ayahuascareality

Az oldal az Amazonas medence sámánvilágával foglalkozik, az ottani spirituális világot, törzsi rituálékat, szokásokat próbálom egy befogadható, olvasható formában bemutatni itt. Ebbe a világba tartozik a természet, az elemek tisztelete, a dohány és a többi szent növény, orvosság, köztük az ayahuasca. Az "ayahuasca" az Amazonasi kecsua kifejezés, aminek számos fordítása létezik, mint a "lélek liánja", a "halottak indája", a "kis halál", a halál kötele", stb. Ez egyike a számos névnek amivel illetik. Mondhatni a legelterjedtebb. Maga az ayahausca egy, az Amazonasi törzsek által kultivált szakrális orvosság, amit vallásos céllal, szertartásos jelleggel vesznek magukhoz a bennszülöttek, egy ehhez tartozó, családonként változó rituálé keretében. Számtalan eltérő részletű szertartás ismeretes, családi titkok, különlegességek, amit a sámánok többnyire bizalmasan kezelnek, mivel ez a munka komoly felelősséget igényel. Dél-Amerikában több úgynevezett szinkretikus egyház is felbukkant, akik (többnyire keresztény)vallási gyakorlataik alapjának tekintik az alkalmankénti teafogyasztást, rituális jelleggel, közösen énekelve. Utóbb nyugati orvosok is elkezdték alkalmazni, például olyan szenvedélybetegségek kezelésére, mint például függőségek, traumák. Az ember a szertartás ideje alatt rituálisan elfogyasztott gyógytea hatására gyakran fizikai rosszullétet tapasztal, gyakori, hogy ki is hányja az elmondások alapján kellemetlen ízű teát. Erről több törzs, jellegzetesen a shipibo azt tartja, hogy az ember gyakran a félelmeit, a hazugságait hányja ki. Emiatt aztán nagy becsben tartják ezt a fajta tisztulást, noha nem feltétele a megtisztulásnak. Ezután mintegy látomás formájában egy szellemi utazáson vesz részt, amit érzelmek, felismerések, képek kísérnek. Különbözőségét abban tartják az első pillanatra hasonlónak tűnő hallucinogén szerekkel szemben, hogy nem egy mesterséges világba kalauzolja a gyógyulni vágyót, hanem önnön belső világába, ahol szembesül örömével, bánatával, boldogságával, és legbelsőbb félelmeivel is. Emiatt azt tartják, az utazás gyakran megviseli az embert pszichikailag. Nem ritka az újjászületés élménye, ami után a szertartáson részt vevő képes valóban megszabadulni a korábbi terheitől, nehézségeitől. Az Amazonas-beli indiánok azt tartják róla, hogy egy csodálatos gyógyszer, aminek a segítségével az ember kapcsolatot teremthet nem csak saját belső létével, hanem a szellemvilággal is, és szembenézve minden terhével, félelmével, megszabadulhat azoktól. Eddig sem pszichikai, sem fizikai függőség nem ismert, továbbá semmilyen mellékhatás nem került dokumentálásra.

Friss topikok

  • Janos78: Üdv mindenkinek!A nevem János.1 éve voltam Iquitosba.2 hetet sikerült a dzsungel mélyén eltöltenem... (2020.04.19. 21:00) 5000 indok
  • Endre Juhász: Sziasztok! Egy megjegyzésem lenne a fenti írással kapcsolatban. Az ayahuasca italt egyértelműen te... (2019.03.09. 22:00) Különböző ayahuasca főzetek
  • : Hol szerezzek sámámt? Egy fuvescigi beszerzesere sem vagyok felkeszulve mert nincsenek ilyen kapcs... (2018.07.09. 17:03) Nem kell a sámán !
  • Péter Kobza: Szia! Ahogy látom már 7 éve ennek a postnak, de azért remélem még jelzi hogy írtak hozzá! Én egy k... (2017.08.21. 15:02) Ayahuasca főzés
  • Zoltán Morta: A videókon a Tensegrity gyakorlatai láthatóak. Mostantól Budapesten a Jurányiban keddenként részt ... (2016.09.08. 03:26) Castaneda fimjei

