Hát ez sem lesz egy ultra-objektív, tudományos cikk....:)

Volt tavaly egy nagyon érdekes élményem egy spanyol ayahuasca szertartáson. A helyszínből adódóan ott helyben ismerkedett a csapat, így-kevesebb korábbról hozott személyes kontaktus híján még személyesebb, jó értelemben véve több egyedülléttel telt ceremónia élményem volt.
Na.
Elkezdtem rosszul lenni.

Itt egy érdekes dolgot figyeltem meg magamnál és másoknál is, hogy van egyfajta megküzdő mechanizmus az ember részéről, ahogy elkezd a tea hatni, és jönnek az első komolyabb fizikai nehézségek. Ezekre hülyeség és felesleges rádolgozni, de érdemes elfogadni, kutyaszorítóban elég sok dologól tud a mély mesélni.
 

Szóval kezdett a testem rettenetesen rosszul lenni, és mindenféle kétségek támadtak magammal kapcsolatban, hát tudjátok, a magam kis (vagy nem is olyan kis) belső küzdelmei. Valahogy visszakúszott a képbe a mondjuk úgy hogy hétköznapi tudatállapotom. A kinn hagyott őrszem jelzett, hogy az intenció imámmal kapcsolatban éppen kapom a nagy leckéket. Ez nem fog sikerülni, ez el fog romlani, ez nem lesz jó, ez nem a tied, ez rossz, rossz, rossz.....

Igen ám, de más dolgok is az eszembe jutottak, és ugyanez a veszteség érzés fogott el. Még újabb dolgok, és újabb veszteség érzések.

Hát én mindent így fogok bebukni? Na, mondom, most aztán igazán mondhatna valamit az ayahuasca szelleme, vagy bárki aki éppen ide téved.
 

És kezdett kicsit csökkenni a rosszullét, és ez a sötét, nyomasztó állapot átlépni valami gyógyítóba, és megérkezett a világosság is: várjunk csak, hiszen olyan dolgok is az eszembe jutottak, amik a múltban történtek. Azaz NEM romlottak el. És akkor már ez a kíváncsiskodó tudatom elkezdte kóstolgatni, tesztelni a helyzetet.

És jött a megváltás: ebben a sötét nyomasztó tudatállapotban mindent veszteségnek éltem meg. És amikor még jelen volt ez, de már kezdett valami építőbbe átkúszni akkor jöttem rá, hogy tökmindegy mit gondolok, ebben a szobában mindent úgy fogok érezni, mint egy vereséget. Azaz semmi köze az eseményekhez. A tanítás kicsit csavart egyet rajtam. A konklúzió az lett, hogy amikor ebben a negatív, destruktív tudatállapotban van az ember, lehetőleg ne akkor akarjon jövőt tervezni, építkezni, csak menjen bele, menjen keresztül rajta, mert tisztít, de egy értelemben nem a valóságot mutatja, azaz mégis, mert nagyon is valóságos ez a mindennapokból is, amikor lehangolt az ember és azt érzi, hogy minden ellene esküdött. És akkor talán jobb befelé figyelni, és nem külső folyamatokra, és ha majd túljut ezen a destruktivitáson, akkor tervezgethet, addig mindenre azt fogja hinni, hogy ellene van.

Hát, ezt is megkaptam......