ayahuascareality

Az oldal az Amazonas medence sámánvilágával foglalkozik, az ottani spirituális világot, törzsi rituálékat, szokásokat próbálom egy befogadható, olvasható formában bemutatni itt. Ebbe a világba tartozik a természet, az elemek tisztelete, a dohány és a többi szent növény, orvosság, köztük az ayahuasca. Az "ayahuasca" az Amazonasi kecsua kifejezés, aminek számos fordítása létezik, mint a "lélek liánja", a "halottak indája", a "kis halál", a halál kötele", stb. Ez egyike a számos névnek amivel illetik. Mondhatni a legelterjedtebb. Maga az ayahausca egy, az Amazonasi törzsek által kultivált szakrális orvosság, amit vallásos céllal, szertartásos jelleggel vesznek magukhoz a bennszülöttek, egy ehhez tartozó, családonként változó rituálé keretében. Számtalan eltérő részletű szertartás ismeretes, családi titkok, különlegességek, amit a sámánok többnyire bizalmasan kezelnek, mivel ez a munka komoly felelősséget igényel. Dél-Amerikában több úgynevezett szinkretikus egyház is felbukkant, akik (többnyire keresztény)vallási gyakorlataik alapjának tekintik az alkalmankénti teafogyasztást, rituális jelleggel, közösen énekelve. Utóbb nyugati orvosok is elkezdték alkalmazni, például olyan szenvedélybetegségek kezelésére, mint például függőségek, traumák. Az ember a szertartás ideje alatt rituálisan elfogyasztott gyógytea hatására gyakran fizikai rosszullétet tapasztal, gyakori, hogy ki is hányja az elmondások alapján kellemetlen ízű teát. Erről több törzs, jellegzetesen a shipibo azt tartja, hogy az ember gyakran a félelmeit, a hazugságait hányja ki. Emiatt aztán nagy becsben tartják ezt a fajta tisztulást, noha nem feltétele a megtisztulásnak. Ezután mintegy látomás formájában egy szellemi utazáson vesz részt, amit érzelmek, felismerések, képek kísérnek. Különbözőségét abban tartják az első pillanatra hasonlónak tűnő hallucinogén szerekkel szemben, hogy nem egy mesterséges világba kalauzolja a gyógyulni vágyót, hanem önnön belső világába, ahol szembesül örömével, bánatával, boldogságával, és legbelsőbb félelmeivel is. Emiatt azt tartják, az utazás gyakran megviseli az embert pszichikailag. Nem ritka az újjászületés élménye, ami után a szertartáson részt vevő képes valóban megszabadulni a korábbi terheitől, nehézségeitől. Az Amazonas-beli indiánok azt tartják róla, hogy egy csodálatos gyógyszer, aminek a segítségével az ember kapcsolatot teremthet nem csak saját belső létével, hanem a szellemvilággal is, és szembenézve minden terhével, félelmével, megszabadulhat azoktól. Eddig sem pszichikai, sem fizikai függőség nem ismert, továbbá semmilyen mellékhatás nem került dokumentálásra.

Friss topikok

  • Janos78: Üdv mindenkinek!A nevem János.1 éve voltam Iquitosba.2 hetet sikerült a dzsungel mélyén eltöltenem... (2020.04.19. 21:00) 5000 indok
  • Endre Juhász: Sziasztok! Egy megjegyzésem lenne a fenti írással kapcsolatban. Az ayahuasca italt egyértelműen te... (2019.03.09. 22:00) Különböző ayahuasca főzetek
  • : Hol szerezzek sámámt? Egy fuvescigi beszerzesere sem vagyok felkeszulve mert nincsenek ilyen kapcs... (2018.07.09. 17:03) Nem kell a sámán !
  • Péter Kobza: Szia! Ahogy látom már 7 éve ennek a postnak, de azért remélem még jelzi hogy írtak hozzá! Én egy k... (2017.08.21. 15:02) Ayahuasca főzés
  • Zoltán Morta: A videókon a Tensegrity gyakorlatai láthatóak. Mostantól Budapesten a Jurányiban keddenként részt ... (2016.09.08. 03:26) Castaneda fimjei

