ayahuascareality

Az oldal az Amazonas medence sámánvilágával foglalkozik, az ottani spirituális világot, törzsi rituálékat, szokásokat próbálom egy befogadható, olvasható formában bemutatni itt. Ebbe a világba tartozik a természet, az elemek tisztelete, a dohány és a többi szent növény, orvosság, köztük az ayahuasca. Az "ayahuasca" az Amazonasi kecsua kifejezés, aminek számos fordítása létezik, mint a "lélek liánja", a "halottak indája", a "kis halál", a halál kötele", stb. Ez egyike a számos névnek amivel illetik. Mondhatni a legelterjedtebb. Maga az ayahausca egy, az Amazonasi törzsek által kultivált szakrális orvosság, amit vallásos céllal, szertartásos jelleggel vesznek magukhoz a bennszülöttek, egy ehhez tartozó, családonként változó rituálé keretében. Számtalan eltérő részletű szertartás ismeretes, családi titkok, különlegességek, amit a sámánok többnyire bizalmasan kezelnek, mivel ez a munka komoly felelősséget igényel. Dél-Amerikában több úgynevezett szinkretikus egyház is felbukkant, akik (többnyire keresztény)vallási gyakorlataik alapjának tekintik az alkalmankénti teafogyasztást, rituális jelleggel, közösen énekelve. Utóbb nyugati orvosok is elkezdték alkalmazni, például olyan szenvedélybetegségek kezelésére, mint például függőségek, traumák. Az ember a szertartás ideje alatt rituálisan elfogyasztott gyógytea hatására gyakran fizikai rosszullétet tapasztal, gyakori, hogy ki is hányja az elmondások alapján kellemetlen ízű teát. Erről több törzs, jellegzetesen a shipibo azt tartja, hogy az ember gyakran a félelmeit, a hazugságait hányja ki. Emiatt aztán nagy becsben tartják ezt a fajta tisztulást, noha nem feltétele a megtisztulásnak. Ezután mintegy látomás formájában egy szellemi utazáson vesz részt, amit érzelmek, felismerések, képek kísérnek. Különbözőségét abban tartják az első pillanatra hasonlónak tűnő hallucinogén szerekkel szemben, hogy nem egy mesterséges világba kalauzolja a gyógyulni vágyót, hanem önnön belső világába, ahol szembesül örömével, bánatával, boldogságával, és legbelsőbb félelmeivel is. Emiatt azt tartják, az utazás gyakran megviseli az embert pszichikailag. Nem ritka az újjászületés élménye, ami után a szertartáson részt vevő képes valóban megszabadulni a korábbi terheitől, nehézségeitől. Az Amazonas-beli indiánok azt tartják róla, hogy egy csodálatos gyógyszer, aminek a segítségével az ember kapcsolatot teremthet nem csak saját belső létével, hanem a szellemvilággal is, és szembenézve minden terhével, félelmével, megszabadulhat azoktól. Eddig sem pszichikai, sem fizikai függőség nem ismert, továbbá semmilyen mellékhatás nem került dokumentálásra.

Friss topikok

  • Janos78: Üdv mindenkinek!A nevem János.1 éve voltam Iquitosba.2 hetet sikerült a dzsungel mélyén eltöltenem... (2020.04.19. 21:00) 5000 indok
  • Endre Juhász: Sziasztok! Egy megjegyzésem lenne a fenti írással kapcsolatban. Az ayahuasca italt egyértelműen te... (2019.03.09. 22:00) Különböző ayahuasca főzetek
  • : Hol szerezzek sámámt? Egy fuvescigi beszerzesere sem vagyok felkeszulve mert nincsenek ilyen kapcs... (2018.07.09. 17:03) Nem kell a sámán !
  • Péter Kobza: Szia! Ahogy látom már 7 éve ennek a postnak, de azért remélem még jelzi hogy írtak hozzá! Én egy k... (2017.08.21. 15:02) Ayahuasca főzés
  • Zoltán Morta: A videókon a Tensegrity gyakorlatai láthatóak. Mostantól Budapesten a Jurányiban keddenként részt ... (2016.09.08. 03:26) Castaneda fimjei

