ayahuascareality

Az oldal az Amazonas medence sámánvilágával foglalkozik, az ottani spirituális világot, törzsi rituálékat, szokásokat próbálom egy befogadható, olvasható formában bemutatni itt. Ebbe a világba tartozik a természet, az elemek tisztelete, a dohány és a többi szent növény, orvosság, köztük az ayahuasca. Az "ayahuasca" az Amazonasi kecsua kifejezés, aminek számos fordítása létezik, mint a "lélek liánja", a "halottak indája", a "kis halál", a halál kötele", stb. Ez egyike a számos névnek amivel illetik. Mondhatni a legelterjedtebb. Maga az ayahausca egy, az Amazonasi törzsek által kultivált szakrális orvosság, amit vallásos céllal, szertartásos jelleggel vesznek magukhoz a bennszülöttek, egy ehhez tartozó, családonként változó rituálé keretében. Számtalan eltérő részletű szertartás ismeretes, családi titkok, különlegességek, amit a sámánok többnyire bizalmasan kezelnek, mivel ez a munka komoly felelősséget igényel. Dél-Amerikában több úgynevezett szinkretikus egyház is felbukkant, akik (többnyire keresztény)vallási gyakorlataik alapjának tekintik az alkalmankénti teafogyasztást, rituális jelleggel, közösen énekelve. Utóbb nyugati orvosok is elkezdték alkalmazni, például olyan szenvedélybetegségek kezelésére, mint például függőségek, traumák. Az ember a szertartás ideje alatt rituálisan elfogyasztott gyógytea hatására gyakran fizikai rosszullétet tapasztal, gyakori, hogy ki is hányja az elmondások alapján kellemetlen ízű teát. Erről több törzs, jellegzetesen a shipibo azt tartja, hogy az ember gyakran a félelmeit, a hazugságait hányja ki. Emiatt aztán nagy becsben tartják ezt a fajta tisztulást, noha nem feltétele a megtisztulásnak. Ezután mintegy látomás formájában egy szellemi utazáson vesz részt, amit érzelmek, felismerések, képek kísérnek. Különbözőségét abban tartják az első pillanatra hasonlónak tűnő hallucinogén szerekkel szemben, hogy nem egy mesterséges világba kalauzolja a gyógyulni vágyót, hanem önnön belső világába, ahol szembesül örömével, bánatával, boldogságával, és legbelsőbb félelmeivel is. Emiatt azt tartják, az utazás gyakran megviseli az embert pszichikailag. Nem ritka az újjászületés élménye, ami után a szertartáson részt vevő képes valóban megszabadulni a korábbi terheitől, nehézségeitől. Az Amazonas-beli indiánok azt tartják róla, hogy egy csodálatos gyógyszer, aminek a segítségével az ember kapcsolatot teremthet nem csak saját belső létével, hanem a szellemvilággal is, és szembenézve minden terhével, félelmével, megszabadulhat azoktól. Eddig sem pszichikai, sem fizikai függőség nem ismert, továbbá semmilyen mellékhatás nem került dokumentálásra.

Friss topikok

  • Janos78: Üdv mindenkinek!A nevem János.1 éve voltam Iquitosba.2 hetet sikerült a dzsungel mélyén eltöltenem... (2020.04.19. 21:00) 5000 indok
  • Endre Juhász: Sziasztok! Egy megjegyzésem lenne a fenti írással kapcsolatban. Az ayahuasca italt egyértelműen te... (2019.03.09. 22:00) Különböző ayahuasca főzetek
  • : Hol szerezzek sámámt? Egy fuvescigi beszerzesere sem vagyok felkeszulve mert nincsenek ilyen kapcs... (2018.07.09. 17:03) Nem kell a sámán !
  • Péter Kobza: Szia! Ahogy látom már 7 éve ennek a postnak, de azért remélem még jelzi hogy írtak hozzá! Én egy k... (2017.08.21. 15:02) Ayahuasca főzés
  • Zoltán Morta: A videókon a Tensegrity gyakorlatai láthatóak. Mostantól Budapesten a Jurányiban keddenként részt ... (2016.09.08. 03:26) Castaneda fimjei

Sámándob

2009.11.15. 15:27 - hanaura

Címkék: sámándob

Gondolkodtam, hogy milyen cikket írjak róla. Én már hetek óta tűkön ülve várom az oldal debütálását, majd naponta rákérdezek Sámándob barátomra (még a beceneve is mennyire stílusos! :)Aztán abban maradtam, hogy megreklámozom őt saját magával, és egy merész mozdulattal…