Feldmár András kezdeményezése avagy egy nem túl új cikk örökké friss témája

2009.10.20. 02:31 - hanaura

Indul a MAPS kutatás

Néhány hónappal ezelőtt a kanadai Egészségügyi Minisztérium, a Health Canada, is megadta az engedélyt annak a kutatásnak az elindítására, amelyet a MAPS (Multidisciplinary Association for Psychedelic Studies) kezdeményezett azt követően, hogy az USA-ban lezárult ugyanennek a kutatásnak az első két éves periódusa. A kutatás célja, hogy megtudjuk, hogy a pszichoterápiában az MDMA használata milyen eredményekkel járhat. A kutatás keretében tizenkét PTSD-vel (Post Traumatic Stress Disorder) diagnosztizált páciensből hat, a kutatási időszak alatt három alkalommal MDMA-t kap, míg a másik hat, ugyanekkor, minimális MDMA-t tartalmazó placebót. A tizenkét pácienst a jelentkezőkből tesztek segítségével választjuk ki, az állapotukban bekövetkező változást is folyamatosan ellenőrizzük, mérjük tesztek segítségével. Ezzel egy időben indul Svájcban, Izraelben és Jordániában ugyanez a kísérletsorozat. A MAPS a kanadai program levezénylésére engem kért fel, így Ingrid Pacey pszichiáterrel 2009 májusában elkezdtük az előkészületeket. Kanadában negyven éve nem engedélyeztek ilyen kutatásokat, így a mostani lehetőség óriási jelentőségű az egész pszichológiai, pszichoterápiai, pszichiátriai szakma számára.

 

Hogy mindez mit jelent, mik a tudományos kutatás előzményei és, hogy jómagam, mit várok ettől a kutatástól- ebben a blogbejegyzésben erről fogok írni kicsit.

 

Mindenek előtt azonban szeretnék leszögezni egy nagyon fontos dolgot.

Az MDMA és az egyéb empatogén vagy pszichedelikus szerek nagyon veszélyesek és ártalmasak lehetnek szakértő felügyelet nélkül. Az engedélyezett pszichoterápiás alkalmazásuk lehetősége egyben azt is jelenti, hogy a páciens, a környezet és a terapeuta hármasa, vagy más néven a set és a setting (a körülmények és a gondolatok arról, hogy mi is a célja az együttlétnek) alapvetően meghatározzák azt a hatást, amit ezek a szerek kiváltanak. Megfelelő, tudományosan és tapasztalatokkal megalapozott set és setting nélkül a pszichedelikus szerekre mindaz igazzá válhat, amit az ezektől rettegők közhely szinten hangoztatnak. Mindenkit óvok tehát attól, hogy ezeket a szereket kellően megalapozott tudományos ismeretek nélkül, kíváncsiságból, kísérletezgetés vagy szórakozás céljára, hozzáértő felügyelet nélkül használja, mert ennek súlyos, egész életére kiható következményei lehetnek.

 

Lássuk hát, mivel is van dolgunk.

A New York Times magazinban néhány éve megjelent egy hosszú, részletes cikk Dr. Ecstasy-ról,[1] Alexander Shulginról, aki akkoriban ünnepelte a 84. születésnapját. Alexander Shulgin egymaga 200 pszichedelikus összetevőt talált fel, többek között 1976-ban az MDMA-t, az Ádám-ot, más néven az ecstasy-t. A szer terápiás alkalmazását hamarosan megkezdték. Az állatokon végzett kísérletek azonban esetleges hosszú távú neurotoxikus hatásaira derítettek fényt (Schmidt és mtsai 1986; Stone és mtsai 1986), ezzel érvelve 1986 novemberében az FDA (Food and Drug Administration, Amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerhatóság) az illegális, gyógyászati felhasználással nem rendelkező kábítószerek közé sorolta.[2] Az ecstasy azonban kétes karrierjét igazán a betiltását követően kezdte meg. Mivel rendkívül egyszerű az előállítása, hamar megkezdődött illegális tömegtermelése és fogyasztása partydrogként. Még egyszer ismétlem, hogy az MDMA veszélyes, nem játék, agytalan és hozzáértés nélküli használata súlyos következményekkel járhat.

Mire lehetnek akkor használhatóak az empatogén és pszichedelikus szerek a terápiában? Miért fontos és érdemes újraindítani a húsz éve megszakadt kísérleteket?

Az angol „psychedelic” kifejezést Humphry Osmond, egy brit pszichiáter alkotta meg az 50-es évek végén, az „elmét megmutató” szótőből. Shulgin éppen egy empatogén (fokozott empátiát stimuláló) szert keresett amikor rábukkant az MDMA-ra, direkt olyan páciensek számára akik túl bezárkózottak, védettek, elkülönültek voltak, akik nem tudtak nyílt-szívü kapcsolatba lépni a terapeutájukkal. Szerintem az empatogén szerek is pszichedelikumok, ezért a továbbiakban ezt, az ismertebb kifejezést fogjuk használni.
Az afrikai iboga szertartáshoz vagy a Navajo peyote rituáléhoz hasonlóan a kémiai szerekkel elért alternatív tudatállapotokban zajló szeánszok a történelmi előtti időkre vezethetők vissza. A pszichedelikus anyagok használata mindig valamiféle szertartás részeként a sámán, a főpap, a törzsfőnök felügyeletével történt. A szent szerek hétköznapi, vezető nélküli használatát szinte minden kultúra tiltotta minden időben.