Ayahuasca hangulat

2009.09.06. 18:41 - hanaura

Ayahuasca élmény egy olvasói blogról :)

2009.09.06. 17:33 - hanaura

Remélem nem haragszik meg, amiért engedély nélkül egy egész bejegyzését egy másolás/beillesztés hirtelenségével itt megjelenítettem, de nekem ebből annyira lejön hogy kifélék mifélék azoknak a többsége aki keresi a lehetőséget az ayahuascával való találkozásra.Tehát az…

Egy érdekes kérdés

2009.09.06. 01:22 - hanaura

Címkék: ayahuasca

A minap azon gondolkodtam, hogy a nyilvánvalóan szerepet játszó egyéb hatásai mellett is a MAO gátló tulajdonképpen arra szolgál az ayahuasca tea fogyasztásában, hogy orálisan aktivizálhatóvá váljék a DMT, ami máskülönben semmilyen értkelhető hatást nem vált ki. A MAO…

Caapi

2009.09.06. 00:59 - hanaura

Címkék: ayahuasca

Egy jóbarát kedves felajánásának köszönhetően lehetőségem nyílik kicsit többet kísérletezni az ayahuasca Caapi/Psychotria féle változattal. Ezt általában nem szoktam javasolni, főleg kezdőknek, elsősorban a valamivel komplikáltabb és könnyebben elrontható elkészítés…

Élménybeszámoló

2009.09.05. 10:39 - hanaura

Na jó, egy kicsit félrevezető a cím, bevallom.Szóval:Tegnap beszélgettem skype-on az egyik kedves olvasóval, tanácsokat adtam neki az esti ayahuasca készítéshez és fogyasztáshoz.Ma jelentkezett, nagyon jól sikerült neki, de annyiféle dolog érte, hogy szüksége van egy-két napra…

Meneruwa

2009.09.04. 13:34 - hanaura

Nem tudom segítség-e, majd elválik, mindenesetre kiírom az egyik kedves olvasó, Meneruwa kommentjét, ha valaki lelkes egy ilyen fajta kutatómunkában részt venni, akkor jelezze! Ez egy új dolog számomra (yuramin), ezért keresek egy frankó fordítót az oldalamhoz mert sajnos nem…

Feldmár az Ayahuascáról

2009.09.04. 10:18 - hanaura

Címkék: feldmár ayahuasca

"Talán még egy dolgot mondok, ami nekem most nagyon érdekes. Voltam egy konferencián, ahol terapeuták gyűltek össze a világ minden részéből, akik ilyen dolgokat használnak a terápiában, és egy brazíliai pszichológus nagyon érdekesen figyelmemre hozott valamit, hogy például…

Ayahuasca életérzés

2009.09.04. 09:59 - hanaura

Címkék: életérzés ayahuasca

A MAO-gátlásról

2009.09.04. 08:53 - hanaura

Címkék: mao ayahuasca

Reagálva Messalina kommentjére, ami egy nagyon jó ötlet/téma, igyekeztem összeszedegetni néhány információt, tapasztalati leírást a témáról, ami valóban egy fontos téma.           Köszi az ötletet!:) A MAO…

Mimosa

2009.09.03. 11:41 - hanaura

A mimosa gyökérkérge körülbelül 1% DMT, azaz Dimetil-triptamin nevű alkaloidát tartalmaz, ami erősen pszichoaktív hatású. A törzs kérge nagyjából 0,03% tartalmaz ebből az anyagból. A kéreg fontos alapanyaga a Jurema nevű pszichoaktív főzetnek, amit Brazília északnyugati…

Harmala 1.2

2009.09.02. 19:41 - hanaura

Címkék: harmala

Többször leírtam, hogy én a Harmala/Mimosa változatú ayahuascát praktikusabbnak tartom,az imént találtam egy oldalt, nem tudom új-e valakinek, nekem mindenképpen az volt, ahol egy rakás érdekes dolgot meg lehet a Harmalával kapcsolatban tudni.A…

