ayahuascareality

Az oldal az Amazonas medence sámánvilágával foglalkozik, az ottani spirituális világot, törzsi rituálékat, szokásokat próbálom egy befogadható, olvasható formában bemutatni itt. Ebbe a világba tartozik a természet, az elemek tisztelete, a dohány és a többi szent növény, orvosság, köztük az ayahuasca. Az "ayahuasca" az Amazonasi kecsua kifejezés, aminek számos fordítása létezik, mint a "lélek liánja", a "halottak indája", a "kis halál", a halál kötele", stb. Ez egyike a számos névnek amivel illetik. Mondhatni a legelterjedtebb. Maga az ayahausca egy, az Amazonasi törzsek által kultivált szakrális orvosság, amit vallásos céllal, szertartásos jelleggel vesznek magukhoz a bennszülöttek, egy ehhez tartozó, családonként változó rituálé keretében. Számtalan eltérő részletű szertartás ismeretes, családi titkok, különlegességek, amit a sámánok többnyire bizalmasan kezelnek, mivel ez a munka komoly felelősséget igényel. Dél-Amerikában több úgynevezett szinkretikus egyház is felbukkant, akik (többnyire keresztény)vallási gyakorlataik alapjának tekintik az alkalmankénti teafogyasztást, rituális jelleggel, közösen énekelve. Utóbb nyugati orvosok is elkezdték alkalmazni, például olyan szenvedélybetegségek kezelésére, mint például függőségek, traumák. Az ember a szertartás ideje alatt rituálisan elfogyasztott gyógytea hatására gyakran fizikai rosszullétet tapasztal, gyakori, hogy ki is hányja az elmondások alapján kellemetlen ízű teát. Erről több törzs, jellegzetesen a shipibo azt tartja, hogy az ember gyakran a félelmeit, a hazugságait hányja ki. Emiatt aztán nagy becsben tartják ezt a fajta tisztulást, noha nem feltétele a megtisztulásnak. Ezután mintegy látomás formájában egy szellemi utazáson vesz részt, amit érzelmek, felismerések, képek kísérnek. Különbözőségét abban tartják az első pillanatra hasonlónak tűnő hallucinogén szerekkel szemben, hogy nem egy mesterséges világba kalauzolja a gyógyulni vágyót, hanem önnön belső világába, ahol szembesül örömével, bánatával, boldogságával, és legbelsőbb félelmeivel is. Emiatt azt tartják, az utazás gyakran megviseli az embert pszichikailag. Nem ritka az újjászületés élménye, ami után a szertartáson részt vevő képes valóban megszabadulni a korábbi terheitől, nehézségeitől. Az Amazonas-beli indiánok azt tartják róla, hogy egy csodálatos gyógyszer, aminek a segítségével az ember kapcsolatot teremthet nem csak saját belső létével, hanem a szellemvilággal is, és szembenézve minden terhével, félelmével, megszabadulhat azoktól. Eddig sem pszichikai, sem fizikai függőség nem ismert, továbbá semmilyen mellékhatás nem került dokumentálásra.

Friss topikok

  • Janos78: Üdv mindenkinek!A nevem János.1 éve voltam Iquitosba.2 hetet sikerült a dzsungel mélyén eltöltenem... (2020.04.19. 21:00) 5000 indok
  • Endre Juhász: Sziasztok! Egy megjegyzésem lenne a fenti írással kapcsolatban. Az ayahuasca italt egyértelműen te... (2019.03.09. 22:00) Különböző ayahuasca főzetek
  • : Hol szerezzek sámámt? Egy fuvescigi beszerzesere sem vagyok felkeszulve mert nincsenek ilyen kapcs... (2018.07.09. 17:03) Nem kell a sámán !
  • Péter Kobza: Szia! Ahogy látom már 7 éve ennek a postnak, de azért remélem még jelzi hogy írtak hozzá! Én egy k... (2017.08.21. 15:02) Ayahuasca főzés
  • Zoltán Morta: A videókon a Tensegrity gyakorlatai láthatóak. Mostantól Budapesten a Jurányiban keddenként részt ... (2016.09.08. 03:26) Castaneda fimjei

....és Feldmártól..