November végén

2009.11.29. 20:08 - hanaura

Annyira izgulok a blog/fórum találkozó miatt, hogy egyre többet jár a fejemben! A múltkori annyira jól sikerült, pedig sok igazolt hiányzó volt, akik szerettem volna, ha ott tudnak lenni, de eléggé szét vagyunk szóródva az országban, hogy nem véletlen, hogy a társasági életünk…

Mindennapi áldások

2009.11.29. 20:01 - hanaura

Ecuador

2009.11.27. 22:25 - hanaura

Címkék: ecuador

Blog / fórum-találkozó

2009.11.27. 21:34 - hanaura

Címkék: fórumtalálkozó

Nos hát hogy is lesz ez?Ami a lényeg, hogy egy kötetlen beszélgetős/barátkozós estére lehet számítani, a legutóbbi, kísérleti jellegű első alkalom nagyon jól sült el, dacára, hogy sokan az időzítés miatt nem tudtak jönni. Reméljük most még több barát jelen…

Egy újabb hihetetlenül lekesító beszámoló

2009.11.26. 23:56 - hanaura

Címkék: beszámoló

Sámándob barátom(www.samandobkeszites.hu/) küldte ma az alább olvasható beszámolót. Nagyon szeretem Őt, egy igazán különleges ember. Néha, amikor olvasok egy-egy beszámolót, elsőre azt gondolom: ki ez az őrült????Szerencsére van egy kapcsolatunk, és tudom, hogy Sámándob nagyon…

Ayahuasca sámán

2009.11.26. 14:07 - hanaura

Címkék: sámán

Kvantumpszichológia - Dr. Frecska Ede (kis részlet)

2009.11.26. 00:26 - hanaura

Egy kis érdekesség:   A kvantumpszichológia kifejezés idegennek tűnhet. Az alábbi leírás segít megvilágítani a kvantumpszichológia rendkívűl izgalmas világát. A pszinapszis honlapjáról az említett előadás leírása: "A központi idegrendszer funkcionális…

Addig is:

2009.11.25. 23:48 - hanaura

Címkék: mernyau

...olvassátok Mernyau blogját is! Valamivel ritkábban ír, de amikor megteszi, érdemes figyelni!  www.hanahuascareality. blogspot.com

Kaptafa

2009.11.25. 23:45 - hanaura

Címkék: kaptafa

Talán megnézem valamikor egyszer a wikiben, hogy pontosan mit is jelent ez a szó.Mostanában sokkal kevesebbet írok, mint amennyit szeretnék. Ennek két fő oka van. Az egyik, hogy van egy életem, és most kicsit több megoldanivalóm van. A másik a fórum. Kezdenek egyre jobb párbeszédek…

Nagy utazás

2009.11.25. 00:36 - hanaura

Címkék: nagy utazás

Egyszerű terápiás eljárást fedezett fel Stanislas Grof cseh kutató. A módszer alkalmas arra, hogy segítségével felszínre kerüljenek az elfojtott problémák és konfliktusok. A terápia lényege: speciális légzéstechnika, vagyis ellazult állapotban ütemes, mély légzés.…

Feldmár interjú

2009.11.24. 17:41 - hanaura

Címkék: feldmár

Ma nézegettem a Daath-ot, és láttam egy általam még nem ismert Feldmár interjút, Gén egyik hozzászólásában. Na, mondom, ez az! Nyilván nem ez az egyetlen ok, amiért olvasok más oldalakat, de tényleg a legjobb dolgokat mások találják meg. Ezért is jó dolog bedobni anyagokat a…

"A fák is sírnak..."

2009.11.23. 23:24 - hanaura

Címkék: fa

Innen jutott az eszembe:   Nem vagyok egy megveszekedett Mantra/ Krisna-rock rajongó, de ez pont olyan dal, amiben nagyon benne vannak az én gondolataim is. Innen a cikk címe.Nagyon érdekes dologra ébredtünk valamenyik nap Mernyauval. Szabadnapot adtunk magunknak, szóval még 10óra fele…



süti beállítások módosítása