ayahuascareality

Az oldal az Amazonas medence sámánvilágával foglalkozik, az ottani spirituális világot, törzsi rituálékat, szokásokat próbálom egy befogadható, olvasható formában bemutatni itt. Ebbe a világba tartozik a természet, az elemek tisztelete, a dohány és a többi szent növény, orvosság, köztük az ayahuasca. Az "ayahuasca" az Amazonasi kecsua kifejezés, aminek számos fordítása létezik, mint a "lélek liánja", a "halottak indája", a "kis halál", a halál kötele", stb. Ez egyike a számos névnek amivel illetik. Mondhatni a legelterjedtebb. Maga az ayahausca egy, az Amazonasi törzsek által kultivált szakrális orvosság, amit vallásos céllal, szertartásos jelleggel vesznek magukhoz a bennszülöttek, egy ehhez tartozó, családonként változó rituálé keretében. Számtalan eltérő részletű szertartás ismeretes, családi titkok, különlegességek, amit a sámánok többnyire bizalmasan kezelnek, mivel ez a munka komoly felelősséget igényel. Dél-Amerikában több úgynevezett szinkretikus egyház is felbukkant, akik (többnyire keresztény)vallási gyakorlataik alapjának tekintik az alkalmankénti teafogyasztást, rituális jelleggel, közösen énekelve. Utóbb nyugati orvosok is elkezdték alkalmazni, például olyan szenvedélybetegségek kezelésére, mint például függőségek, traumák. Az ember a szertartás ideje alatt rituálisan elfogyasztott gyógytea hatására gyakran fizikai rosszullétet tapasztal, gyakori, hogy ki is hányja az elmondások alapján kellemetlen ízű teát. Erről több törzs, jellegzetesen a shipibo azt tartja, hogy az ember gyakran a félelmeit, a hazugságait hányja ki. Emiatt aztán nagy becsben tartják ezt a fajta tisztulást, noha nem feltétele a megtisztulásnak. Ezután mintegy látomás formájában egy szellemi utazáson vesz részt, amit érzelmek, felismerések, képek kísérnek. Különbözőségét abban tartják az első pillanatra hasonlónak tűnő hallucinogén szerekkel szemben, hogy nem egy mesterséges világba kalauzolja a gyógyulni vágyót, hanem önnön belső világába, ahol szembesül örömével, bánatával, boldogságával, és legbelsőbb félelmeivel is. Emiatt azt tartják, az utazás gyakran megviseli az embert pszichikailag. Nem ritka az újjászületés élménye, ami után a szertartáson részt vevő képes valóban megszabadulni a korábbi terheitől, nehézségeitől. Az Amazonas-beli indiánok azt tartják róla, hogy egy csodálatos gyógyszer, aminek a segítségével az ember kapcsolatot teremthet nem csak saját belső létével, hanem a szellemvilággal is, és szembenézve minden terhével, félelmével, megszabadulhat azoktól. Eddig sem pszichikai, sem fizikai függőség nem ismert, továbbá semmilyen mellékhatás nem került dokumentálásra.

Friss topikok

  • Janos78: Üdv mindenkinek!A nevem János.1 éve voltam Iquitosba.2 hetet sikerült a dzsungel mélyén eltöltenem... (2020.04.19. 21:00) 5000 indok
  • Endre Juhász: Sziasztok! Egy megjegyzésem lenne a fenti írással kapcsolatban. Az ayahuasca italt egyértelműen te... (2019.03.09. 22:00) Különböző ayahuasca főzetek
  • : Hol szerezzek sámámt? Egy fuvescigi beszerzesere sem vagyok felkeszulve mert nincsenek ilyen kapcs... (2018.07.09. 17:03) Nem kell a sámán !
  • Péter Kobza: Szia! Ahogy látom már 7 éve ennek a postnak, de azért remélem még jelzi hogy írtak hozzá! Én egy k... (2017.08.21. 15:02) Ayahuasca főzés
  • Zoltán Morta: A videókon a Tensegrity gyakorlatai láthatóak. Mostantól Budapesten a Jurányiban keddenként részt ... (2016.09.08. 03:26) Castaneda fimjei

Egy fantasztikus nap

2010.03.21. 21:12 - hanaura

Ma kinn voltunk öten a PannonInipis Márton Attilánál, egy rendezvényünk közös szervezése, munkálatai végett. Valami fantasztikus volt! Egy nagyon szikes, hepe-hupás helyen kellett ásni, vésni, lapátolni egy jó nagy szakrális kört, egy bazi nagy jurta számára. Hát, mit mondjak,…

Ez itt a reklám helye:)

2010.03.20. 22:28 - hanaura

Címkék: herbalyoga

Mégis egy

2010.03.20. 10:38 - hanaura

Címkék: wasiwaska.org

Többnyire nem szoktam külföldi ayahuasca oldalakról írni, azon egyszerű oknál fogva, hogy azoknak is szól a blog akik egyáltalán nem beszélnek angolul. Na meg a többieknek, de ők meg úgyis tudnak nézelődni. Ha valaki beüti az ayahuasca kifejezést, akkor nagyon sok oldalt talál,…

