Van az egzisztenciális pszichológia irányzatnak egy nagyon érdekes következtetése. Amikor a mindenhatóságba vetett hit elfogy, amihez néha személyek nagyon sokáig el tudnak menni (másrészt garantáltan eljön, ha eleget sétálnak), akkor jön az igazi csapda: beleolvadni valamibe. Akit érdekel a háttere annak amiről írok pl Irwin Yalom Egzisztenciális pszichoterápia című könyvében olvashat erről. Szóval a beleolvadás itt nem abban az értelemben szerepel, ahogy mondjuk a buddhistáknál a norvana állapota. Ez arról szól röviden, hogy ha rájövök, hogy nem tudok mindenkit megenni, akkor keresek valakit akinek a hasába (önként) bebújhatok és ott senki nem fog bántani.
"Ő" majd megvéd.
Miért írok erről?
Egy kolumbiai sámántól hallottam nagyon tisztán azt ami szerintem a lényeg, vagy az egyik lehetséges út, megérteni a lényeget. Az pedig az, hogy ez az út meg tudja mutatni az ember potenciálját. Költők ezt többnyire úgy ábrázolják, hogy "mire hivatott". De azért ennél sokkal többről van szó.
És ez egy nagyon nagy erő.
Aki valamikor is részt vett a világban folyó szertartási körök egyikében, megtapasztalhatta. És nagyon könnyű a lába elé borulni. Hányszor hallottam már (többek közt az elején a saját őrült elmémből), hogy "gyere ayahuasca, és tégy velem amit akarsz". Ez igazán szépen hangzik, de az úgynevezett győzelem kapujában fordul vissza az ember önként. Mert ahelyett hogy észrevenné, hogy egy gyönyörű, és hatalmas szövetségesre lelt, aki segít neki észrevenni saját magát, a maga valódi nagyszerűségét, a lehetőségeit, a képességeit, a SAJÁT ÚTJÁT, az ember a célszalagnál visszafordul, és azt gondolja, hogy ezt az ayahuasca csinálta.
Pedig az ayahuasca szinte semmit nem csinál, ez a trükk. "Mindössze" meg tudja mutatni mi az ami van. Valójában. És ami még fontosabb, hogy mi az ami LEHET.
És nem arra hogy találjon az ember még egy érvet arra hogy ne higgyen magában, és egy "jó" szövetségest abban, hogy a szivet, az erőt, a szeretetet, a kitartást, a tiszta víziókat megint csak valahová magán kívül helyezze. Öngól.
És erről igazán könnyű beszélni nekem. Egyrészt mert vannak dolgok amiket már értek belőle. Azt mondanom se kell, hogy ez a bizonyos értés távol van az intellektustól, mert az tetszik vagy nem, egyáltalán semmilyen kapcsolatban nincs a szellemi szinttel. Az arra jó, és nagyon jó, hogy ha pénzt akarok csinálni, hogy fenntartsam a testem, mert még nem hiszem el, hogy a test gazdája nem hamburgeren vagy benzinen él, akkor segítsen lehetőségeket teremteni erre. Vagy taxit hívni ha rosszul van a barátnőm és kórházba kell vinni. A szellemi szférához, kinek tetszik kinek nem, a fej nem képes hozzáférni.
"Odaát járva" összeállt ez-az. Sokat dolgozunk ezért.
Másrészt évek mentek rá a magam életéből is erre a zsákutcára.
Mintha arra lennénk néha kárhoztatva hogy csak szélsőségekben szeressünk élni.
Ilyen például hogy vagy totális tiszteletlenséggel, idióta módjára dörömbölünk egy ajtón, ahol illik kopogni, és megköszönni ha beléphettünk, vagy a másik véglet: a szellemi világ felhasználása arra hogy ismét egy olcsó szarrá értékeljük le magunkat. Nem hangzik túl jól, igaz?
Azok akiknek ez az út valóban változtatott az életén, azok kezdtek valamit magukkal. Közhelyesen szólva elkezdtek kiteljesedni. Próbálkoznak, törekednek. És - a magam nevében szólva- hibáznak, néha nem is olyan keveset. És ha elég szerencsések, akkor tanulnak belőle, legalább szép lassan, apránként.
Nagyon jó úgynevezett ima, vagy köszönet lehet a Szellemnek megköszönni, hogy megmutatta kik vagyunk. Kik vagyunk valójában. Ahogy egy keleti szokás szerint a külső mester egyetlen feladata is "csak" az hogy a tanítványt összebarátkoztassa a belső mesterrel. És akkor már külső nem is kell.
A mester nem arra való, hogy ismét bebizonyítsuk magunknak hogy teljesen impotensek vagyunk a saját életünkben, hanem hogy észrevegyük mi is ez az élet. Vagy mi tud lenni, ha hagyjuk. Kinek kinek az igazi jelleme szerint ami. EZEK az igazi csodák. Valaki, vagy valami, aki/ami igazi értelmet ad a SZÖVETSÉGES szónak, ebben tud támogatni, hogy megállhassunk valahol középen, túl azon az arrogancián, ami a maszkulin energia eltorzulása, hogy a világ ura vagyok, túl a feminin energia elferdülésének utolsó úttorlaszán, hogy valakibe bele kell olvadjak, tőle kell reméljem az életet, valahol középen vár egy élet, lehetőségekkel, egy saját úttal.
