak mi van a hétköznapjaival, szóval ha valaki komolyan foglalkozik ezzel, az a nagyobb horderejű rituálék, gyakorlatok közt kvázi mit csinál. Ha mondjuk valaki zen buddhista, akkor megvan hogy meditál pl. minden reggel, leborulásokat csinál, egy koanon meditál (már amelyik zen vonalon csinálják ezt), stb. Szóval van valami akár napi szintű "csinálás", amivel az ember gyakorolhatja, hogy egy izzasztó kunyhóban szerzett, vagy más indián szertartáson (akár észak, akár dél amerikai vonalon) tapasztalatait hogy tudja a hétköznapjaiba integrálni. Erről sokat írtam korábban, hogy szerintem ez a legfontosabb. Egy-egy kiemelt alkalommal szép, komoly dolgokat megélni az egy tényleg fontos, és jó dolog, kvázi egy katalizátor a "többi napra", de mi van a többi nappal?
A legfontosabb rossz hír: semmit. :)
Az én tudomásom szerint, főleg dél-amerikai vonalon nincsenek ilyen szervezett, napi szintű gyakorlatok. Ezeket az ember magának kell kitalálnia, ellesnie, eltanulnia, összeraknia. Ami nem jelenti azt hogy teletömöm mittudomén tollakkal a zsebem, ha lemegyek a kisboltba kiflit venni, szóval nem hiszem hogy bármilyen szektás látszatot kellene keltsek erről. Nincs ilyen keretrendszer vagy forma tudtommal.
Ami ennél sokkal fontosabb, és erről érintőlegesen írtam már, hogy van helyette "valami más".
Ezek pedig pont a hétköznapok.
Ezen az úton nem varázsolgatni érdekes megtanulni, hanem tisztelettel, méltósággal, egy valóban emberi életet élni. Ahhoz pedig rengeteg inspirációt kap az ember szertartásokon, de azt elsősorban nem ott, hanem a hétköznapokban lehet igazán gyakorolni. Aki ezen az úton jár, és komolyan gondolja, az kvázi a tudatának a maradandó változására gyúr. És egy idő után -tapasztaltból szólva- egyfajta transz állapotban, vagy kitágult tudatállapotban marad az ember. Az úgynevezett hétköznapokban is, ahol él, dolgozik, vannak barátai, talán egy társa, egy környezete, valami elfoglaltsága, munka, vagy hobbik amik sokat jelentenek, van egy egészsége (vagy annak a hiánya), és az úgynevezett hétköznapok gyakorlása az én véleményem, és tapasztalatom szerint az ezekhez való hozzáállást jelenti.
Ha van is erre forma, szerintem nem olyan fontos ezekkel foglalkozni, mert azok az indián hétköznapokhoz tartoznak, nekünk meg egyrészt felesleges, másrészt lehetetlen is eljátszani az indiánt. Nem vagyunk azok és nem is kell annak lenni.
Ha elárulhatok egy nem túl nagy titkot: akiket ez ennyire érdekel, kvázi ennyire benne vannak, azok valószínűleg nagyon sok élet óta, nagyon sok életben foglalkoztak ezzel, és éltek ott. Nem kell "visszamenni". Nem kell indiánná válni. Ezt már nagy valószínűséggel sokat csináltuk. Itt vagyunk, az van ami van, és EBBEN az élethelyzetben amiben most vagyunk, ebben is nagyon sokat lehet tanulni ezektől az ősi folyamatoktól, ösvényektől, és ez a lényeg.
Bárki bármilyen hókuszpókusszal előállhat, mindegy mit élt át a szertartásokon, ha úgy viselkedik a barátnőjével, vagy pasijával mint a kutyájával, nem tiszteli a környezetét, a természetet, nem tiszteli a saját testét se (tettlegesen), akkor tök mindegy mi volt a múlt éjszaka vele, akkor láthatóan nem sok mindent értett meg.
Szóval mindenkinek a saját élete, a saját élethelyzete a legjobb lehetőség, a "hétköznapok" gyakorlására, mert emberek vagyunk, ráadásul sokfélék, és ha szerencsések vagyunk (továbbá megdolgozunk érte), akkor ezek a kiemelt alkalmak segítenek az úgynevezett hétköznapokat is emberhez méltóan élni, lehetőség szerinti harmóniában a környezettel, a nagy egésszel.
És akkor már csak egy technikai kérdés, hogy éppen a hétköznapokban vagyok (vagy ahogy nem véletlenül foglamaztam: az ÚGYNEVEZETT hétköznapokban), vagy egy szertartáson. Ugyanaz az ember ment el egy ceremóniára, és ugyanaz az ember jött onnan haza. Illetve, nem pont, mert valami megváltozott benne (jó esetben), de ő van ott itt is és ott is. Nem tudunk "magunkon kívül" lenni. Vagyunk, létezünk
, rajtunk áll hogy ehhez hogyan állunk gondolkodásmódban, tettekben, tudatállapotban.....
