ayahuascareality

Az oldal az Amazonas medence sámánvilágával foglalkozik, az ottani spirituális világot, törzsi rituálékat, szokásokat próbálom egy befogadható, olvasható formában bemutatni itt. Ebbe a világba tartozik a természet, az elemek tisztelete, a dohány és a többi szent növény, orvosság, köztük az ayahuasca. Az "ayahuasca" az Amazonasi kecsua kifejezés, aminek számos fordítása létezik, mint a "lélek liánja", a "halottak indája", a "kis halál", a halál kötele", stb. Ez egyike a számos névnek amivel illetik. Mondhatni a legelterjedtebb. Maga az ayahausca egy, az Amazonasi törzsek által kultivált szakrális orvosság, amit vallásos céllal, szertartásos jelleggel vesznek magukhoz a bennszülöttek, egy ehhez tartozó, családonként változó rituálé keretében. Számtalan eltérő részletű szertartás ismeretes, családi titkok, különlegességek, amit a sámánok többnyire bizalmasan kezelnek, mivel ez a munka komoly felelősséget igényel. Dél-Amerikában több úgynevezett szinkretikus egyház is felbukkant, akik (többnyire keresztény)vallási gyakorlataik alapjának tekintik az alkalmankénti teafogyasztást, rituális jelleggel, közösen énekelve. Utóbb nyugati orvosok is elkezdték alkalmazni, például olyan szenvedélybetegségek kezelésére, mint például függőségek, traumák. Az ember a szertartás ideje alatt rituálisan elfogyasztott gyógytea hatására gyakran fizikai rosszullétet tapasztal, gyakori, hogy ki is hányja az elmondások alapján kellemetlen ízű teát. Erről több törzs, jellegzetesen a shipibo azt tartja, hogy az ember gyakran a félelmeit, a hazugságait hányja ki. Emiatt aztán nagy becsben tartják ezt a fajta tisztulást, noha nem feltétele a megtisztulásnak. Ezután mintegy látomás formájában egy szellemi utazáson vesz részt, amit érzelmek, felismerések, képek kísérnek. Különbözőségét abban tartják az első pillanatra hasonlónak tűnő hallucinogén szerekkel szemben, hogy nem egy mesterséges világba kalauzolja a gyógyulni vágyót, hanem önnön belső világába, ahol szembesül örömével, bánatával, boldogságával, és legbelsőbb félelmeivel is. Emiatt azt tartják, az utazás gyakran megviseli az embert pszichikailag. Nem ritka az újjászületés élménye, ami után a szertartáson részt vevő képes valóban megszabadulni a korábbi terheitől, nehézségeitől. Az Amazonas-beli indiánok azt tartják róla, hogy egy csodálatos gyógyszer, aminek a segítségével az ember kapcsolatot teremthet nem csak saját belső létével, hanem a szellemvilággal is, és szembenézve minden terhével, félelmével, megszabadulhat azoktól. Eddig sem pszichikai, sem fizikai függőség nem ismert, továbbá semmilyen mellékhatás nem került dokumentálásra.

Friss topikok

  • Janos78: Üdv mindenkinek!A nevem János.1 éve voltam Iquitosba.2 hetet sikerült a dzsungel mélyén eltöltenem... (2020.04.19. 21:00) 5000 indok
  • Endre Juhász: Sziasztok! Egy megjegyzésem lenne a fenti írással kapcsolatban. Az ayahuasca italt egyértelműen te... (2019.03.09. 22:00) Különböző ayahuasca főzetek
  • : Hol szerezzek sámámt? Egy fuvescigi beszerzesere sem vagyok felkeszulve mert nincsenek ilyen kapcs... (2018.07.09. 17:03) Nem kell a sámán !
  • Péter Kobza: Szia! Ahogy látom már 7 éve ennek a postnak, de azért remélem még jelzi hogy írtak hozzá! Én egy k... (2017.08.21. 15:02) Ayahuasca főzés
  • Zoltán Morta: A videókon a Tensegrity gyakorlatai láthatóak. Mostantól Budapesten a Jurányiban keddenként részt ... (2016.09.08. 03:26) Castaneda fimjei

Blogtalálkozó

2010.11.21. 13:28 - hanaura

Jó kis csapat jött össze megint a Potalában! A jómúltkorában Axis megemlítette, hogy azért sajnálja hogy nem vagyunk annyian mint az elején, amikor tényleg 25-30fős csapatok is voltak. Életem nagy élményei voltak, ez tény...mostanában ez a 15-16fős dolog szokott lenni, viszont…

Az élményekről

2010.11.20. 13:14 - hanaura

A napokban találtam egy könyvet R.D.Laing-től, aki mint tudjuk Feldmár mestere volt. Nos, Feldmár Andrástól rengeteg idézetet betettem már a másfél év alatt, és így, hogy ismerkedem a mestere egy könyvével, azt hiszem pont aktuális, hogy betegyek egyet Laing-től is. Nemrég…

Indulás

2010.11.20. 11:24 - hanaura

Elkezdek készülődni a délutáni/esti blog-bulira, remélem minden rendben lesz (alap-program nálam ilyenkor hogy szétaggódom magamat), és időbe odaérek. Még egy kis ajándék is lesz a csapatnak, kíváncsi vagyok mit szólnak majd hozzá!:)Holnap írok majd beszámolót, mert sokan…

Sámán-botanika

2010.11.20. 01:36 - hanaura

Igazodva a modern kor követelményeihez...:)  Facebook, SámánBotanikai klub. www.facebook.com/pages/Saman-botanikai-klub/155866624444300#!/pages/Saman-botanikai-klub/155866624444300

Látomások...

2010.11.18. 23:59 - hanaura

Az egyik első dolog, ami az ayahuasca kapcsán felmerül az a hihetetlen erőteljes víziók. A hátteréről, szakralitásáról rengeteget lehetne írni, és fogok is, most egy kicsit a kémiája, mondhatni a tudománya jutott az eszembe erről az oldalról: www.dimethyltryptamine.com/ . Mint…

Ayahuasca víziók

2010.11.18. 23:31 - hanaura

Régi tervem látszódik megvalósulni a közeljövőben. Mint említettem, rengeteg film, dokumentum, egyéb dolog összegyűlt a blog másfél éves kis útja során. Ezekből a filmek voltak az igazán fájó pontok, hogy nem tudom itt megosztani. Persze, fel lehetne darabolni a youtube-ra, meg…

Blogtalálkozó

2010.11.18. 02:24 - hanaura

Most szombaton tartjuk az egy éves jubileumi blogtalálkozót, a szokásos jó hangulat, talán egy-két meglepi várható...:)Aki szeretne jönni jelezzen, nagyon szívesen látjuk! A csapatnak van egy erős magva, deszerencsére minden alkalommal több új baráttal is gazdagszik a…

DMT entitások...

2010.11.16. 16:44 - hanaura

Angolul tudók előnyben, ha valaki indíttatást érez a fordításra, akkor azt megköszönjük.  

A sámán küldetés, lélekvesztés, szertartás..

2010.11.15. 23:10 - hanaura

Egy különösen érzelgős napon keresgéltem csokimajszolás, és egy új Ákos dal (www.youtube.com/watch)hallgatása közben találtam egy érdekes cikket. Korábban meséltem a lélekszilánk visszahozásról ami az egyik legkomolyabb sámáni munka, Michael Harner a Sámán útja című…

Curandero..

2010.11.15. 07:51 - hanaura



süti beállítások módosítása