Ayahuasca kontra karma

2009.09.02. 19:05 - hanaura

Címkék: leírás

"Az ayahuasca egy rendkívül erős gyógyszer és természeténél fogva kettős hatással bír az egyén tudatára. Az ellentétek gyógyszerének tekinthető, ahol a fényes oldalt beárnyékolja a sötét oldal, és a kétségbeesés mélységéből a boldogság magasságába emelheti az…

Írás Gomoától

2009.09.02. 08:38 - hanaura

A Banisteriopsis caapi használata órisái jelentőséggel bír a dél-amerikai kontinensen. Az indiánok már 3500 éve ismerik és használják, de hosszú út vezetett ahoz, hogy a nyugati világ is tudomást szerezzen róla. Megismerését nehezítette, hogy a növény nagy változékonysággal…

Összejövetel

2009.09.02. 08:32 - hanaura

Címkék: ayahuasca

Tervezzük Sycorax-szal, és Mernyauval a közeljövőre vonatkozólag egy közös teázást. Nagyon várom már, aztán majd látjuk hogy sikerül megszervezni a dolgokat. Sajnos a nyáron nem igazán sikerült összejövetelt szervezni, pedig sokat beszéltünk erről Gomoával, de jött a…

Daath2

2009.09.02. 08:13 - hanaura

Ezt is megértem, kaptam egy piroslapot a Daath2 oldalán. Ismétlésért, gondolom, mert jónéhány helyen megemlítettem az oldalamat. Amit -témája miatt- fontosnak tartok, ezért sem értettem ezt az egészet. Azért nem két soronként írogattam a blogról, és azt feltételezve, hogy…

Ayahuasca életérzés...

2009.09.02. 07:56 - hanaura

Címkék: életérzés ayahuasca

Ayahuasca elkészítése röviden, Gomoa tollából

2009.09.01. 11:30 - hanaura

Az ayahuasca elkészítése   Az ayahuasca készítéséhez használhatnak egész, hosszában hasított vagy szétzúzott liándarabokat, melyeket vízben extrahálnak. A Tukano indiánok és Hényány Kolumbiai indián törzs hideg vizes extraktumot készítenek, melyet közvetlenül…

Transzcendentális házibuli Peruban...:)

2009.09.01. 11:23 - hanaura

Címkék: összejövetel

Felkészülés ayahuasca fogyasztásra...

2009.09.01. 11:22 - hanaura

Nem kimondottan fizikális dolgok jutottak az eszembe, azt hiszem írtam is erről a témáról, talán még fogok is, hanem a pszichikai felkészülésre.Pszichikai felkészülés alatt én azt értem, hogy tudja az ember, hogy mit akar az ayahuascától. Véleményem szerint röviden és tömören…

Félelem

2009.09.01. 11:09 - hanaura

Szándékosan nem parát írtam, próbálkozom ezekről a séma-szlengekről leszokni, eddig mérsékelt sikerrel..:)Tegnap beszélgettem több emberrel is a félelemről, hogy végül is mitől ijedünk meg, mi az ami annyira megkínoz bennünket egy-egy alkalommal, mondjuk ayahuasca fogyasztása…

Egy rövid megjegyzés Gomoa legutóbbi, és úgy általában a többi írásával kapcsolatban...

2009.08.31. 08:09 - hanaura

Remélem nem olvas ma Gomoa, aki ismeri, tudja, hogy egy szerény srác, nem nagyon csípi, ha tömjénezik. Pedig most azt fogom...:)Többeteknek feltűnt az írásainak a tudományossága, hihetetlen alapossága.Ha rövid, és tömör akarnék lenni, amiről az engem ismerők tudják,hogy…

Ayahuasca cikk részlete Gomoa tollából

2009.08.31. 08:03 - hanaura

A pszichoaktív növények definícója: Azon növényeket nevezzük pszichoaktív növényeknek, melyeket egyszerű vagy összetett elkészítést követően emberek elfogyasztják, hogy hassanak a pszichéjükre vagy egy kívánt tudatállapotot érjenek el (Rätsch, 1998). Szinte minden…



süti beállítások módosítása