ayahuascareality

Az oldal az Amazonas medence sámánvilágával foglalkozik, az ottani spirituális világot, törzsi rituálékat, szokásokat próbálom egy befogadható, olvasható formában bemutatni itt. Ebbe a világba tartozik a természet, az elemek tisztelete, a dohány és a többi szent növény, orvosság, köztük az ayahuasca. Az "ayahuasca" az Amazonasi kecsua kifejezés, aminek számos fordítása létezik, mint a "lélek liánja", a "halottak indája", a "kis halál", a halál kötele", stb. Ez egyike a számos névnek amivel illetik. Mondhatni a legelterjedtebb. Maga az ayahausca egy, az Amazonasi törzsek által kultivált szakrális orvosság, amit vallásos céllal, szertartásos jelleggel vesznek magukhoz a bennszülöttek, egy ehhez tartozó, családonként változó rituálé keretében. Számtalan eltérő részletű szertartás ismeretes, családi titkok, különlegességek, amit a sámánok többnyire bizalmasan kezelnek, mivel ez a munka komoly felelősséget igényel. Dél-Amerikában több úgynevezett szinkretikus egyház is felbukkant, akik (többnyire keresztény)vallási gyakorlataik alapjának tekintik az alkalmankénti teafogyasztást, rituális jelleggel, közösen énekelve. Utóbb nyugati orvosok is elkezdték alkalmazni, például olyan szenvedélybetegségek kezelésére, mint például függőségek, traumák. Az ember a szertartás ideje alatt rituálisan elfogyasztott gyógytea hatására gyakran fizikai rosszullétet tapasztal, gyakori, hogy ki is hányja az elmondások alapján kellemetlen ízű teát. Erről több törzs, jellegzetesen a shipibo azt tartja, hogy az ember gyakran a félelmeit, a hazugságait hányja ki. Emiatt aztán nagy becsben tartják ezt a fajta tisztulást, noha nem feltétele a megtisztulásnak. Ezután mintegy látomás formájában egy szellemi utazáson vesz részt, amit érzelmek, felismerések, képek kísérnek. Különbözőségét abban tartják az első pillanatra hasonlónak tűnő hallucinogén szerekkel szemben, hogy nem egy mesterséges világba kalauzolja a gyógyulni vágyót, hanem önnön belső világába, ahol szembesül örömével, bánatával, boldogságával, és legbelsőbb félelmeivel is. Emiatt azt tartják, az utazás gyakran megviseli az embert pszichikailag. Nem ritka az újjászületés élménye, ami után a szertartáson részt vevő képes valóban megszabadulni a korábbi terheitől, nehézségeitől. Az Amazonas-beli indiánok azt tartják róla, hogy egy csodálatos gyógyszer, aminek a segítségével az ember kapcsolatot teremthet nem csak saját belső létével, hanem a szellemvilággal is, és szembenézve minden terhével, félelmével, megszabadulhat azoktól. Eddig sem pszichikai, sem fizikai függőség nem ismert, továbbá semmilyen mellékhatás nem került dokumentálásra.

Friss topikok

  • Janos78: Üdv mindenkinek!A nevem János.1 éve voltam Iquitosba.2 hetet sikerült a dzsungel mélyén eltöltenem... (2020.04.19. 21:00) 5000 indok
  • Endre Juhász: Sziasztok! Egy megjegyzésem lenne a fenti írással kapcsolatban. Az ayahuasca italt egyértelműen te... (2019.03.09. 22:00) Különböző ayahuasca főzetek
  • : Hol szerezzek sámámt? Egy fuvescigi beszerzesere sem vagyok felkeszulve mert nincsenek ilyen kapcs... (2018.07.09. 17:03) Nem kell a sámán !
  • Péter Kobza: Szia! Ahogy látom már 7 éve ennek a postnak, de azért remélem még jelzi hogy írtak hozzá! Én egy k... (2017.08.21. 15:02) Ayahuasca főzés
  • Zoltán Morta: A videókon a Tensegrity gyakorlatai láthatóak. Mostantól Budapesten a Jurányiban keddenként részt ... (2016.09.08. 03:26) Castaneda fimjei

Ayahuasca témák

2010.01.31. 13:22 - hanaura

Jó hír, hogy elég sok dolgot össze sikerült szedegetni pár könyvből, amiket az utóbbi időben olvastam, ezeket szeretném mostanában közzétenni. Ez jó alkalom lesz nekem is pihenni, mert noha sok-sok dolog gyűlik még a belső winchesteremen(vagyis egyre több:), de néha amikor rossz…

A szabadság szárnyain

2010.01.31. 12:54 - hanaura

Címkék: kép

Fórum ajánló

2010.01.29. 23:59 - hanaura

Címkék: ows fórum

Ma beszélgettem AxisMundirával és szóba került a fórum az oldalán. Én ezt eleddig nem néztem meg, már magam se tudom miért, mert amúgy az oldalt igen gyakran látogatom. Na mindegy, ma meglestem. Szóval ez egy nagyon jó dolog, ajánlani tudom a megsasolását:…