Mire használták elődeink a pszichedelikumokat és mire használhatjuk őket napjainkban?

Willis Harman egy 1965-ben készült tanulmányában így ír: „Na, mármost, mi is az alapvető feltétele a hipnotikus jelenség előállításának? A legcsupaszabb egyszerűségében ez (a) egy sugallatok forrása, (b), a személyiség mélyéről jövő hajlandóság a forrásból eredő sugallatok elfogadására. Ezek a feltételek bizonyára jelen vannak csecsemő és kisgyermek korunkban. A legtöbb dolog, amire általában véve úgy tekintünk, mint a kisgyermek nevelésére, annyit tesz, mint elfogadnia a sugallatokat a szülőktől és a kultúrától. A környezet által nyújtott sugallatok messzemenő elfogadása segíti elő a gyermek sikerét abban, hogy megtanuljon boldogulni a világban, de amennyiben a környezet nem megfelelő, ez okozhatja, legalábbis részben, patológiáját is. A helytelen sugallatok olyan személyiségzavarokhoz vezethetnek, mint például a túlzott bizalmatlanság és ellenségesség, vagy éppen az alacsony önértékelés és az alkalmatlanság bénító érzése, fóbiák, és így tovább. A következtetés egyértelmű. Mi mindannyian hipnotizáltak vagyunk csecsemőkorunk óta. Ez a tény se nem jó, se nem rossz. Ez csupán az élet egy szükséges része – alapvető alkalmazkodásunk a környezethez, amibe beleszülettünk. Nevezhetjük persze mindezt hipnózis helyett kultúrának is. Én azonban szándékosan használom a hipnózis kifejezést, hogy felhívjam a figyelmet annak a jelentőségére, amit mindez takar. A szükségszerű következmény ugyanis az, hogy nem úgy érzékeljük önmagunkat és a körülöttünk lévő világot, amilyen az valójában, hanem úgy, ahogyan sugallták, ahogy belénk hipnotizálták, és ahogy elvárták tőlünk illetve elvárjuk önmagunktól. Korlátaink, kereteink tehát nem velünk születettek, hanem mások sugalmazására fogadjuk el, tesszük magunkévá illetve építjük ki őket. Általában nem vagyunk tisztában ezzel, és ez a tény is része a hipnózisnak.”

Walter Benjamin az 1920-as években meszkalinnal és hasissal kísérletezett. Úgy vélte, hogy a képzeletbeli mámor, amit drogok vagy bármi más idéz elő, egy „profán megvilágosodást” okozhat és lerombolhatja a modern élet hipnotikus transzát. „Az olvasó, a gondolkozó, a cél nélkül csatangoló mind megvilágosodott, csakúgy, mint az ópiumfogyasztó, az álmodó vagy az extázisban lévő személy”, írta Benjamin. „ Nem beszélve a legrémesebb drogról, önmagunkról, amit magányunkban fogyasztunk.”

A „modern élet hipnotikus transza” tehát a kapott véleményekből és azokból a szokásmintákból épül fel, amelyek kondicionálják környezetünkre adott reakcióinkat. A szokásmintáktól való megszabadulási kísérletek története az emberi spiritualitás története is egyben. A buddhista meditációs gyakorlatok legfőbb célja az, hogy lebontsák a reakciók szokásmintáit, mígnem az illető szívből jövő választ tud adni arra, amit az itt és most igényel. A „reakció” szót a szívtelen, figyelmetlen, automatikus szokásra használják, a „válasz” kifejezéssel pedig azt jelölik, ami frissen, őszintén, az adott szituációnak megfelelően merül fel. A reakció nem érzékeny a jelen realitásra, az csak egy múltban gyökerező, automatizmus. A pszichedelikus élmények olyan kérdéseket idéznek elő, mint például „Ki vagyok?” vagy „Mi vagyok” vagy „Honnan tudom, hogy tudom?” vagy „Milyen bizonyosságot tudok egyáltalán találni?” vagy „Hogyan lehetek abban biztos, hogy épelméjű vagyok?” Azok a dogmák, amelyeknek megfelelően az illető az életét addig vezette, semmivé válnak, és hirtelen lehetőségekkel, bizonytalansággal, kétséggel szembesül, mintha első alkalommal találkozna a világgal. Olyan érzés ez, mint amikor az ember egy újfajta szabadságra ébred, egy új önbizalomra, az ember saját maga tapasztalatára. Amikor nem bízom önmagamban, miben hihetek? Benned? Egy férfiban? Egy nőben? Esetleg az Egyesült Államok elnökében? Egy pszichedelikus élmény során az ember elkezdi megtanulni, hogy megnyíljon egy tágabb értelemben vett szeretet tapasztalata; a szeretet lehetősége előtt. Úgy tűnik, mintha a szeretet átívelne téren és időn, csakúgy, mint érzéseken és érzelmeken. A hit és a remény alapja a szeretet. Az ember megpillantja egy olyan élet és olyan választás lehetőségét, ami szereteten és vágyon alapszik és nem félelmen vagy a félelemtől való menekülésen.