2009.07.10. 02:26 - hanaura

Beszélek arról, mi az a trauma. Szerintem senki nem megy el egy pszichoterapeutához, anélkül, hogy valaki ne bántotta volna. Senki nem bolond. De ha valaki bánt, és arról nem szabad beszélni, abba beleőrülünk. És attól függően, hogyan bántottak, és arról mennyit lehetett…

Egy kis minden napi pszichológia Feri atyától...

2009.07.10. 02:25 - hanaura

A férfi gondolkodik, és a végeredményt, a következtetését közli. A nő elmondja, amit közben gondol. Ez óriási különbség, aminek a felismerése nagy segítséget jelenthet a férfiak számára abban, hogy a nők jól érezzék magukat a társaságukban. Amikor a nők beszélnek, és…

Hölgyeknek..

2009.07.10. 02:23 - hanaura

Kedves mindenki aki hölgy,és olvas engem!Van egy jó hírem!Úgy festett a tegnap éjjel után,ami persze se nem új se nem meglepő,hogy nőknél erősebben hat az ayahuasca,és talán gyorsabban is.Életem nője 20percig bírta benn tartani a teát,ami nem túl hosszú idő,de nagyon kmoly…

Önmegvalósítási kezdeményezés lelkem dzsungelében,avagy mivel is telt az elmúlt éjszakám....

2009.07.10. 02:17 - hanaura

First met with him

2009.07.10. 01:01 - hana

Ha lenne több időm, mint amennyi nincs, akkor írnék egy terjengős posztot a tegnap estéről, de addig is, míg eljön ez a pillanat, csak egy apró (??) megvalósítás.      "Nyitott könyv vagyok, csak éppen mindig máshol vagyok…

Feltöltve(majd mesélek)

2009.07.08. 22:23 - hanaura

Gomoától, egy kis pótlás, azaz mik is azok a dolgok, amiket én nem tudnék így elmondani (viszont van egy barátom, aki meg szerencsénkre igen)

2009.07.08. 14:14 - hanaura

Azon növényeket nevezzük pszichoaktív növényeknek, melyeket egyszerű vagy összetett elkészítést követően emberek elfogyasztanak, hogy hassanak a pszichéjükre vagy egy kívánt tudatállapotot érjenek el. (Rätsch, 1998). Szinte minden kultúrában minden ember fogyaszt pszichoaktív…

A mai napra...

2009.07.08. 14:11 - hanaura

Elmélkedés ayahuascásan......

2009.07.08. 14:08 - hanaura

Ma azon gondolkodtam, hogy amikor az ember mer merész lenni, akkor félúton milyen nehéz megállni. Már majdnem csupasz a lelke, megpróbál tényleg őszinte lenni, de belül ott egy nyirkos, didergő, összekuporodott lélek még mindig fél, még mindig bújik, és azt kívánja, bárcsak…

Feldmártól - avagy amit minden nap el kellene mindannyiunknak olvasnia...

2009.07.08. 13:52 - hanaura

"...Teljesen tisztán láttam és tudtam hogy kétféle tudatállapot van. Az egyikben nagyon egyedül érzi magát az ember, szégyelli magát, haszontalannak tartja magát, rossznak, valamilyen formában fogyatékosnak.Ebben a tudatállapotban hideg van és sötét, ebben az állapotban…

Hazai pálya:))

2009.07.08. 00:51 - hanaura

Hajnali Feldmár...

2009.07.08. 00:49 - hanaura

Lehet, hogy vannak itt közületek olyanok, akik most aurát látnak körülöttem, de titokban tartják, mert ha megmondanák valakinek, akkor azt hinnék, hogy hülye vagy őrült. Dehát kit érdekel az, hogy te látsz-e aurát vagy nem? Hogyha az intuíciódat használod arra, hogy megérezd,…

Mai Pál Feri Atya...

2009.07.07. 22:57 - hanaura

"Az együttérzés, empátia, megértés, elfogadás kulcsfogalmak számunkra. Amennyiben olyan kapcsolatban tudunk élni, ahol átérezzük társunk fájdalmát vagy örömét, félelmét vagy haragját, és elfogadjuk a tőle jövő érzéseket, valamint saját érzéseinket is hitelesen…

Újabb írás Gomoa tollából...