Kedvenc idézetek

2010.01.29. 23:55 - hanaura

Címkék: idézet

Ugyan szerepelt már néhány napja az alábbi idézet, ma újra eszembe jutott. Sokat mondó, engem újabb önvizsgálatra inspirál. Remélem ez mindig így lesz.  "Az a kérdés, milyen fajta szellemek hajlandók a praktizálóval kommunikálni, nem vetődik fel abban az esetben,…

Ütőér

2010.01.29. 23:53 - hanaura

Címkék: kép

Újabb álom

2010.01.29. 23:51 - hanaura

Címkék: álom

Sajnos a múltkor elkövettem azt a hibát, hogy amikor felébredtem egy álomból(ráadásul az ayahuascáról szólt), akkor nem keltem fel rögtön leírni. Most valamikor hajnap felé lehetett ez az álom amiről írni szeretnék, és ahogy lenni szokott napfelkelte után, az álom után nem…

Élménybeszámoló

2010.01.29. 00:15 - hanaura

Címkék: élménybeszámoló

Íme, SD barátom igért beszámolója, a tőle megszokott kötetlen, végtelenül szimpla, és őszinte stílusában. Néha azon gondolkodom, miért nincs több ilyen ember, mint SD? Annyival könnyebb lenne az élet...:)Ím, a beszámoló: kb. 2 hónap után ismét felerősödött bennem az…

Élménybeszámoló

2010.01.28. 18:13 - hanaura

Címkék: élménybeszámoló

Holnap fel is teszem, egy barátom küldött egy nagyon különleges beszámolót, a maga viccesen őszinte stílusában. Nagy kedvencem az ember!:) Kérte, hogy név nélkül menjen a dolog, annyit elárulhatok, hogy tenen2004 néven van jelen a fórumon, egyenlőre inkább olvasóként, de ami…

Kedvenc idézetek

2010.01.28. 16:46 - hanaura

Címkék: idézet

 "...Látomás keresése előtt el kell érnünk magunkban némi tisztánlátást, és az ellenállás hiányát-önátadást lemondást. Ha az ember nem hajlandó jelen lenni abban, amit most megél, a látomás nem fedi fel önmagát. El kell jutni abba a körbe, ahol nincs ellenállás,…

· 1 trackback

A halál kötele

2010.01.28. 16:31 - hanaura

Címkék: kép

Számos, a szövegkörnyezettől, és a az egyes tájak szokásaitól, saját ízeitől függően számos fordítása létezik az ayahuasca szónak. Leggyakrabban a kecsua "lélek liánja" fordítás ismerős. Többek között a fent említett cím is az egyike ezeknek a…

Fórumtalálkozó, cím-felfedezés, meg ilyenek..

2010.01.28. 16:27 - hanaura

Címkék: mindenféle

Még csak a fórumra írtam ki, de február 13-án lesz újabb fórumtalálkozó. Majd kiteszem ide is, csak ha valaki ritkábban néz be akkor esetleg úgy tűnhet, mint ha még az előző lenne ottfelejtve. Úgy reflexből...)))) Ilyen is volt már, ugyanis..:)))Ma próbáltam ki, működik az…

Modern szelek (Erre varrjon gombot valaki!:)

2010.01.28. 15:17 - hanaura

Címkék: kép

Értékelés, értelmezés-ismét!:)

2010.01.28. 00:30 - hanaura

Címkék: értelmezés értékelés

Ma gondolkodtam egy-egy "szervezett" vagy önálló kis rituálé sikerességéről. Eddig mindig a megfelelő értelmezést hangsúlyoztam, aztán elkezdtem másféle terápiákkal ismerkedni. Nagy okosságokat most se tudok, olvasok, figyelek, kérdezek. Majd idővel, ha már valamelyest…

Út a vadonba

2010.01.26. 14:22 - hanaura

Címkék: film

Egy másik síkon gondolkodva, részlet McKenna egy írásából

2010.01.25. 20:03 - hanaura

Címkék: mckenna

Ma küldte át nekem is Metta azt a fordítást amit AxisMundira tett fel  az oldalára( www.ows.eoldal.hu), ott mindenki meg fogja találni a teljes cikket, a leginkább idevágó részlet pedig kedvcsinálónak itt. McKenna gondolatai. Alap. De tényleg. Remélem egyszer nagyon sokan fognak…

Sámáni beavatás

2010.01.25. 19:38 - hanaura

Címkék: sámán beavatás

Az előző hosszabb írásommal kapcsolatban a sok jó komment között találtam egy számomra különösen érdekes témát/kérdéskört feszegető dolgot, Takasuri írta:"...Nos az érdekel, van e arról valami infó: testi szinten is szó szerint mindent megkap, vagy finom szinten…

Öreg ember nem vén ember - egy nyugati cikk a gyógynövényekről

2010.01.25. 13:40 - hanaura

Címkék: gyógyítás ayahuasca

         Dél-Amerika Indián gyógymódok Amazónia őserdejének 16,5%-át már sikerült kiirtani 2004-re, de növényvilágának még csak 1%-át hasznosítja az orvostudomány. A bennszülött indiánok tudásának csak egy kis…



süti beállítások módosítása