ayahuascareality

Az oldal az Amazonas medence sámánvilágával foglalkozik, az ottani spirituális világot, törzsi rituálékat, szokásokat próbálom egy befogadható, olvasható formában bemutatni itt. Ebbe a világba tartozik a természet, az elemek tisztelete, a dohány és a többi szent növény, orvosság, köztük az ayahuasca. Az "ayahuasca" az Amazonasi kecsua kifejezés, aminek számos fordítása létezik, mint a "lélek liánja", a "halottak indája", a "kis halál", a halál kötele", stb. Ez egyike a számos névnek amivel illetik. Mondhatni a legelterjedtebb. Maga az ayahausca egy, az Amazonasi törzsek által kultivált szakrális orvosság, amit vallásos céllal, szertartásos jelleggel vesznek magukhoz a bennszülöttek, egy ehhez tartozó, családonként változó rituálé keretében. Számtalan eltérő részletű szertartás ismeretes, családi titkok, különlegességek, amit a sámánok többnyire bizalmasan kezelnek, mivel ez a munka komoly felelősséget igényel. Dél-Amerikában több úgynevezett szinkretikus egyház is felbukkant, akik (többnyire keresztény)vallási gyakorlataik alapjának tekintik az alkalmankénti teafogyasztást, rituális jelleggel, közösen énekelve. Utóbb nyugati orvosok is elkezdték alkalmazni, például olyan szenvedélybetegségek kezelésére, mint például függőségek, traumák. Az ember a szertartás ideje alatt rituálisan elfogyasztott gyógytea hatására gyakran fizikai rosszullétet tapasztal, gyakori, hogy ki is hányja az elmondások alapján kellemetlen ízű teát. Erről több törzs, jellegzetesen a shipibo azt tartja, hogy az ember gyakran a félelmeit, a hazugságait hányja ki. Emiatt aztán nagy becsben tartják ezt a fajta tisztulást, noha nem feltétele a megtisztulásnak. Ezután mintegy látomás formájában egy szellemi utazáson vesz részt, amit érzelmek, felismerések, képek kísérnek. Különbözőségét abban tartják az első pillanatra hasonlónak tűnő hallucinogén szerekkel szemben, hogy nem egy mesterséges világba kalauzolja a gyógyulni vágyót, hanem önnön belső világába, ahol szembesül örömével, bánatával, boldogságával, és legbelsőbb félelmeivel is. Emiatt azt tartják, az utazás gyakran megviseli az embert pszichikailag. Nem ritka az újjászületés élménye, ami után a szertartáson részt vevő képes valóban megszabadulni a korábbi terheitől, nehézségeitől. Az Amazonas-beli indiánok azt tartják róla, hogy egy csodálatos gyógyszer, aminek a segítségével az ember kapcsolatot teremthet nem csak saját belső létével, hanem a szellemvilággal is, és szembenézve minden terhével, félelmével, megszabadulhat azoktól. Eddig sem pszichikai, sem fizikai függőség nem ismert, továbbá semmilyen mellékhatás nem került dokumentálásra.

Friss topikok

  • Janos78: Üdv mindenkinek!A nevem János.1 éve voltam Iquitosba.2 hetet sikerült a dzsungel mélyén eltöltenem... (2020.04.19. 21:00) 5000 indok
  • Endre Juhász: Sziasztok! Egy megjegyzésem lenne a fenti írással kapcsolatban. Az ayahuasca italt egyértelműen te... (2019.03.09. 22:00) Különböző ayahuasca főzetek
  • : Hol szerezzek sámámt? Egy fuvescigi beszerzesere sem vagyok felkeszulve mert nincsenek ilyen kapcs... (2018.07.09. 17:03) Nem kell a sámán !
  • Péter Kobza: Szia! Ahogy látom már 7 éve ennek a postnak, de azért remélem még jelzi hogy írtak hozzá! Én egy k... (2017.08.21. 15:02) Ayahuasca főzés
  • Zoltán Morta: A videókon a Tensegrity gyakorlatai láthatóak. Mostantól Budapesten a Jurányiban keddenként részt ... (2016.09.08. 03:26) Castaneda fimjei

Pablo Amaringo ayahuasca ihlette művészete...