2009.07.07. 22:47 - hanaura

A Banisteriopsis caapi legszélesebb körben elterjedt neve az ayahuasca. Maga az Ayahuasca kifejezés quetchua nyelven van, jelentése „holtak bora” vagy „lelkek bora” (“aya” jelentése szellem, halott, ős vagy lélek; “huasca” jelentése kötél…

Az a különös hazaút...

2009.07.07. 22:44 - hanaura

Ellenség...

2009.07.07. 22:37 - hanaura

Van egy nagy ellensége az ayahuasca fogyasztásnak.Ezt már az indiánok is tudták ezért elég sok plusz dolgot kevertek az ayahuascába a főzéshez.Persze,a két fő alkotóelem adott volt,és ezekre épült a dolog,de számos más egyéb növénnyel gazdagodott a sokszor különlegesen titkos…

A mégse-nap...

2009.07.07. 22:21 - hanaura

A mára tervezett utazás a belső világba sajnos holnapra halasztódott,ami talán nem is baj,holnapra megfelelőbben elő tudunk készülni.Ami meg alapból egy fontos dolog,tényleg sokat számít úgymond a meditáció.Azaz mivel áll neki az ember,mit engedett az elmúlt napokban,és főleg…

Készülődés..

2009.07.07. 05:53 - hanaura

Na,el is kezdek ma dolgozni,igazából tegnapra terveztünk ayahuascázni,de másként alakult,szóval jó lenne addig dolgozni,hogy haladjon az is,mielőtt elhagyom a várost...meg az országot.Szóval már tervezgetek.Mindig ez van előtte.Tervezgetek,álmodozom,na most vajon mi fog történni.Az…

Linkek

2009.07.06. 11:28 - hanaura

Na,ügyes vagyok,ezt is sikerült megoldani.Nem tudtam mi az oka,hogy csak az utolsó öt link látszódik,de úgy tűnik minden rendben.Nagy szívfájdalmam enyhült egyébként,mert ezek tényleg fontos és jó dolgoka számomra,és pl pont a leges legelsőnek kiírt daath2 linkje se…

Kávédaráló

2009.07.06. 11:03 - hanaura

Ezt majdnem megint csak reklámnak szántam...:)Tehát a lényeg,akár caapi van akár mimosa,hogy porrá kell őrölni,különben nehezebben lehet kicsalogani belőle a dolgokat.Látható számos videón,hogy ezt az őserdőben egyszerűbben megoldják(vagy csak nincs kávédarálójuk?:),mert a…

Laár Andrástól egy nagyon érdekes és témába vágó idézet

2009.07.06. 10:56 - hanaura

"Nem kell senkit sem bántani: Az igazságok különböző fajtáira meg kell érni. Egy olyan igazságot megtudni, ami az embernek fáj, az nem jó. Fájdalmakat nem kell okozni más embereknek azért, mert én azt gondolom, hogy mindenképpen tudnia kell valami tényt. De különben az is…

Meditáció...

2009.07.06. 10:54 - hanaura

Újabb reklám,avagy gálástalanul beindultunk!:)

2009.07.06. 10:50 - hanaura

A saman.org.hu-n találtam valamit,nem tudom mióta van fenn,mert az elmúlt pár héten komoly hajsza van.:)Szóval lehet,hogy nem lesz túl új,azért remélem van,aki itt olvas róla először,aztán megnézi! Szóval: saman.org.huAyahuasca Icaro dalok letöltése Én néhányat…

Ma esti...

2009.07.06. 00:45 - hanaura

Szóval ma este ayahuascát fogok főzni.Megkisérelek majd valamiféle élménybeszámolót összehozni,illetve hanát is rábeszélem(a szart,nem kell arra nagyon rábeszélni,remélhetőleg),hogy írjon.Hjaa,ő a múltkor jelezte is ide,hogy fog....Na!Akkor már két beszámolóval is gazdagodik…

Nem baj,tolvajok,nevessetek csak,akkor is visszaszerzem.Még ma éjszaka a magamé leszek...

2009.07.06. 00:42 - hanaura



süti beállítások módosítása