 

A 21. században forradalmi, vagyis nagyon is ősi módszerekre van szükségük az embernek. Nekem és még sokaknak az a meggyőződésünk, hogy a pszichedelikus utazások bevetése a terápiás gyakorlatban felszabadítja az embert a szolgálatkész zombiságból a körülményekhez való kérdések nélküli alkalmazkodásból. AZ MDMA és társai olyan tudatállapotokat állítanak elő, ahol az ember szíve kinyílik és védekezés nélkül nyitottá válva, karakterének vértezete nélkül átérzi, hogy milyen is lenne az élet szégyen, fölösleges fájdalom és félelem nélkül. A lehetőségek végtelenségének felismerése, ez az élmény, vagyis ennek az emléke maradandó. Elkíséri, segíti a pácienst a terápia után is.

A MAPS kísérletsorozata tehát most indul. Kövessétek figyelemmel az eseményeket!

 

Szeretném a cikkhez hozzáfűzni, ahogy látható is, sok féle szerrel folynak kísérletek, és pont egy napja írtam arról, hogy nekem az ayahuasca kell és nem más. Most pedig írok erről a dologról is. Kaptam egy véleményem alapján egy olyat, hogy nincs ártalmas szer, csak ártalmas szerhasználat. Na, ennél nagyobb faszságot még az életemben nem olvastam a témával kapcsolatban. Már bocs! És egy végtelenül intelligens, nagyon-nagyon kiváló ember írta ezt nekem, akire én abszolút felnézek. De ez....ez annyira veszélyes kijelentés! És pont ehhez kötődik amit mondani akarok. Több szerrel kísérleteztek már a múltban is, és nagyon sok féle sámán kultúra létezik, még több növénnyel. Amit aztán nyugatias hozzáállással könnyen le is aljasítottak sokan, sokszor, sok helyen. És ahol, amikor, akik nem is, ott is van egy kis probléma, amiről Feldmár is ír: VESZÉLYES dolgok ezek. Az a sok sok függésétől szenvedő ember mellett olyat leírni, hogy nincs ártalmas szer csak ártalmas szerhasználat....hát, nem tudom. Ez ideális esetben igaz. Indokolhatóan az. DE. És itt jön a de: könnyen elszalad a ló, és ez alapján azért vannak különbségek. És ne derüljön ki, hogy egyetlen  herion függő is úgy kezdte, hogy nincs ártalmas szer, csak ártalmas használat! ÉS ez alól nem mentség, hogy de hát az más. Miért lenne az?

Én semmi ellen nem beszélek, kivéve a felelőtlenséget. És felelőtlenségnek tartom azt gondolni, hogy nem lehet bajba kerülni. Lehet. Nekem semmilyen szerrel nincs különöseben gondom, de magam körül, és lehet, hogy én vagyok "rossz" csapatban csupa sebezhető embert látok, akik néha hibáznak, és nem mindegy mivel követik azt el.

Az ayahuasca csodája ebben áll. Nagyon ajánlatos segítővel kipróbálni, már ha van olyan valaki akiben megbízunk és aki mellett el tudjuk engedni magunkat. Másképp nem sokat ér. De ha segítő nincs is, akkor lehetünk önmagunk segítői azzal, hogy pozitívak, nyitottak vagyunk arra ami történik velünk.

És ami a legfontosabb: nincsenek ayahuasca függők.

Ide a rozsdás bökőt, Te nem szoktál hibázni? Nem hoztál még rossz döntéseket? Én meg se tudom számolni annyiszor hibáztam és fordultam rossz felé. És a fenti analóg alapján mondhatnánk: á, csak rossz volt a választás. Hát, basszus, köszi. Ember vagyok, tévedek. De mivel biztos voltam benne, hogy veszélytelen vizeken evezek, és hogy olyan erős vagyok, hogy nem érhet baj, most itt vagyok egy nehéz helyzetben. És nem csak drogokról beszélek. Illetve, a gyógyszerek is azok: csodákra képesek, de nem vesélytelenek, ezért olyanoknak akik nem gondolják, hogy nem tudnak hibázni, azoknak igen csak óvatosan javallott nekikezdeni.

Az ayahuasca nem bánt.

Az ayahuasca nem láncol magához.

Ha okos vagy más sem.

De ha nem mindig vagy az, ahogy én se( sőt..), az ayahuasca akkor sem fog bántani.

 

Na ezért érdekel engem az ayahuasca, és ezért nem érdekel igazán más.

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://ayahuascareality.blog.hu/api/trackback/id/tr461462294

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.


süti beállítások módosítása