2010.10.17. 21:02 - hanaura

Amazónia az indiánok szemével...

2010.10.17. 18:44 - hanaura

Egy rendkívül érdekes írásra bukkantam a napokban a neten, érdemes belekukkantani!    Gerardo Reichel-Dolmatoff E figyelemre méltó tanulmányban Gerardo Reichel-Dolmatoff kolumbiai antropológus egy, az Amazonas folyóról alkotott szemléletmódot…

Oh gran espiritu...

2010.10.17. 18:40 - hanaura

A tegnapi blogtalálkozó különlegesre sikeredett, a bandázásnak helyet adó Potala (www.potalateapalota.hu/index.php) teázó működési kereteit is sikerült kinőnünk, mert a csapat egy része átvonult egy másik, tovább nyitva tartó helyre folytatni a dolgokat.Nagy megfejtések most is…

Ayahuasca szertartás...

2010.10.17. 11:27 - hanaura

A tegnapi blogtalálkozó

2010.10.17. 11:21 - hanaura

Fantasztikusra sikerült a tegnapi este is. Kicsit lassan melegedtünk bele, meg is ijedtem, hogy hol van már az a szokásos remek hangulat...aztán olyan este kerekedett ki a dologból, hogy csak néztem, és nem is értettem...:)Takasurival beszéltük, hogy ez a csapat most nagyon egyben volt.…

Blogtalálkozó-MA!

2010.10.16. 03:13 - hanaura

Nagyon várom már a mai blogtalálkozót, ez mindig egy esemény. És mindig más. Valahogy tényleg kicsit élővé, élőbbé teszi az oldalt az, hogy havonta egyszer lehetőség van összejönni bandázni, beszélgetni egy jót. Nyilván sajnos nem mindeki lehet itt, a távolság, az idő, vagy…

Ayahuasca lián, ayahuasca kígyó...

2010.10.14. 01:50 - hanaura

Ez a többrészes film nagyon jó! Most találtam!      

Új bejegyzés

2010.10.14. 01:18 - hanaura

A blogponthu megint szétbaszott egy bejegyzésemet....kicsit az élettől is elment akedvem, alig várom már, hogy meg legyen az új oldal. Ahonnan ha nem jó a blogponthu, akkor egyszerűen nem fogom áttenni a cikkeket, nekem ezekben munkám van és nem az első alkalom, hogy folyamatos mentés…

Blogtalálkozó

2010.10.12. 21:50 - hanaura

Kedves Mindenki!Szombaton ismét blotalálkozó lesz! (Avagy ahogy egy népszerű közösségi oldalon jelen vagyunk: SámánBotanikai találkozó). Újat nem tudok írni, ez mindig egyfármán hihetetlen jó....és mégis más. A szokásos mag mellett mindig új barátok csatlakoznak, mikor ki ér…

Egóvesztés-már megint

2010.10.12. 01:40 - hanaura

A tegnapi Feldmár előadáson volt egy egy órás blokk a kérdésekkel, lehetőségem volt nekem is kérdezni, és egy korábbi kérdéshez valamelyest kapcsolódva az egóvesztésről kérdeztem. Nem teljesen arról az aspektusról beszélt ami főleg érdekelt volna, de ennek ellenére (vagyis:…

Egy jó lehetőség

2010.10.11. 00:52 - hanaura

Remélem nem jutok érte a pokolba, de a mai Feldmár előadást felvettük, úgyhogy ha valaki megmondja, hogy hogy a francba lehet a blogponthura ilyeneket feltenni, akkor közzé teszem. Sajnos mindenkinek privátban küldeni nincs kapacitásom, de szívesen megosztom amim van.Valakinél valami…



süti beállítások módosítása