Úton Róma felé

2009.11.15. 14:20 - hanaura

Címkék: hasonlóság

Hogy mennyire igaz ez számos egymástól látszólag független dologra, arra ez az oldal(www.skytopia.com/project/fractal/2mandelbulb.html )a bizonyíték. Ma küldte át Sycorax, valami hihetetlen, hogy teljesen más megközelítéssel mennyire hasonló dolgok kijöhetnek. Szeretnék erről egy…

Sikeres első ayahuascareality fórumtalálkozó

2009.11.14. 23:23 - hanaura

Címkék: fórumtalálkozó

Hurrá! Hát ezt is megértük! Sőt nem csak megértük, túléltük, hanem remekül is sikeredett. Ha jól emlékszem tizenhárman voltunk, volt akinek kicsit korábban kellett mennie, de többségében négytől, amikorra a találkozó ki volt írva, nagyjából fél kilencig ott voltunk, majd…

Fórumbuli

2009.11.13. 07:32 - hanaura

Címkék: fórumbuli

Délután négykor!A helyszínnel most sikerült csak dűlőre jutni, délelőtt fel fogja tenni Mernyau! Remélem minél többen jöttök! Akikkel vasárnap ismerkedetem meg, ők pedig kiváltképp (Péter, a fősulisok, és minddenki más)!Akinek van valakije, aki nem ismeri még a témát…

Vándormadár

2009.11.12. 15:00 - hanaura

Címkék: költözés

A fórum költözni fog, megszabadulunk végre az eksztra pont hu szorításából. Hogy egy végleges web oldal címig kihúzzuk-e a try.hu-n azt megkérdezem Sycoraxtól, nélküle semmit nem mondok, mert ő várja ezeket a dologkat, nomeg Messalina. Én szerintem nem is vagyok pontosan tisztában…

Ha Bufo-t kérdezitek....

2009.11.12. 14:55 - hanaura

Címkék: fórumidézet

....ma talán ezt mondja!:)Ismét idézet a fórumról, ahol igencsak alakul az élet! Annak örülnék, ha itt is több komment lenne, de hát ezt nem lehet erőltetni....(Démoni énem rögtön azt súgta: dehogynem,grrrr...:))))), szóval majd, ahogy alakul. Az említett idézet: jeremy…

Fórumtalálkozó

2009.11.11. 23:09 - hanaura

Címkék: fórumtalálkozó

Holnapra valóban meg lesz a végleges helyszín. Aki vidékről jön, annak tudunk segíteni, ha nem boldogul az odatalálással, ahogy már írtam is, több belvárosi hely közül kell szelektálni. A napokban többekkel is megismerkedtem,akik szintén jönnek, és már nagyon-nagyon várom!…

Törzsi gyógyszer

2009.11.11. 23:06 - hanaura

Kicsit oroszlán a hangulatom máma:)

2009.11.11. 23:01 - hanaura

Címkék: kép

Az iszákos yagé

2009.11.11. 23:00 - hanaura

  .fullpost{display:noIsmét részlet Betula Pendula blogjáról (betulapendulafa.blogspot.com/ ), a leközlési lehetőséget ezúton is köszönöm neki! Soks szeretettel Nektek!Ím:      Az iszákos yagé Egy újabb könyvrészlet... és, hogy ne nagyon…

Terence McKenna és a 2012-es év

2009.11.10. 19:25 - hanaura

Címkék: orichalcum

Újabb nagyon hasznos találmány, nem tőlem jött, a fórumon dobták fel a többiek, én meg csak néztem, mert annyira, de annyira jó cucc, és ráadásul egy olyan oldalon, ahol gyakran megfordulok. Nyilván idő hiányában eddig még nem olvastam mindent, de ez a cikk is a bizonyíték rá,…

Ayahuasca ceremónia

2009.11.09. 17:36 - hanaura

Címkék: ceremónia

Holnap, bocsi. Annyira kurva fáradt vagyok, hogy nem találok rá szavakat, ígérem holnap nem maradok adós.Legyen elég annyi, hogy életem egyik legerősebb, és egyben legnehezebb útja nagyon eredményes volt a számomra.A többit holnap!:)



süti beállítások módosítása