ayahuascareality

Az oldal az Amazonas medence sámánvilágával foglalkozik, az ottani spirituális világot, törzsi rituálékat, szokásokat próbálom egy befogadható, olvasható formában bemutatni itt. Ebbe a világba tartozik a természet, az elemek tisztelete, a dohány és a többi szent növény, orvosság, köztük az ayahuasca. Az "ayahuasca" az Amazonasi kecsua kifejezés, aminek számos fordítása létezik, mint a "lélek liánja", a "halottak indája", a "kis halál", a halál kötele", stb. Ez egyike a számos névnek amivel illetik. Mondhatni a legelterjedtebb. Maga az ayahausca egy, az Amazonasi törzsek által kultivált szakrális orvosság, amit vallásos céllal, szertartásos jelleggel vesznek magukhoz a bennszülöttek, egy ehhez tartozó, családonként változó rituálé keretében. Számtalan eltérő részletű szertartás ismeretes, családi titkok, különlegességek, amit a sámánok többnyire bizalmasan kezelnek, mivel ez a munka komoly felelősséget igényel. Dél-Amerikában több úgynevezett szinkretikus egyház is felbukkant, akik (többnyire keresztény)vallási gyakorlataik alapjának tekintik az alkalmankénti teafogyasztást, rituális jelleggel, közösen énekelve. Utóbb nyugati orvosok is elkezdték alkalmazni, például olyan szenvedélybetegségek kezelésére, mint például függőségek, traumák. Az ember a szertartás ideje alatt rituálisan elfogyasztott gyógytea hatására gyakran fizikai rosszullétet tapasztal, gyakori, hogy ki is hányja az elmondások alapján kellemetlen ízű teát. Erről több törzs, jellegzetesen a shipibo azt tartja, hogy az ember gyakran a félelmeit, a hazugságait hányja ki. Emiatt aztán nagy becsben tartják ezt a fajta tisztulást, noha nem feltétele a megtisztulásnak. Ezután mintegy látomás formájában egy szellemi utazáson vesz részt, amit érzelmek, felismerések, képek kísérnek. Különbözőségét abban tartják az első pillanatra hasonlónak tűnő hallucinogén szerekkel szemben, hogy nem egy mesterséges világba kalauzolja a gyógyulni vágyót, hanem önnön belső világába, ahol szembesül örömével, bánatával, boldogságával, és legbelsőbb félelmeivel is. Emiatt azt tartják, az utazás gyakran megviseli az embert pszichikailag. Nem ritka az újjászületés élménye, ami után a szertartáson részt vevő képes valóban megszabadulni a korábbi terheitől, nehézségeitől. Az Amazonas-beli indiánok azt tartják róla, hogy egy csodálatos gyógyszer, aminek a segítségével az ember kapcsolatot teremthet nem csak saját belső létével, hanem a szellemvilággal is, és szembenézve minden terhével, félelmével, megszabadulhat azoktól. Eddig sem pszichikai, sem fizikai függőség nem ismert, továbbá semmilyen mellékhatás nem került dokumentálásra.

Friss topikok

  • Janos78: Üdv mindenkinek!A nevem János.1 éve voltam Iquitosba.2 hetet sikerült a dzsungel mélyén eltöltenem... (2020.04.19. 21:00) 5000 indok
  • Endre Juhász: Sziasztok! Egy megjegyzésem lenne a fenti írással kapcsolatban. Az ayahuasca italt egyértelműen te... (2019.03.09. 22:00) Különböző ayahuasca főzetek
  • : Hol szerezzek sámámt? Egy fuvescigi beszerzesere sem vagyok felkeszulve mert nincsenek ilyen kapcs... (2018.07.09. 17:03) Nem kell a sámán !
  • Péter Kobza: Szia! Ahogy látom már 7 éve ennek a postnak, de azért remélem még jelzi hogy írtak hozzá! Én egy k... (2017.08.21. 15:02) Ayahuasca főzés
  • Zoltán Morta: A videókon a Tensegrity gyakorlatai láthatóak. Mostantól Budapesten a Jurányiban keddenként részt ... (2016.09.08. 03:26) Castaneda fimjei

Ayahuasca házi szertartás

2010.12.05. 21:52 - hanaura

Hamarosan el fogok menni egymagam vidékre, egy kis házi szertartás keretében magamhoz venni madre ayahuascát, természetesen beszámolót fogok készíteni. Minden egyes alkalmom nagyon különleges, ezért is ritkák. Nem érdekelnek az előszobában található csillogó dolgok túlságosan,…

Évzáró

2010.12.05. 21:43 - hanaura

Jövő hét szombaton, azaz 11-én blogtalálkozó lesz, az idei utolsó, amolyan évzáró. Szeretném ha mindenki ott tudna lenni, de nyilván ez sosem jön össze, mikor ki ér rá, ezzel együtt is úgy tűnik, hogy eléggé összejön majd a kis csapat!Tizenharmadik találkozónk lesz, remélem…

A Jaguár-ember

2010.12.02. 21:46 - hanaura

Ez az írás még korábban Refil jóvoltából került fel a fórumra (), gondoltam beteszem ide is.Ím: Elolvastam Nádor Judit Sámánság: a művelés művészete című könyvét, és a vége felé volt benne egy mítosz amit begépeltem:) A Jaguárember Kezdetben a világ még nem…

Győzött az igazság

2010.12.01. 19:32 - hanaura

Nem írtam róla korábban, de volt nemrég egy emlékezetes eset ayahauscával kapcsolatban. Egy sámánt elfogtak egy repülőtéren, mert ayahuasca volt nála, és komoly meghurcoltatást kapott. Nagyon elkeserített. Most olvastam, hogy azért mégis csak van remény, és Citrom jóvoltából…

Peyote-huasca élménybeszámoló...

2010.12.01. 19:28 - hanaura

Tegnap ígértem, hogy ha valakit érdekel, akkor szívesen megírom a peyote szertartással kapcsolatos élményemet, amely medicin már önmagában is egy közeli rokona dél amerikai barátjának, illetve egy-két gondolattal majd kiegészítem az egészet, meg kicsit összehasonlítom az…

DMT-ihlet....

2010.12.01. 17:49 - hanaura

Jaguar

2010.11.30. 23:27 - hanaura

Ha valaki egy kicsit is ismer, vagy olvas itt, tudja, hogy hagyomány párti vagyok. Ahogy sokszor le is írtam, az ayahuasca az a dél-amerikai sámánizmus fő szakramentuma, és pont, nincs más. Ami van egyéb út, az is innen indul. A brazil szinkretikus keresztény egyházak is a…

Egy másfajta élménybeszámoló

2010.11.30. 20:55 - hanaura

Hja, sikerült elmennem külföldre egy peyote szertartásra, érdekel valakit? Írjak beszámolót? Azért kérdezem, mert egy nagyon is ayahuasca közeli medicinről van szó, ahogy korábban írtam is a (feminim) ayahuasca  (maszkulin) megfelelője, ami sok tekintetben nagyon is közeli…

Flor das aguas

2010.11.29. 21:07 - hanaura

Ezt a dalt ma találtam Lynx oldalán, több verzióban is ismertem, de ez az egyik legjobb!    



süti beállítások módosítása