Dr Frecska Ede

2010.03.19. 22:41 - hanaura

Címkék: frecska ede

Több rövidebb írást is találtam kedves ismerősömről, Dr Frecsak Edéről a neten, nekem ez volt az egyik amelyik tetszett: dr. Frecska EdeTranszperszonális irányultságú pszichiáter dr. Frecska Ede az Országos Pszichiátriai- és Neurológiai Intézet (OPNI)…

Feldmár álma

2010.03.19. 22:31 - hanaura

Címkék: feldmár

A www.feldmarinstitute.hu/ oldalt többen ismerhetitek, akik eddig nem, azok pedig remélem innentől!:)Feldmár András nevét nem kell bemutatni, nem fogok életrajzokat idézgetni, legyen elég az, hogy amellett, hogy az írásai nagyon sok embernek jelentettek kiutat nehéz helyzetekből,…

Vihar utáni alkotás

2010.03.19. 21:58 - hanaura

Ha minden igaz holnapra ki tudom magamt pihenni. Kicsit le vagyok merülve. Úgy tervezem, hogy kézműveskedek, olvasok, és írok néhány dolgot ide a blogra. Van még nagyon sok begépelni való könyvrészlet, ayahuasca témában, és ahhoz kötődő, köthető témákban is, nagyon sok…

Egy igazi alapmű, aki még nem olvasta tegye meg. Aztán még egyszer, és..

2010.03.19. 08:17 - hanaura

Címkék: feldmár

  Fliegauf Benedek: Van élet a Halál előtt? Beszélgetések Feldmár Andrással   Sok fiatalt a szülei azért visznek el a pszichiáterhez, mert ül a faltól úgy másfél méterre, és nagyon nézi a falat. Ott ül órák hosszat. De senki sem viszi el a szülőket, mikor…

Tartalomjegyzék

2010.03.19. 08:13 - hanaura

Címkék: tartalomjegyzék

Takasuri elkezdett készíteni egy tartalomjegyzéket annak az érdekében, hogy a korábbi bejegyzések átláthatóbbak legyenek, főleg azok számára, akik időközben csatlakoztak (és ők vannak többen), és persze én magam is nagy nehézségek árán tudok időnként előkeresgélni…

Életkép

2010.03.19. 08:04 - hanaura

Címkék: kép

Összefoglaló az ayahuascáról

2010.03.18. 22:00 - hanaura

Címkék: összefoglaló ayahuasca

Az utóbbi időben kicsit szórakozott vagyok, néha többször beteszek valamit, mert nem emlékszem, hogy volt-e, ami mondjuk az anyagmennyiség szempontjából nem is csoda. Az alábbi cikket eredetileg nem ide írtam, de egy ideje készülök betenni, egy aránylag kerekre sikerült…

Tudás a facebook-ról...

2010.03.18. 07:59 - hanaura

Címkék: kép

Minthostachys setosa

2010.03.17. 23:06 - hanaura

Címkék: minthostachys setosa

Valamelyik nap, Bufo inspirálására főztem Muna(Minthostachys setosa) teát. Ez egy nagyon különleges gyógynövény, nagyon sok dologra alkalmazzák, noha elsőre egy menta teához hasonló kellemes "semmi extra" érzése lehet az embernek, de a meglehetősen zavaros…

Nagy igazság

2010.03.17. 22:52 - hanaura

Címkék: idézet

"...Amikor a volnat az alagúton megy keresztül, és koromsötét lesz, az ember nem hajítja el a jegyét és ugrik ki a szerelvényből. Nyugodtan ül tovább, és bízik a mozdonyvezetőben..."     (Corrie…

Könyv, kozmológia, fáradtság

2010.03.17. 22:31 - hanaura

Címkék: könyv

Hát, megint tervezgetem az életmódváltást. Na nem olyan radikálisat, csak a munkákkal kapcsolatos dolgokat. Megint hulla vagyok és napok óta alig írok. És mivel természetesen a blogon kívül is van életem, nem csak "itt" vagyok fáradt. Akár csendben is maradhatnék,…

Szombati találkozó

2010.03.16. 18:29 - hanaura

Címkék: találkozó

Azon gondolkodom, hogy sokkal többet most se fogok tudni írni a találkozóról, de azért pár dolog az eszembe jutott. Ahogy írtam, egy jó kis csapat jött össze, többen a megszokott bandából, és jópáran először. A hangulat alapján pedig remélhetőleg nem utóljára!Aminek a…

Ayahuasca álomélmény:)

2010.03.16. 03:30 - hanaura

Takasuri küldte nekem ezt a beszámolót, én meg mondtam neki amikor elolvastam, hogy ezt tegyük ide be, mert másoknak is tetszeni fog, így is lett!;)Jó olvasást!   "A lent olvasható élmény Ayahuasca fogyasztást követően körülbelül 1 hónappal később, álmomban…

Alice csodaországban

2010.03.16. 02:39 - hanaura

Címkék: film alice csodaországban

Ma Mernyauval, Emivel, és Citrom barátommal elmentem megnézni ezt a mozit, amiről már olyan sok dolgot hallottam. Szokásosan mindenféle véleményt ignorált...ööö....megfelelő helyre tettem, és abban maradtam magammal, hogy hiszem ha látom pro és kontra!:)Mindenesetre a…

Rituálé

2010.03.16. 00:32 - hanaura

Címkék: kép

Közösségi találkozó részletes beszámoló...

2010.03.15. 23:34 - hanaura

Címkék: blogtalálkozó

....holnap!:)))



süti beállítások módosítása